Young Gods koncert 2019, Budapest Esemény

Hirdetés

Az ipari elektronika egyik legfontosabb zenekara és egyben egyik legnagyobb veteránja, a svájci The Young Gods sok-sok év után ismét Magyarországon! A több mint harmincéves zenekar pár napja jelentette meg új, Data Mirage Tangram című lemezét, ennek turnéján érkezik április 3-án az A38 Hajóra.

Sok fontos indusztriál zenekar létezik a világban, sok ismertebbet is lehet mondani a svájci The Young Godsnál, de nagyon kevés olyat, amely ennyire előremutató, soha el nem avuló, mindig új utakon járó ipari együttes lenne. Ebben persze óriási szerepe van a Young Gods fáradhatatlan motorjának, a zseniális Franz Techlernek, aki jóformán egyszemélyes különítményként, körülötte változó és pulzáló tagsággal döntötte magából a zenei és konceptuális ötleteket.

A Young Gods Svájcban szinte teljesen társtalan volt alakulásakor, a nyolcvanas évek második felében: legközelebb talán a brit újhullám dark-gothic vonala, mindenekelőtt a Sisters of Mercy állt hozzá, és persze Németországból az Einstürzende Neubauten.

A Young Gods, Treichlerrel az élen és Cesare Pizzivel a kütyük mögött egészen forradalmi módon ötvözte a nyers ipari hangzásokat a rave-es elektronikával, az IDM-mel és a kortárs avantgárddal. Csodálatos, sosem hallott effektek és hangzások születtek a Young Gods elektronikus alkímiájából. A zenekar nagyon sok területen jócskán megelőzte korát, és mindig váratlan dolgokat művelt. Talán ezért sem lett olyan népszerű, mint az indusztriál más képviselői, pedig Bowie, Trent Reznor és Bono emlegette inspirációként, és két lemezre még Mike Patton kiadójával, az Ipecackel is leszerződött. Brutál elektro-indusztriál-rave kísérletezés után Kurt Weill-dalok feldolgozásaival sokkolták a közönséget, aztán kiadtak egy már-már mainstream elektro-rock-diszkó elemzt (T.V. Sky), hogy a következő lemez (Only Heaven) egy elsöprő tempó- és hangulatváltásokkal operáló igazi ipari-experimentál támadás legyen, az azt követő (Heaven Deconstruction) pedig egy békés, meditatív ambient-album. A Young Gods ambient-korszakában 2004-ben az A38-on is fellépett Jerome Narby antropológussal, egy különsleges "esőerdő-projekt" keretében. Aztán a következő lemez, a Knock on Wood teljes egészében akusztikus hangszerelésű dalokat tartalmazott, a legutóbbi lemez, a 2010-es Everybody Knows pedig megint elektronikus-ipari zúzda lett.

A Young Gods az utóbbi években inkább az életművét aranyozta, korai lemezeit adta ki újrakeverve, díszdobozban, masnival átkötve. Turnézott együtt Dälekkel, fellépett a Montreux-i Dzsesszfesztiválon (!), közösen koncertezett a Lausanne Sinfoniettával. Ám most Treichler az egykori alapító-harcostárs-hangzsenivel, Cesare Pizzivel ismét összeállva új lemezt vett fel. A DATA MIRAGE TANGRAM pár napja jelent meg, és méltó a Young Gods lényegében hibátlan lemezekből álló életművéhez. Fortyogós, bugyborékolós, gazdag elektronikus album, helyenként ambientes hatásokkal, egy érett zenekar remek produkciója.

Az ipari elektronika örökké kiszámíthatatlan, mindig megújuló alap-együttese, a Young Gods e lemez turnéján érkezik az A38 Hajóra április 3-án.

  • Jegyárak: 3500 / 4000 Ft

  • Fellépők: Young Gods, ...

  • Szervező: A38 Hajó

 

Young Gods koncert jegyelővétel >>>

 

A38 Hajó

Kapcsolat

Kapcsolódó

Zheani koncert 2024, Budapest Esemény

Zheani koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 20
A provokatív stílusáról is ismert, szókimondó, ausztrál rapper, énekes-dalszerző, Zheani tavaly jelentette meg új, The Spiritual Meat Grinder című lemezét, amely elmondása szerint egy olyan partylemez lehet, amely remekül illene a világvégéhez is. Noha reméljük a világvége még nem jön el, Zheani e

ZEP koncert 2024, Budapest Esemény

ZEP koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 21
A holland ZEP napjaink egyik leginnovatívabb dobosa, videót több millióan nézik TikTokon és Instagramon, szólóműsorával Európa-szerte sikert arat. A fiatal srác a maga 2,04 méterével is feltűnő jelenség, de ha színpadra lép izzik tőle a terem, április 21-én pedig a Dürer Kerten lesz a sor. ZEP! 2

Cassyette koncert 2024, Budapest [vendég: Witch Fever, Harpy] Esemény

Cassyette koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 23
Cassyette igazi lázadó dalszerző, aki olyan előadókkal turnézott már, mint a Bring Me the Horizon, a My Chemical Romance vagy éppen a Sum41, akik előtt Budapesten is fellépett. A brit énekesnő zúzós zenéjével és egyedi megjelenésével hamar igazi alternatív ikon lehet, aki sikeres teltházas brit tu

Joya Marleen koncert 2024, Budapest Esemény

Joya Marleen koncert 2024, Budapest dátum

2024 Apr 24
Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bát