Ingyen gyűjti az Mikulásgyár-felajánlásokat a Taxim! Hír

Hirdetés

A Mikulásnak is fuvaroz a Taxim, amelynek egyenruhás sofőrjei térítésmentesen veszik fel Budapesten belül a Mikulásgyárnak szánt felajánlásokat.

Az akcióra a Mikulás rénszarvasainak számával megegyező, látványosan feldíszített, gigantikus karácsonyi csomagokkal megrakott autó hívja fel a figyelmet. A 9 pickup az adventi időszakban éjjel-nappal járni fogja a várost, hogy az ajándékozás fontosságára emlékeztessen, és a Taxim minél több ajándékdobozt juthasson el a rászoruló családoknak gyűjtő Mikulásgyárba.

A Taxim a gesztuson túl olyan állandó meglepetésekkel is készül felhasználóinak, mint az egyedi fejlesztésű parfümös illatosítónak köszönhető egységes illat, a márkázott zsebkendő és rágógumi, valamint a rossz időben nagy segítséget jelentő esőkabát. Mindezt olyan kiszolgálás mellett kapja meg az utas, amit eddig csak limuzinban utazva tapasztalhatott. A sofőrök kiválasztására és folyamatos képzésére ugyanis a Taxim létrehozott egy Sofőr minőségbiztosítási programot, amelyet coach-ok és pszichológusok közreműködésével fejlesztettek.

Az App Store vagy Google Play kínálatából is ingyenesen letölthető, felhasználóbarát app a fizetési opciók és az előrendelés tekintetében is rugalmasabb lett, mint az ismert elődök, és hamarosan gombnyomásra lesz rendelhető vele nagyméretű, gyerek- és kutyabarát autó is. A modern online rendszer mellett azonban a Taximnak lesz hagyományos diszpécser központja is, így a konzervatívabb megoldásokat előnyben részesítő utasok vonalas számon is rendelhetnek autót.

Fontos jellemzője a szolgáltatásnak, hogy az applikáció által a rendeléskor kalkulált viteldíjnál csak vis major esetén kell többet fizetni. Ha nem befolyásolhatatlan tényezők játszanak közre a fuvardíj növekedésében, akkor csak az előre ajánlott ár kerül levonásra az utas kártyájáról.

 

Taxim

Kapcsolódó

Koncert egy jó ügyért - hazai popsztárokkal lép fel a Superar gyerekkórusa Hír

Zenével egy jó ügyért - hazai popsztárokkal lép fel a Superar gyerekkórusa Rendhagyó szuperkoncertet láthat a közönség május 23-án az Akváriumban. A hazai könnyűzene sztárjai egy nagy közös showban lépnek fel, együtt a Superar esélyteremtő zenei program növendékeivel. A különleges esemény jótékony célokat szolgál: a Superar nyári zenetáborának megvalósítását, ahol a prog

Adománygyűjtéssel egybekötött koncertre készül a Ladánybene 27 és a Sin Seekas Hír

Ladánybene 27 Hazánk első számú reggae formációja, a Ladánybene 27 október 23-án az Akvárium Klubban tart koncertet. A zenekar a „Songs of Freedom” elnevezésű estére meghívta a szabadkai Sin Seekas együttest, emellett speciális műsorral is készülnek. Felelevenítik a 15 éve megjelent Babylon Cirkusz fontosabb d

"Tenni, tenni, tenni!" - Jótékonysági koncertet szervez a Road, Down For Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra Hír

ROAD | DFW | Juhász Marci - Jótékonysági Koncert Bő másfél hete a fókusz áthelyeződőtt a vírus-helyzetről, a keleti szomszédunkban zajló eseményekre. A ROAD zenekar, a DOWN FOR WHATEVER, JUHÁSZ MARCI és a BARBA NEGRA úgy döntött, hogy március 20-án, lehetőségeihez mérten segíteni AKAR. A március 19-i, már teltházas ROAD koncert másnapjára, márc

10. alkalommal kerül megrendezésre a Balatont megkerülő Mozdulj! tandemtúra Hír

Mozdulj! Közhasznú Egyesület - tandemtúra A Mozdulj! Közhasznú Egyesület egy év szünet után idén is megrendezi a Balatont megkerülő tandemtúráját 2021. augusztus 13-19. között, melynek különlegessége, hogy egy ép és egy sérült embertársunk foglal helyet a különleges kerékpáron. Ahogy azt hagyományként szokták, közel hetvenen kelnek útra,