#yeahla: FényKép - Itt az új klip! Hír

Jól összerakott elektronikus hangszerelés, könnyed, dúdolható dallam, és egyedi szöveg. Ezzel lehet jellemezni Jelasity Péter legújabb produkcióját, a FényKép c. dalt. Jelasity Péter a produkcióról:

"Hangszeres zenészként, szaxofonosként régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy jelenlegi zenekaraim mellett (Ghymes, Chalaban, Spencer Hill Magic Band) popzenei szerzőként is bemutatkozzam. Az improvizálás - amit jazz zenészként, szaxofonosként nap, mint nap csinálok - hasonlít a zeneszerzésre, de a pillanatnyi ötletek elszállnak a levegőben, és az aznap esti club közönségen kívül más már nem élvezheti az elhangzottakat, hiszen megismételhetetlen az élmény.

A zeneszerzés is gyakorlatilag rögtönzéssel kezdődik, de itt már a legjobb ötletek megmaradnak, és archiválódnak is a kész dalban. Ez is vonzó volt tehát, ez motivált arra, hogy dalokat írjak, illetve számomra a popzenei közeg is újdonság, amit nagyon élvezek.

A szövegírás pedig szintén olyan dolog, amit az instrumentális jazz zene világában nem élhettem meg, de valahogy mindig bennem volt, és tudtam, hogy egyszer sor kerül erre is.

A kézművesség jegyében telt az alkotói időszak, tehát nem volt semmilyen keret, külső elvárás, határidő, szabadon jöttek a gondolatok, ötletek, volt idő mindent kipróbálni és a legjobbat kiválasztani.

Úgy érezzük tehát, hogy egy olyan kalandra hívjuk a hallgatót, amikor egy manufaktúra munkájába tekinthet bele, a dalok a mi ízlésünket tükrözik, nem a kiadókét vagy a zeneipar más szereplőiét."

 

Szöveg: #yeahla

Kapcsolódó tartalom