Jegyekkel jótékonykodik a Magashegyi Underground Hír
Hirdetés
A Magashegyi Underground december 2-án tartja a 2018-as évük legfontosabb és legnagyobb volumenű koncertjét. A Budapest Kongresszusi Központban megvalósuló Szimfonikus Remixkoncertre a zenekar felújított műsorral, egy egész kórussal, rendkívüli látvánnyal, Beck Zolival és rengeteg irodalommal készül.
Most pedig még egy jótékonysági akcióra is futotta az energiájukból: az úgynevezett Támogatói jegyekből származó bevétel egy részét (a legolcsóbból 1000 Ft-ot, a még elérhető legdrágább belépőkból 3000 Ft-ot) a Bátor Tábor Alapítvány javára ajánlottak fel, ezzel is hozzásegítve a beteg gyerekeket a mielőbbi gyógyuláshoz a Tábor által nyújtott élményeken keresztül.
“A szimfonikus koncertünkhöz kapcsolódó jótékonysági akciónkkal a Bátor Tábort támogatjuk, akikkel lassan fél évtizede vagyunk kapcsolatban. Végtelenül tiszteljük munkásságukat, erőfeszítésüket, amit a súlyosan beteg gyerekekért és családjaikért tesznek. 2014-ben hívtak meg minket először jótékonysági futófesztiváljukra, majd 2016-ban, születésnapi évünkben közös pólót hoztunk ki, idén pedig Bíborka lett a Tábor egyik nagykövete a Playboy Hero jótékonysági rendezvényén.” - mesélték a zenekar tagjai a koncerthez kapcsolódó akciójukról.
A Támogatói jegyekhez itt lehet hozzájutni “Bátor Tábor” néven >>>
Magashegyi Underground
Kapcsolódó
3 napos eseménysorral és Extrawelttel szülinapozik az NVC Hír
A hazai underground zenei szféra formálásában megkerülhetetlen szerepet játszó, többszáz eseményt maga mögött tudó alakulat első helyén, a Madách téri Központban házibulival indítja az ünnepet, majd a Pingrumbában folytatja natúrboros esttel, március 8-án pedig régi barátaikat, az Extraweltet látj
Made in Pécs x Made in Debrecen közös minifesztivál a Turbinában Hír
2025. március 4-én kedden a Made in Pécs és a Made in Debrecen Fesztivál összeáll egy közös bulira a Turbinában! A két kedvenc városi minifesztiválunk most egy napon egyesíti erőit a házban.
Pécs és Debrecen legizgalmasabb zenekarai és DJ-i hozzák el saját zenei világukat pécsieknek, debreceniekn
Koncerttel búcsúztatják Hó Marcit a zenészbarátok Hír
2025. február 23-án vasárnap emlékkoncerttel búcsúznak zenészbarátai a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Hó Mártontól a Turbina nagytermében.
Az estén közel 30, Marci által írt vagy a közreműködésével készült dal lesz hallható barátai előadásában. A fellépők a Hó Márton és a Jégkorszak legis
2025 júniusában Budapestre érkezik az Il Divo Hír
A hazai rajongók nagy örömére idén pótolja tavaly elmaradt budapesti koncertjét a kivételes vokális tehetségéről ismert, többnemzetiségű énekegyüttes, az Il Divo. A műfajokon átívelő stílusú dalaikkal többmilliós rajongótábort eddig meghódító csapat június 25-én érkezik az MVM Dome-ba.
Az Il Divo