We Will Rock You musical a BOK Csarnokban 2017.11.24 - 2017.11.26, BOK Csarnok, Budapest

we_will_rock_you_musical_2017_BOK_fejlec

A musicaltörténelem legnagyobb sikerei, a 10 leghosszabb ideig játszott musical között tartják számon a 2002-ben, Londonban bemutatott, Queen dalokból készült We Will Rock You musicalt. Az előadást eddig 17 országban mutatták be hatalmas sikerrel, több mint 16 millió néző tomboló ovációval fogadta. Londonban, a Dominion Színházban rekordideig, 12 éven át játszott, 4600 eladáson 6,5 millió néző látta a musicalt, amely többek között a közönség által odaítélt Laurence Olivier-díjat is megkapta.

Hirdetés

Az előadás a világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal látható magyar nyelven, Budapesten a BOK Csarnokban. 24 QUEEN világsláger egy látványos előadásban a PS Produkció bemutatásában. Simon Edit producer az előadás rendezésre Cornelius Baltus-t kérte fel, aki a Vámpírok bálja és a Sakk (Chess) musical rendezésével vált ismertté Magyarországon. Díszlet és jelmeztervező Kentaur akinek a Vámpírok bálja csodálatos díszlet és jelmezterveit is köszönhetjük, világítástervező: Madarász János Madár, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs.

Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint mint a Radio Ga-Ga, Somebody to love (Szeretni valakit), Play the game (Jöjj és játssz!), It's a kind of magic (Varázslat ez nem más), I want it all (Az egész kell), No one but you (Csak te, nincs más), Who wants to live forever (Ki élne így örökké?), Another one bites the dust (Hogy harap fűbe más), Under pressure, Bohemian rhapsody (Bohém rapszódia) és természetesen az előadás címadó dala, a We will rock you!

Előadások:

  • 2017. november 24. péntek, 19.30 óra
  • 2017. november 25. szombat, 15.00 óra
  • 2017. november 25. szombat, 19.30 óra
  • 2017. november 26. vasárnap, 15.00 óra
  • 2017. november 26. vasárnap, 19.30 óra

We Will Rock You musical jegyelővétel >>>

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Nov 24 19:30
    Vége:
    2017 Nov 26 22:00
    BOK Csarnok:
    Budapest ,
    Dózsa György út 1 ,
    1146 ,

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát