Tycho koncert 2020, Budapest Esemény

Hirdetés

2020. február 24-én ismét a Budapesten játszik a nemzetközi downtempo szcéna egyik legnagyobb neve, Tycho. A formáció az Akvárium Klub falai közé érkezik majd, az A38 Hajó szervezésében.

Scott Hansen rendkívül sokoldalú tehetség. A kaliforniai fiatalember nem csupán fotós, grafikus, képző- és multimédia-művész, a szakmai körökben elismert iso50 blog létrehozója, de – erről az oldaláról talán többen ismerik - remek zenész is. A Hold Tycho nevű kráteréről elnevezett egyszemélyes projektjének (és a hozzá kapcsolódó, a koncerteken fellépő zenekarnak) nem is találhatott volna kifejezőbb nevet. Mert a Tycho muzsikája valóban egyfajta „asztrológiai zene”, némi túlzással akár „a szférák zenéjének” is nevezhetnénk.

Nagyszabású, lebegős, elszállós, kissé pszichedelikus IDM (azaz Intelligent Dance Music - „intelligens tánczene”) a Tycho produkciója, csilingelő, visszhangos gitárokkal, sodró basszusmenetekkel és álomszerű hangulatokkal.

A Tycho a kilencvenes évek második felének downtempójában gyökerezik, sokan a Boards Of Canadához hasonlítják. Önmagában a zene talán kissé „vékonynak” is tűnik (Hansen több interjújában elmondja, hogy elsősorban képzőművésznek tartja magát), de a látványos és aprólékos részletességgel kidolgozott, különleges vetítés egészen összetett, komplex élménnyé avatja a Tycho élő koncertjeit.

A képzőművészeti iskolát végzett, és grafikusként nagyon aktív Hansen saját maga készíti a Tycho lemezborítóit, videóklipjeit, és a kortárs elektronikuszenei színtér talán legegységesebb és legjellegzetesebb vizuális világát (igazi, zenéhez illő „ambientjét”) hozta létre. Ahogy művésznevét a Hold kráteréről választotta, úgy építgette az évek során markáns, természeti elemekből, kiüresített, minimalista tájképekből összeállított, Frank Stella konstruktivizmusát idéző műveit, lemez-bookletjeit és borítóit. A hasonló zenék fellegvárában, Com Truise, Emancipator és Gold Panda kiadójánál, a Ghostly Internationalnél alkotó Hansen már komplett összművészeti életművet hozott létre.

  • Jegyár: 6900 Ft, erkély: 12 900 Ft

  • Fellépők: Tycho, ...

  • Szervező: A38 Hajó

Tycho koncert (2020 Budapest) jegyek >>>

 

Live Nation

Kapcsolat

Kapcsolódó

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest Esemény

Lord of the Lost koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
Jubileumi turnéra indul a német Lord Of The Lost: Az Iron Maiden turné, a nagysikerű, év eleji „Blood & Glitter” album és a  2023-as Eurovíziós Dalfesztivál után jubileumi turnéval koronázza meg munkásságát a német csapat. Több mint 500 koncert közel 40 országban, 8 studio lemez, 3, nagyzenek

[ÚJ DÁTUM] Foreign Beggars koncert 2024, Budapest Esemény

Foreign Beggars koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 18
A legendás brit hip-hop csapat jövő tavaszra halasztotta az idén őszre hirdetett, huszadik évfordulóját ünnepló turnét. A Foreign Beggars felejthetetlennek ígérkező audiovizuális showja soha nem látott felvételekkel és zenékkel így végül április 18-án érkezik meg Budapestre, az A38 Hajóra, hogy a

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest [vendég: MammothWVH] Esemény

Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 19
Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators Budapesten is elhozza legutóbbi, lemezének turnéját! Úgyhogy 2024. április 19-én készüljünk egy piszkosul jó rock bulira az MVM Dome-ban! SLASH – az ikonikus, Grammy-díjas, gitáros, dalszerző és filmproducer – akinek több mint 100 millió példányban

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e