200 gyermeket lát vendégül a Tintanyúl a zenekar karácsonyi koncertjén Cikk

Hirdetés

„Imádom a karácsonyt, a hangulatát, a készülődést, az illatokat, az ízeket, a fényeket, mindent, ami ehhez a csodás ünnephez tartozik. Az idei év pedig még inkább izgalmas lesz számunkra, hiszen első karácsonyunk lesz Tamarával együtt, aki ugyan még csak hat és fél hónapos lesz akkor, tehát még sokat nem fog érzékelni az egész felfordulásból, de természetesen az ő ajándékát már beszereztem. Kell is, hogy előre készüljek, hiszen a december, mint mindig, most is sok munkával teli: a zenekarommal járjuk az országot, hogy minél több helyre tudjunk vidámságot, verset, dalt vinni” – meséli mosolyogva Farkasházi Réka.

A kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar immár hagyományosan a MOM Kulturális Központban tart karácsonyváró nagykoncertet, ahol felcsendülnek a tavalyi év legjobb gyermekalbumaként díjazott Igazi Karácsony dalai, és néhány új szerzemény is. Réka ezúttal egy újabb karácsonyi csodát is megálmodott, amelyhez szerencsére máris nagyon sokan csatlakoztak.

“Mi a koncertjeinken családokat szórakoztatunk sok-sok éve, célunk, hogy a gyerekek mellett a szülők is jól érezzék magukat. Hogy igazi közös élményekkel gazdagodhassanak. Hiszen ezek táplálják, építik a családnak nevezett kis közösség életét. Akik járnak a koncertjeinkre, már tudják, hogy a családnál nincs nagyobb kincs a világon.  Vannak viszont olyan gyerekek, akiknek nem adatik meg a család oltalmazó szeretete. De hamarosan felnőnek majd és nekik is meg kell tanulniuk, hogyan kell családot építeni, egyben tartani. Egy koncert persze nem elegendő, de talán adhat olyan élményt, ami megragad, átlendít, elindít egy folyamatot. Idén dupla koncertet tartunk a MOM-ban december 9-én. A délelőtti koncertre már alig van jegy, de a délutáni koncerten lehetőségünk van olyan gyerekeket fogadni, több alapítvánnyal együttműködve, akiknek nem lenne lehetőségük hasonló élményhez jutni.”

A zenekar maga is több csoport eljutását segíti a koncertre, de nagyon sok civil támogató is csatlakozott a felhíváshoz, így közel 200 gyermek jegyét a közönség vásárolja meg. Ha valaki még szívesen csatlakozna, a tintanyulrendeles@gmail.com címen írhat Rékának és a zenekarnak.

A zenekar és a színésznő persze a jövő évre is sok tervvel készül: már elkezdték az új album dalainak felvételét, tervek vannak egy színpadi gyermekelőadás létrehozására is a Bátor Tintanyúl történetéről, és egy különleges mesesorozat is előkészületben van. És hogy ez a meghitt hangulatú koncert is emlékezetes maradjon, december 9-én több videóklip is készül a koncerten. Az egyik az album címadó dalból, az Igazi karácsony című szerzeményből. A kliphez várják gyermekek rajzait is, hogy szerintük milyen az igazi karácsony. A legjobb, legkedvesebb rajzok belekerülnek majd a klipbe is.

További információk és zenekar hírek >>>

 

Tintanyúl

Kapcsolódó

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Bob Marley 79 - Emlékkoncert az Akvárium Klubban Cikk

Marley 79 -  Ladánybene 27 Februárban a világ minden pontján koncertekkel és fesztiválokkal emlékeznek minden idők legismertebb reggae zenészére, Bob Marley-re, aki február 6-án lenne 79 éves. Világsztárként nemcsak dalaival, de tetteivel is a békét hirdette, hitről és szabadságról énekelt, kiállt a szegények és az elnyomot