Testament, Annihilator és Death Angel koncert a Barba Negrában 2017.11.18, Barba Negra, Budapest

testament_koncert_2017_fejlec

Három, műfajában külön-külön is kultikus zenekar állt össze egy masszív őszi európai körútra. A Bay Area thrasher óriás Testament legutóbbi lemezének címét viselő, “Brotherhood Of The Snake” turné vendégzenekarai az úgyszintén Bay Area-béli Death Angel, valamint a  Jeff Waters vezette kanadai Annihilator, és ez az igazán fajsúlyos hármas november 18-án magyar foldre, a Barba Negra Music Club-ba is befut!

"Ez a hármas le fog tarolni mindent" - nyilatkozta a Testament főnök, Chuck Billy. A tavalyi év folyamán nem csupán a Testament, de a Death Angel is friss lemezzel jelentkezett (The Evil Divide), és minden túlzás nélkül állítható, hogy 2016-ban a stílus két legnívósabb korongját sikerült letenniük az asztalra. 

A Jeff Waters gitármágus vezette Annihilator Dave Padden énekes kiválása után 2015-ben jelentette meg legutóbbi, “Suicide Society” címre keresztelt sorlemezét, amelyen az 1997-es Remains album óta újra kizárólagosan Waters tölti be az énekesi posztot is, a tavalyi évben pedig egy félig a klasszikus dalok akusztikusan áthangszerelt verzióit, félig a 2016-os balingeni "Bang Your Head!!! fesztiválon készült koncertfelvételt tartalmazó, Triple Threat címre keresztelt anyaggal jelentkezett, melynek grafikai munkálataiért változatlanul Havancsák Gyula felelt.

Hirdetés

 

Testament, Annihilator és Death Angel koncert jegyelővétel >>>

 

Meet & Greet

Találkoznál a zenekarral? Az alábbi linken limitált meet&greet csomagot vásárolhatsz! Figyelem, nagyon fontos, hogy a koncertre való belépésre önmagában nem jogosít, tehát kizárólag meglévő belépőd mellé válthatod!

A csomag tartalma:

  • VIP előzetes belépés a helyszínre
  • exkluzív találkozó a Testament tagjaival
  • fotózkodási lehetőség
  • dedikálás (fejenként két tárgyat lehet aláíratni, beleértve akár egy gitárt is)
  • 1 darab 8x10cm-es dedikált fotó
  • Testament tornazsák
  • 1 csomag Testament gitárpengető
  • hivatalos meet&greet laminált pass

Testament, Annihilator és Death Angel koncert mett & greet jegyek >>

 

Szöveg: Hammer Concerts

Kapcsolat

  • Testament koncert 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Nov 18 20:00
    Vége:
    2017 Nov 18 23:00
    Barba Negra Club:
    Budapest ,
    Prielle Kornélia u. 4 ,
    1117 ,

Kapcsolódó

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu