Adománygyűjtéssel egybekötött koncertre készül a Ladánybene 27 és a Sin Seekas Hír
Hirdetés
Hazánk első számú reggae formációja, a Ladánybene 27 október 23-án az Akvárium Klubban tart koncertet. A zenekar a „Songs of Freedom” elnevezésű estére meghívta a szabadkai Sin Seekas együttest, emellett speciális műsorral is készülnek.
Felelevenítik a 15 éve megjelent Babylon Cirkusz fontosabb dalait, illetve pályájuk aktuális üzenettel bíró szerzeményeit. A Fedél Nélkül Alapítvánnyal együttműködve adománygyűjtést is szerveznek, a közelgő fagyos tél elviseléséhez nélkülözhetetlen eszközöket várnak.
„Szeretnénk az utcákon, parkokban, aluljárókban élő embertársainkon segíteni, hogy a közelgő tél hidegei ellen védettebbek legyenek. A Fedél Nélkül Alapítvány munkatársaival együttműködve arra kérünk mindenkit, hogy a feleslegessé vált meleg cipőket, hálózsákokat, pokrócokat, kabátokat és hátizsákokat hozzák el október 23-án az Akvárium Klubba” – kéri rajongóitól a Ladánybene 27. „Egy-egy kiemelt bulink kapcsán megpróbálunk nagyobb hírverést adni magunk körül. Ezt az átmeneti kirakati helyzetet szeretjük megosztani fontos-hasznos szándékainkkal. Ilyenkor talán jobban eljut a fülekhez és a szívekhez egy-egy jótékony célú kezdeményezésünk” – teszi hozzá Bodnár Tibi, a zenekar vezetője.
A Ladánybene 27 azon ritka zenekarok egyike Magyarországon, amelyik már több mint 3 és fél évtizede aktív, időről időre megújul és újabb ötletekkel, lemezekkel jelentkezik. „Lépj ki az árnyékból és arcod fordítsd a nap felé!” – hangzik el az Ébredj című dalukban. Ahogy a zenekar legutolsó, Szavak-Színek-Hangok albumának dalai is megpróbálják visszahozni a színeket, szavakat, gondolatokat és hangokat az életünkbe, október 23-i koncertjükön is erre készülnek. „Az elmúlt években nehezebb időket élünk, most még nagyobb szükség van a reggae muzsika pozitív üzenetére” – üzenik a zenekar tagjai. Vendégük ezen az estén Gregorio Alto perkás és a Zentáról érkező, Sóti Juli által vezetett Sin Seekas zenekar lesz, akik műfaji sokszínűségükkel felpezsdítik mind a magyar, mind a szerb zenei életet. A Ladánybene 27 csapatával nemcsak a közös turnék, hanem a barátság is összeköti őket. Az október 23-i koncerten közös dalok is hallhatóak lesznek, mint például a Miksával készült Víz, kaja, levegő c. szerzemény és a Valakiért c. dal is, amely egy közeli személy elvesztésének feldolgozásáról szól.
A koncert támogatója az NKA Hangfoglaló Program.
További információ, jegyek >>>
Ladánybene 27
Kapcsolódó
Budapest Arénában kerül át a Five Finger Death Punch július 9-i koncertje Hír
A július 9-i teltházas Five Finger Death Punch koncert a Barba Negrából átkerül a Budapest Arénába. A korábban megvásárolt jegyek természetesen változatlan formában érvényesek - és mostantól ülőhelyek is kaphatók
A 5FDP nemrégiben kiadta a 9. albumuk, a 2022-es Afterlife deluxe verzióját. Az albu
Ákos rockműsorral tér vissza a Plázsra Hír
Nincs nyár Ákos-koncert nélkül a Plázson, idén ráadásul Ákos és zenekara Rockturnéval és legújabb dalaival veszi be a Balaton nagyszínpadát június 7-én. Az Ákos koncert után a nagybetűs nyár első péntekén Rakonczai Imre piano estjén is táncolhatunk egyet a Plázs Arénában, míg szombaton Pogány Indu
A Night Verses lesz PLINI előzenekara Hír
A Night Verses rajongókra jó idők járnak, az instrumentális trió ugyanis idén nyáron PLINI vendégeként is tiszteletét teszi Budapesten, augusztus 22-én, az A38 Hajón.
Az amerikai Night Verses experimentális instrumentális trió, akik idén tíz év után játszanak ismét Budapesten a Tool előtt. A magy
Psychopath - tökös új Body Count dal a Fit for An Autopsy énekesével Hír
A Psychopath az első új daluk 2020 óta és a hamarosan érkező, Merciless című albumon szerepel majd. Ice-T és csapata ismét bizonyította, hogy közel négy évtized után is maximális fordulatszámon pörögnek, június 14-én pedig mi is megbizonyosodhatunk erről a Budapest Parkban.
A Psychopath az első k