Oltásért ingyen pizza jár a Pizza Me-ben Hír

Oltásért ingyen pizza

Hirdetés

Ingyen pizzaszelettel jutalmazza a Covid-19 ellen frissen beoltott vendégeit a hazai szeletbár-lánc, a Pizza Me. Az ajándékot 24 óránál nem régebbi oltási igazolásuk felmutatásával igényelhetik azok, akik egy igazi olasz pizzával szeretnék enyhíteni az oltással járó kellemetlenségeket. A Pizza Me amellett, hogy vásárlói felé képviseli az oltás fontosságát, a kampányon keresztül más magánvállalatokat is arra ösztönözne, hogy — megosztó volta ellenére — vállalják fel ezt az ügyet.

"Bízunk benne, hogy más magáncégek is követni fogják a példánkat annak érdekében, hogy minél kevésbé érintse a negyedik hullám Magyarországot." — mondta el Friedman Victor, a Pizza Me egyik alapítója. "Ahogy oly sokakat, az előző hullámok súlyosan érintettek minket is, és most már nem szeretnénk több halálesetről hallani sem a Pizza Me közösségen belül, sem azon kívül; valamint nem szeretnénk ismét odaállni a dolgozóink elé, hogy sajnos bizonytalan időre be kell zárnunk. Így meg kell tennünk, ami tőlünk telik, képviselnünk kell az oltás ügyét, amely jelenleg az egyetlen igazolt módszer a járvány megfékezésére."

A kampányt egy hete publikálták a Pizza Me Facebook és Instagram oldalán, és bár nem maradnak el az oltásellenes, esetenként gyűlölködő kommentek, a reakciók kétharmada pozitív. Az ajándék szeletet eddig nem igényelték sokan, de a szervezők bíznak benne, hogy az ősz kezdetével nő majd az oltási kedv. Az oltásösztönző üzenet eddig több mint harmincezer emberhez jutott el.

 

Pizza Me

Kapcsolódó

A savanyú a nyerő! - Megvan a magyarok kedvenc gyümölcsös söre Hír

Krenner Brewery Summer Fairy A Nyitott Főzdék Napja alkalmából Győr-Moson-Sopron vármegyétől egészen Borsodig várták főzdelátogatásokkal, sörkóstolókkal és új termékek bemutatóivalaz érdeklődőket a hazai sörfőzdék. A nyílt nap kiemelt témája idén a „gyümölcs és a sör” volt, amely tételeket egyedi, kiegészítő címkével látták

Food Truck Show 2023 tavasz: érkezik az I. Magyar Pizzakészítő Bajnokság Hír

Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show - 2023 Díjeső várható az idei tavaszi Food Truck Show-n! Az esemény keretein belül, Kovács Lázár, Lázár Chef szervezésében megrendezik az I. Magyar Pizzakészítő Bajnokságot, ahol hazánk legszebb és legfinomabb pizzáit díjazzák. Sőt, az év Food Truckja díját is átadják a közönség kedvencének, és a szakmai

Közönségszavazáson dől el, milyen ízű lesz idén az Ország Söre Hír

Ország Söre 2023 Nyáron már a nagyközönség is megkóstolhatja azt a sört, amelynek a típusát és a pontos hozzávalóit is a magyar sörkedvelő közönség állítja össze. Az Ország Söre idén tavasszal készül el, a fogyasztók szavazatai alapján. Bizony, ez nem sörmese: a korábbi évekkel ellentétben, idén először a fogyaszt

Hivatalosan is megnyitott Szarvas világszínvonalú luxusétterme Hír

Újváros Bisztró - Szarvas Új étlappal, főként helyi alapanyagokból készült ételkülönlegességekkel, komplex bisztrókínálattal és csúcspörkölők csúcskávéival várja vendégeit a szarvasi Újváros Bisztró. A Délkelet-Magyarország egyik legszebb településén található, megfizethető luxusétterem tulajdonosai, Szin Csaba és Szin Ben