Tenor3 - René Barbera, Maxim Mironov és Fabio Sartori a Müpában Esemény

Hirdetés

A legendás három tenort, Luciano Pavarottit, José Carrerast és Plácido Domingót bizonyára senkinek sem kell bemutatni. Világsikert aratott az ötlet: a világ három leghíresebb tenorja rivalizálás helyett egyesíti erőit, hogy minél több embernek szerezzen gyönyörűséget. A Müpa most nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy a zene világnapján három kiváló, fiatal tenort mutasson be a közönségnek. Október 1-jén René Barbera, Maxim Mironov és Fabio Sartori lép színpadra a legnagyobb olasz szerzők áriáival, a karmester pedig az az Andrij Jurkevics lesz, akit Edita Gruberová állandó kísérőjeként ismerhet a közönség.

Bár a három fiatalember még nem ért el olyan magasságokba, mint a legendás triász, bizton állítható, hogy ami késik, nem múlik. Az elmúlt években mindhárman jelentős nemzetközi sikereket arattak, eddigi pályafutásukat összegezve is olyan karmestereket említhetünk, mint Vladimir Jurowski, Claudio Abbado, Riccardo Muti és Zubin Mehta; valamint olyan operaházakat, mint a berlini vagy a bécsi Staatsoper, a milánói Scala, a Washingtoni Nemzeti Opera, a Los Angeles-i Opera vagy a New York-i Metropolitan.

Hármuk együttműködése – a zene világnapján – a nemzetköziség lelkesítő eszméjét is megidézi: René Barbera amerikai, Maxim Mironov orosz, Fabio Sartori pedig Itália szülötte. Műsoruk a felülmúlhatatlan és megunhatatlan olasz repertoárból merít, megszólaltatva két nagy bel canto szerzőt, Rossinit és Donizettit, a 19. század nagy romantikusát, Verdit és a századforduló meghatározó operazsenijét, Puccinit.

A texasi születésű René Barberát „9 C-s tenorként” is emlegetik, ő volt az első, aki a Plácido Domingó alapította Operalia énekversenyen három első díjat zsebelt be egyszerre. Rossini Olasz nő Algírban című operájának Lindorójaként mutatkozott be a New York-i Metropolitan Operában, de a budapesti közönség is jól ismeri őt, hiszen 2017-ben Rossini A sevillai borbély Almaviva grófjaként aratott nagy sikert a Müpában. Az orosz Maxim Mironovot napjaink egyik legjobb bel canto tenorjaként tartják számon, valóságos átváltozóművész, hiszen számtalan karaktert formált már meg a jól fésült szerelmestől a hosszú hajú rosszfiúig. „Nagy ember nagy hanggal”, így emlegeti a New York Times Fabio Sartorit, aki rend­szeres visszatérő vendége a milánói Scala, a New York-i Metropolitan Opera, a bécsi Staatsoper és a Veronai Aréna elő­adásainak.

Az est karmestere a Magyar Állami Operaház Zenekarának élén Andrij Jurkevics lesz, aki nemrég a Müncheni Kamarazenekart dirigálta az ARD Zenei Verseny gálakoncertjén, nem mellesleg pedig Edita Gruberová állandó zenei partnere.

Műsor:

  • Verdi: A végzet hatalma - nyitány
  • Mozart: Così fan tutte - Un' aura amorosa
  • Verdi: Traviata - De' miei bollenti spiriti... O mio rimorso
  • Verdi: Macbeth - Ah, la paterna mano
  • Donizetti: Az ezred lánya - nyitány
  • Verdi: Rigoletto - La donna è mobile
  • Verdi: A lombardok - La mia letizia infondere
  • Bellini: A puritánok - A te, o cara
  • Donizetti: Az ezred lánya - Ah mes amis... Pour mon âme
  • Bellini: Norma - nyitány
  • Donizetti: Szerelmi bájital - Una furtiva lagrima
  • Rossini: A sevillai borbély - Ecco, ridente in cielo
  • Puccini: Tosca - E lucevan le stelle
  • Verdi: Szent Johanna - nyitány
  • Rossini: Olasz nő Algírban - Languir per una bella
  • Donizetti: Lammermoori Lucia - Tombe degli avi miei
  • Donizetti: Don Pasquale - Com'è gentil
  • Leoncavallo: Bajazzók - Vesti la giubba

 

További információk és pontos műsor >>>

Kapcsolat

  • Tenor3 koncert 2018, Budapest időpont:
    Kezdete:
    2018 Oct 01 19:30
    Vége:
    2018 Oct 01 22:00
    Müpa:
    Budapest ,
    Komor Marcell u. 11 ,
    1095 Magyarország ,

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát