The Bloody Beetroots live a Budapest Parkban Esemény
Sir Bob Cornelius Rifo dance-punk formációja, a The Bloody Beetroots már többször bizonyította a hazai közönségnek, hogy nem csak a maszkok miatt őrületes, amit a színpadon csinálnak, de a zenei élmény is felér egy alapos agyprögetéssel. Ezúttal pedig egy önálló koncerttel, ráadásul egy teljesen friss anyaggal, és ha lehet, akkor még tébolyultabb műsorral veszik be a fővárost július 19-én, a Budapest Parkban!
Hirdetés
A The Bloody Beetroots élő produkciói - mint ahogy a számaik - rendre mentesek a stílushatároktól, nem véletlen, hogy épp annyira megállják a helyüket fellépőként az elektronikus és a pop fesztiválokon, mint a rock fesztiválokon. Épp ezért bárki, aki nyitott egy olyan intenzív élményre, amilyet például a The Prodigy, vagy a Chase & Status élő fellépései hoznak tető alá, annak mindenképp érdemes célba venni július közepén a Budapest Parkot.
A koncertre pedig érdemes lesz időben érkezni, ugyanis egy remek kaliforniai banda, az indie rockban és post-punkban utazó, a Keith Murray énekes-gitáros és Chris Cain basszusgitáros törzstagokból álló We Are Scientists melegíti majd be a Park nagyszínpadát.
- Jegyárak: 5999 / 6999 / 7999 / 8999 Ft
- Fellépők: The Bloody Beetroots, We Are Scientist
- Szervező: Budapest Park, New Beat
Forrás: New Beat
Kapcsolat
- The Bloody Beetroots koncert 2018 jegyelővétel
- The Bloody Beetroots koncert 2018 esemény
-
The Bloody Beetroots koncert 2018 időpont:
Kezdete:2018 Jul 19 20:00Vége:2018 Jul 19 23:00
Budapest ,
Soroksári út 60 ,
1095 ,
Kapcsolódó
grandson koncert Budapest, Sziget Fesztivál 2024 Esemény
grandson, a kanadai-amerikai művész, stílusok közötti határokat feszeget, a rock, hip-hop és elektronikus elemeket egységes alternatív hangzássá formálva. Több mint 1 milliárd streammel és annál is többel a platina minősítésű művész olyan EP-ivel vált ismertté, mint a "a modern tragedy Vol. 1-2",
[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény
2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között. További részletek, infók >>>
RockFeszt 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Végül 2021-ben érkezik a mérföldkövéhez a dunaszerdaihelyi Rockfeszt, ugyanis az elsősorban magyar rocknak dedikált szlovák fesztivál 15. életévét tölti majd be az új évtized első évében! A rendezvény a már megszokott nyárvégi időpontban, azaz augusztus közepén tölti majd meg rockzenével a sikabo
Közgáz Évzáró Fesztivál 2021 (dátum hamarosan) Esemény
Egy év kihagyás után, 2021-ben ismét felveszi a szemeszterzáró szerepét az Évzáró Fesztivál is, és a már megszokott nyárindító időpontban kezdi el a fesztiválozók évszakra hangolását a Balaton mellett, elűzve a tanév utolsó emlékét is! A rendezvény június derekán érkezik a már bejáratott, és a ’f