Megjelent a Rockstar Magazin X. évfolyamának 20. száma! Hír
Hirdetés
40. születésnapját ünnepli a legendás Killing Joke, akik október 23-án a Dürer Kertben lépnek fel, ráadásul az originál felállásban. A basszusgitáros szerint „Ez egy négy évtizeden átívelő örökség…negyven évnyi gerincbizsergetés és kompromisszummentes szépséges zaj.”
Október 20-án másodszorra is lesz a Trafóban Felabration. Mit takar pontosan ez a név, milyen fontos és aktuális üzeneteket hordoz? Miért csak most van másodszorra, és egyáltalán, mi keresnivalója van Magyarországon egy ilyen rendezvénynek? Halmos Andrással, a fent említett The Mabon Dawud Republic dobosával beszélgettünk, aki nem mellesleg az esemény egyik szervezője is.
Vigh Dávidot legtöbben a hazai progrockzenekar Turbo gitárosaként ismerhetik, ám erősen része a pszichedelikus érának is. Egyrészt tagja a Global Illumination nevű, vizuális megjelenítéssel és színpadtervekkel foglalkozó animációs csapatnak, akikkel számos, főleg goa/psytrance-közeli előadónak (Ace Ventura, Liquid Soul, Carbon Based Lifeforms) és fesztiválnak (O.Z.O.R.A., Boom) konstruálják meg a mozgóképes körítését. Ezenfelül Takkra néven egyengeti elektronikus szólóprojektjének hipnotikus útját, melynek második nagylemeze az egyik legnagyobb progressive psytrance kiadónál, a dán Iboga Recordsnál jött ki. Dáviddal kidumáltuk a dolgokat.
Folytatja világ körüli vándorútját a Bohemian Betyars zenekar: minden eddiginél durvább fokozatra kapcsolva hódítják meg zenéjükkel a világ különböző távoli szegleteit, Soprontól Austinon át Japánig. Interjú!
Lapozz, olvass, válogass!
- Friss zenei híreink közül,
- csekkold a város legjobb bulijait és koncertjeit,
- nézd át az izgalmas színházi programokat és kiállításokat,
- olvass könyvajánlót,
- gasztrorovatunkban étel és ital minden mennyiségben,
- informálódj az új magyar filmekről és mozis eseményekről,
- hallgass bele a friss lemezekbe,
- figyelj testedre az 5 csillagos egészségrovat segítségével!
Keresd a legfrissebb Rockstar Magazint a 650 budapesti lelőhely egyikén vagy lapozd online >>>
Sajtóanyag: Rockstar Magazin
Kapcsolódó
Megnyílt a World Press Photo 2023-as kiállítás a Nemzeti Múzeumban Hír
A World Press Photo (WPP) kiállítás Magyarországon és a világban is az egyik leghíresebb és legnagyobb fotókiállítás, melyet a világban mindenütt óriási érdeklődés kísér.
Az évente megrendezett World Press Photo pályázat az elmúlt év legjobb fotóriporteri és dokumentarista fotóit ismeri el és díj
Pesten megjelent Isten - Új dal és klip a Tankcsapdától Hír
Új dallal és a hozzá tartozó videóklippel jelentkezett a Tankcsapda. A ’Pesten megjelent Isten’ c. dalt élőben először, a Budapest Parkban hallhatják a rajongók.
„Folyamatosan születnek az új dalaink, legutóbb nyár elején, júniusban jött ki az Ez az a nap”. - nyilatkozta Lukács Laci. „Hamarosan
Jupiter - Álomvilágból a valóságba tart Saya Noé szeptember végén érkező, új lemeze Hír
Jupiter címmel második nagylemezét jelenteti meg szeptember végén Saya Noé. A 12 dalt magába foglaló album az elmúlt két évét foglalja össze Saya Noé dalszerző/producernek. Az alkotási folyamatot nagyban befolyásolta, hogy hirtelen Malajziába kellett utaznia, és ott töltött 8 hónapot. Saya Noé a h
Akvárium Klub: bemutatkozik a Lokál, mint intim és kifinomult koncerthelyszín Hír
Az Akvárium Klub büszkén mutatja be legújabb újdonságát, a Lokált, egy intim és kifinomult helyszínt, amely újradefiniálja Budapest belvárosának élőzenei színterét. Az új helyszín elsődleges célja, hogy minőségi körülményeket biztosítson a feltörekvő és turnézó előadók számára, valamint alternatí