Istenes Bence: tudom, hogy a zenével még dolgom van az életben Cikk

„Ha bakancslista, akkor egyértelműen a zene van az első helyen. Érzem, hogy a zenével még dolgom van ebben az életben” – mondta Istenes Bence, aki nagy izgalommal készül arra, hogy június 16-án a Budapest Park x UNICEF Segélykoncert műsorvezetője legyen.  

A Németországban élő tévés ezer szálon kötődik a zenéhez. Évekkel ezelőtt saját bandával lépett fel és rengeteg zenei eseményt vezetett, együtt utazott, élt az együttesekkel. Máig élete egyik legszebb korszakaként emlékszik vissza ezekre az évekre. Bence a zene iránti szenvedélyét az utóbbi időben parkolópályára tette, azonban nem adta fel teljesen.

Hirdetés

„Ha újrakezdhetném az életem, akkor biztos, hogy a focira és a zenére még jobban koncentrálnék. Profi futballista már nem leszek, arra azonban tudatosan készülök, képzem magam, hogy a zenét beépítsem a jövőmbe. Nagy öröm számomra, hogy újra ebben a közegben lehetek. A Budapest Park a hazai könnyűzenei műfaj egyik legfontosabb helyszíne, igazi megtiszteltetés lesz itt közönség elé állni. Főleg ilyen sztárok társaságában” – mondta Bence.

június 16-i Segélykoncerten a Bagossy Brothers Company, Blahalouisiana, Caramel, Lóci játszik, Magna Cum Laude,  Parno Graszt, Punnany Massif, Supernem alkotta line-up zenél majd. Mind a legnagyobb slágereiket hozzák el és a szervezők számos meglepetéssel is készülnek. A jegybevétel teljes egészében az UNICEF legnehezebb sorsú gyerekekért végzett munkáját támogatja.    

„Kétgyermekes apa vagyok és tudom, hogy a mi családunkban minden feltétel adott ahhoz, hogy gyermekeink boldogságban, egészségben éljenek. Sajnos nagyon sok gyereknek azonban csak a szenvedés jut osztályrészül. A koncerttel most nekik próbálunk meg segíteni, ezért is fontos számomra ez az este” – tette hozzá Istenes Bence.

UNICEF Segélykoncert jegyelővétel >>>

 

UNICEF

Kapcsolódó

Perdül a kolo, fújják a rezesek - szerb örökség a Múzeumkertben Cikk

Džumbus Trio - PONT Fesztivál 2025 Október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében. Napközben a kreatív foglalkozások mellett idén a sodró ritmusokon és a balkáni dallamokon lesz a hangsúly - bárki megtanulhat kol

Tankcsapda: három gitáros az új dalban – itt a Mondd ki a nevemet Cikk

Tankcsapda: három gitáros az új dalban – itt a Mondd ki a nevemet Közel két év telt el azóta, hogy új Tankcsapda dalt hallhattunk – most viszont megtört a csend! A zenekar május óta a hazai zenei életből jól ismert vendég-gitárosokkal koncertezik, miközben gőzerővel készül az új album. A stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Cikk

Sisi és zenekara megmászta a Budapest Parkot Nem mindennapi helyszínen forgott Sisi első live sessionje: a „Civil Nihil” élő zenekaros verziója a Budapest Park ikonikus főbejárata fölött kelt életre. A különleges videó a Mastercard támogatásával valósult meg, amely a szeptember 12-i nagykoncert fő támogatója is. Sisi Grincs-jelmezben mászta

Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk

A Budapest Parkban debütál a Superalbum Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est