A kerékpáros turizmus a járvány "nyertese” Cikk

A kerékpáros turizmus

Hirdetés

Az aktív turizmus világszerte és Magyarországon is egyre népszerűbb motivációja az utazásnak és a szabadidő hasznos eltöltésének. Különösen igaz ez a pandémia időszakára, amikor az emberek olyan élményeket kerestek, keresnek, melyeket egyénileg vagy kisebb csoportban, a szabadban élhetnek meg.

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) – európai uniós támogatás segítségével - a Budapest-Szentendre, Budapest-Dunakeszi, a Budapest-Balaton Etyekig tartó első szakaszával, illetve a Balatoni Bringakör három szakaszával kapcsolatban készített felmérést. Az eredmények azt mutatják, hogy a Balaton továbbra is az első számú kerékpáros desztináció hazánkban, a fővárosból induló, új illetve megújult utak közül a Szentendre felé vezető a legnépszerűbb. A Budapest-Szentendre útvonal, azon túl, hogy a Dunakanyar az egyik legvonzóbb hazai desztináció, a szakaszon lévő, “modellértékű” kerékpárosbarát szolgáltatások miatt is népszerű. A felmérés említi - mások mellett - a Berguson, immár több mint egy évtizede működő biciklikölcsönzőjét, a Római-parton a Fellini Római Kultúrbisztró bringásokra épülő szolgáltatásait, illetve a Lupa kerékpárosbarát fejlesztéseit. A családbarát kerékpáros turizmus népszerűsítése érdekében elengedhetetlen a különböző járműmódok kombinálása – állapítja meg a felmérés. “A budapesti tömegközlekedés és a bicikli kombinációját használók aránya alacsony” – mondja Dormán Emese, a MAKETUSZ marketing szakértője. “Ezért ezen a területen egyértelmű változtatásokra lenne szükség. A Budapest környéki kerékpárutak népszerűsítésének ez az egyik kulcsa” – teszi hozzá a szakértő, pozitív példaként említve a Nyugati pályaudvarról induló Lupa-buszt, amelyen lehetőség van kerékpár szállításra is.

Szintén pozitív példa az etyeki Edeck Vinum Europe Egyesület, mely azon dolgozik, hogy az Etyek-Budai borvidék és ezen belül Etyek turisztikai szempontból még vonzóbb legyen, még több turisztikai attrakció vonzza ide a látogatókat. Dormán Emese az etyeki szakasszal kapcsolatban elmondta: „A Budapest-Balaton kerékpárút megépítése már régóta várat magára, hiszen eddig nem lehetett biztonságosan és kényelmesen eljutni a fővárosból a legnépszerűbb kerékpáros desztinációhoz, a Balatonhoz. A Budapest-Etyek kerékpáros útvonal elkészültével ennek egyik fontos szakasza valósult most meg.”

“A MAKETUSZ legfőbb célkitűzése egy kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat készítése illetve fejlesztése” – meséli Pénzes Erzsébet, a Szövetség elnökségének tagja. “Az országos lefedettségű rendszer összeköti a kerékpárosokat azokkal a turisztikai szolgáltatókkal (vendéglátóhelyekkel, szállásokkal és attrakciókkal), ahol örömmel és felkészülten fogadják a kerékpárral érkezőket” – mondja a szakember, aki szerint a szolgáltatók számára egy nagyon fontos célcsoportot jelent a kerékpárosok közössége. “Egyrészt a bringázás a legdinamikusabban fejlődő turisztikai ág, másrészt a kutatásunkból az is kiderül, hogy a kerékpárosok egy jelentős fizetőképes keresletet jelentenek és korábbi kutatások szerint is a kerékpározásnak komoly gazdaságélénkítő hatása van.”

 

Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon 2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza

A világ legextrémebb elektromos versenyautói Szegeden Cikk

E Street Parade Idén szeptember 14-én Szeged ad otthont Magyarország legizgalmasabb elektromobilitási rendezvényének. Az E Street Parade-en megismerhetjük az iparág legújabb innovációit, az elektromos hajtású járművek és a fenntartható közlekedés jövőjét, valamint megcsodálhatjuk az elektromos autó és motorsport