Turné turné hátán: a Bon Iver és a Belle & Sebastian is Európában 2018 elején! Cikk

Hirdetés

Úgy látszik, ahogy beindul az ősz, egyre szorgosabbak lesznek a hétfők, ugyanis az Arcade Fire, a The Script és a The Chainsmokers mai 2018-as turnéhírei mellé többek között az amerikai Bon Iver és a skót Belle & Sebastian is beugrott pár dátummal az év első felére!

Az amerikai folk zenét az indie rockkal és poppal mesterien keverő, az aktuális Európa-körét épp lezáró Bon Iver jövő február végére négy koncertet jelentett be londoni Eventim Apollo csarnokba, amiből még túl sokra ugyan nem érdemes következtetni, de nagyon érik már egy környéki mozgolódás is a zenekartól.

A Belle & Sebastian februárban tart egy alapos koncertsort a kontinensen, amibe ugyan a mi térségünk még nincs jelen (Olaszország és Németország esik a legközelebb), de szinte biztos, hogy az év folyamán velük még sokkal közelebb is találkozhatunk majd! Alább a turné eddigi dátumai:    

 

Szöveg: Fesztiválok Városa

Kapcsolódó

Ősszel mini Európa-turnéra indul Azahriah Cikk

Azahriah Európa-turné 2023 Amint azt már a közelmúltban a Supermanagement szakmai oldalakon elárulta, a hónapok alatt a magyar könnyűzenei szcéna topelőadójává vált, tavasszal a Papp László Budapest Sportarénát is megtöltő Azahriah novemberben európai turnéra indul. A még mindig csak huszonegy esztendős Azahriah lépett már

2023-ban újra turnézik Peter Gabriel Cikk

Peter Gabriel - i/o The Tour 2023 Ezt sem túl sűrűn írhattuk az elmúlt évtizedben: Peter Gabriel, a pop és rock legendás, több mint 50 éve pályán lévő alakja 2023-ban ismét turnéra indul! Sőt, egy friss lemez is érkezik majd tőle ’i/o’ címmel. Bár az albummal kapcsolatos pontos részletekre még várnunk kell, a ’23-ad  i/o The Tour

Itt egy új Depresszió-dal - November 4-én érkezik az új nagylemez Cikk

Depresszió - Ébren tart Új videoklipet mutatott be a jövő hétvégén új albumával jelentkező Depresszió - az Ébren tart című dalhoz a Mihaszna Film stábjával a Bükki Csillagdában forgatott a zenekar egy látványos kisfilmet. Halász Ferenc (ének/gitár) a helyszínről: “Új stábbal dolgoztunk, és nagyon elégedettek vagyunk

Hamarosan indul az Ennio Morricone emlékturné - December 18-án koncert Budapesten Cikk

Ennio Morricone Concert Celebration 2022, Budapest November 5-én Tokióban veszi kezdetét az Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, Ennio Morricone tiszteletére létrehozott koncertturné. A mester családja által szervezett és zenészbarátait, egykori munkatársait is felvonultató különleges koncertsorozatot a világ számos po