A 6 leggyakoribb "betegség" a fesztiválokon Cikk

Hirdetés

Egy fesztivál sajnos akkor is igazán emlékezetessé válhat, ha nemcsak önfeledt bulizásra, hanem egy jó kis betegségre is jegyet váltunk. Dr. Szeles Géza, a Sziget Fesztivál egészségügyi ellátásának vezetője szerint ezeket már egy kis odafigyeléssel megelőzhetjük, de ha már megvan a baj, akkor is van megoldás.

  1. Másnaposság

A fesztiválokon kétségkívül ez a leggyakoribb és szinte mindenkit érintő betegség, hiszen az alkohol nagy mennyiségű vizet von el a szervezettől. Ezért célszerű a szeszes italokon túl vízzel is hidratálni a szervezetünket, hiszen így másnap nem érezzük úgy magunkat, mintha fejbe vertek volna. Ennek kezelésére a fájdalomcsillapítók mellett igyunk fruktóz tartalmú gyümölcsleveket, és ha már elég edzett a gyomrunk, fogyasszunk sok gyümölcsöt, mert a benne rejlő gyümölcscukor gyorsítja az alkohol lebontását.

  1. Sérülések

A másnaposságból adódó illuminált állapot, a tömeges tánc és a különböző sportjátékok sajnos gyakran sérülésekhez vezetnek. Az ebből következő könnyedebb felszíni sérülések, kisebb zúzódások és csípések kezelésére alkalmazhatunk természetesebb, szelídebb gyógymódokat. Dr. Szeles Géza ilyenkor az Arnica montana és a Bellis perennis homeopátiás szerek alkalmazását javasolja, az alábbiak szerint: 9 CH vagy 15 CH potenciában 5 golyót szopogassunk el óránként egészen addig, amíg a panasz enyhül. Javulás esetén az adagolást napi 2-3 alkalomra csökkentsük, amíg a tünetek megszűnnek. Fontos tisztában lenni, hogy súlyosabb sérülések esetén, mindenképpen látogassunk el az orvoshoz!

  1. Leégés

Ezt természetesen megelőzhetjük naptejjel, de ha mégsem használtuk volna és rárajzolódott a napszemüveg sziluettje arcunkra, számos a tüneteket enyhítendő megoldást alkalmazhatunk. A hideg zuhany után, a legközelebbi patikában könnyedén beszerezhetünk jó minőségű, hűsítő gélkrémeket, de az alternatív megoldások kedvelőinek egy cserép Aloe beszerzése is jó választás. Az Aloe vera mélyen a bőrben szívódik fel, kitűnő gyulladáscsökkentő és sejtserkentő hatása van. Alkalmazása: Vágjuk fel a növény egyik levelét vízszintes irányban, és kenjük be az érzékeny bőrfelületeket.

  1. Gyomorbélrendszeri hurutok

A nagy meleg miatt az ételfertőzés veszélye is nagy a fesztiválokon, ezért ügyeljünk arra, hogy a sátorban hagyott finomságot több óra elteltével már ne együk meg, ha csak nem így szeretnénk magunkat rábírni a gyakori és intenzív kocogásra. Ehelyett inkább vegyünk magunkhoz orvosi szenet, B6-vitamint, valamint probiotikumot is, hiszen ez utóbbi erősíti az immunrendszert, és helyreállítja a bélflórát.

  1. Húgyúti fertőzés

Ez a betegség elősorban a fesztivál hölgy látogatóinál jelentkezik, és főleg akkor, ha nem figyelnek arra, hogy éjszaka már nem olyan meleg a talaj, mint nappal. Szeles Géza 30 éves fesztiválon szerzett tapasztalata, hogy a fiatalok előszeretettel fetrengenek a harmatos fűben, ám ennek mindig megvan a böjtje, hiszen reggel általában nála kötnek ki. Ilyenkor fontos a folyadék bevitel, leginkább víz és gyógytea formájában, továbbá lehetőség szerint egy kád, forró fürdő is csillapítja a kellemetlen érzést. A gyulladás csökkentésére szárított formában fogyasszunk tőzeg- és vörösáfonyát vagy áfonyalevet.

  1. Torokgyulladás, torokfájás

A leggyakrabban előforduló panaszok egyike a fesztiválokon, az önfeledt énekléstől, a kiabálástól és a hideg italok fogyasztása miatt kialakult torokgyulladás. Ezt erősíti a levegőben szálló por komoly koncentrációja. A hangszálaink megóvására és a légúti fertőzések okozta gyulladások kezelésére gargarizáljunk sóval hígított langyos vízzel naponta többször, de egy fórró csésze tea is azonnali nyugtató hatást eredményez.

 

- Positive - 

Kapcsolódó

Egy sportos Rockfesztivál - TÁBOR off-programok 2024-ben is Cikk

Tábor fesztivál 2024 off-programok Lassan felpörög a visszaszámlálás, kevesebb, mint két hónap és augusztus 28-án startol a hazai rockerek egyik kedvenc balatoni fesztiválja. Idén ráadásul a magyar rock- és metalszíntér krémje mellett olyan legendás külföldi headlinerek is érkeznek Alsóörsre, mint a Toy Dolls, a Stratovarius, vagy

Slooow day @ Sziget Fesztivál 2024 Cikk

Sziget 2024 relax Akármennyire is zenei lesz a fókuszod a Sziget Fesztiválon, baromira jól esik legalább egy napon kicsit hanyagolni az ütemezett koncertre nyargalást! Lássuk be, egy dúsabb fesztivál-nap lényegében az egyetemi előadásokra vagy a munkahelyi meetingekre való rohangászással egyenértékű. Szóval mi lenn

Rajtol a Balaton Sound 2024! - Nagyszínpad hajnalig, VIP-élmények, „budget-friendly” kínálat, sztárfellépők kérései és minden más Cikk

Kezdődik a Heineken Balaton Sound 2024 Az elektronikus zenei univerzum széles kínálatát sűríti a fesztivál négy napjába a Heineken Balaton Sound. Két nagyszínpadon, összesen féltucat zenei helyszínen indul be a buli július 3-án mások mellett olyan sztárokat felsorakoztatva, mint Marshmello, Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype,

KVARK - a mulandóság szimfóniája a Zsolnay Fényfesztiválon Cikk

Európában is egyedülálló audiovizuális projekttel készül július 7-én a Zsolnay Fényfesztiválra Marton Szabolcs film- és színházi zeneszerző.  A KVARK című mű középpontjában a mulandóság témája áll, de nem fenyegető, hanem a jelennek értéket adó jelenségként. A szimfonikus zenekari hangzás, a külön