A Libri folytatja a jótékonysági könyvgyűjtést Cikk

Hirdetés

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. egyik legfontosabb célkitűzése, hogy könyveket juttasson el olyanokhoz, akikhez másképp nem jutnának el a történetek és az olvasás élménye. 2018-as karácsonyi kampánya során a cég – vásárlói segítségével – több mint 45 000 könyvet adományozott rászoruló és beteg gyerekeknek.

A Libri Váltsuk valóra a meséket! elnevezésű kampánya során az olvasók bebizonyították, hogy igenis van igény az adományozásra. Tavaly karácsonykor 45 000 könyvvel járultak hozzá ahhoz, hogy több mint 60 gyermekintézménybe, hátrányos helyzetű, illetve beteg gyerekekhez jusson el az olvasás élménye. Ezen a sikeren felbuzdulva a Libri egyes üzleteiben állandó adománypontokat, úgynevezett Libri Mesepontokat helyez ki, ahol az év minden napján várják a kiolvasott és kinőtt könyveket, illetve azokat, amelyeket szívesen átadnának az olvasók azoknak, akikhez másképp nem jutnak el a gyerekkönyvek

Országszerte hét üzletben gyűjtik a jó állapotú, 3-18 éves korosztálynak megfelelő könyveket. Annak érdekében, hogy mindenki találhasson közöttük kedvére valót, a könyvesboltokban mesekönyveket, lapozgatókat és foglalkoztató kiadványokat, színezőket, ifjúsági regényeket, valamint ismeretterjesztő könyveket is várnak. Ezeket a Libri munkatársai regisztrálják, és az adományért cserébe az olvasókat egy kedvezménykuponnal ajándékozzák meg.

A Libri Mesepontokat az alábbi könyvesboltokban találhatják meg: 

  • Libri Allee Könyvesbolt (Budapest, Váli u. 3.)
  • Libri Duna Plaza Könyvesbolt (Budapest, Váci út 178.)
  • Libri Debrecen Könyvesbolt (Fórum Bevásárlóközpont I. emelet)
  • Libri Kecskemét Malom Könyvesbolt (Korona u. 2.)
  • Libri Pécs Plaza Könyvesbolt (Megyeri út 76.)
  • Libri Győr Plaza Könyvesbolt (Vasvári P. út 1/a)
  • Libri Szeged Árkád Könyvesbolt (Londoni krt. 3.)

A könyvadományok olyan kórházi gyermekosztályokhoz és gyerekkórházakba kerülnek, ahol a Libri tavaly olvasósarkokat alakított ki a beteg gyerekek számára. A kényelmes és barátságos olvasósarkok teret biztosítanak a nyugodt, meghitt olvasáshoz, és több száz kötettel várják a mesekedvelőket. Ezen felül a Libri vállalja, hogy újra és újra feltölti könyvekkel az olvasósarkokat.

Ahol már várják a gyerekeket a Libri olvasósarkok:

  • Heim Pál Gyermekkórház, Gasztroenterológiai osztály
  • Szent László Kórház, Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztály
  • Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekosztály
  • Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Gyermekosztály
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Gyermekosztály

 

További információk a Libri 2018 óta működő kórházi olvasósarkairól >>>

 

Libri

Kapcsolódó

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekek kezelését! Cikk

Bin There árverés tételek Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára igazi kincs. Kopott pengetők, szakadt gitárhúrok, széttört dobverők, lezúzott mikrofonok, berepedt cintányérok, rongyos setlistek, vagy éneke

A Siklósi Örs Alapítványnak gyűjtenek baráti fesztivállal a Dürerben Cikk

BÜBÜKERT jótékonysági minifesztivál Szülinapi kívánságnak indult baráti összejövetelből lett minifesztivállal gyűjtenek a Siklósi Örs Alapítványnak a Dürer Kertben szeptember 16-án kiváló underground zenekarokkal és a kertszínpadon ingyenes Aurevoir. koncerttel a BÜBÜKERT jótékonysági minifesztivál keretében.  Vannak emberek, akikn

Rászorulóknak készítettek szendvicseket a FISH! zenészei és rajongói Cikk

Fish!  - jótékonysági szendvics készítés A kánikula beálltával még több vitaminforrásra van szükségük az utcán, otthonokban, melegedőkben élő embereknek. A Budapest Bike Maffia már régóta készít és szállít ki szendvicseket rászorulóknak. Ezekben a forró napokban a FISH! zenekar tagjai és rajongói is beszálltak segíteni. A civil szervezet

Szigetelő Fesztivál - jótékonysági koncert a gödöllői Trafo megsegítésére Cikk

Szigetelő Fesztivál  - Trafo Club Szigetelő Fesztivál néven jótékonysági koncert lesz május 28-án a gödöllői Trafo Clubban.  A nap folyamán 11 magyar hardcore/punk zenekar fog fellépni, hogy a teljes bevétellel segítsék a bajba jutott szórakozóhelyet. A befolyó összegből a hely tetőszigetelését fogják megcsinálni. A gödöllői Traf