Jótékonykodj sétával, bringázással vagy utazással Cikk
Hirdetés
A program egy ingyenes mobil alkalmazáson keresztül valósul meg: a CHERRISK GO arra motiválja a felhasználókat, hogy aktívan, egészségesen éljenek, és ezzel ne csak magukon, de rászorulóknak is segítsenek.
A CHERRISK működésének egyik alappillére saját jótékonysági közösségi programja, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy anyagi ráfordítás nélkül, pusztán egészséges életmóddal, mozgással jótékony célok megvalósulásához járuljon hozzá.
Eddig 50 jótékonysági cél vált valóra
„A biztosítás jó dolog, mert egymás segítéséről szól. Erre építettük az elmúlt 4 évben a CHERRISK teljes ökosztisztémáját” – fogalmazta meg a kezdeményezés alapelvét Kurtisz Krisztián CEO. A programba nonprofit szervezetek jelentkezhetnek. Minden fordulóban három szervezetet választanak ki, hogy aztán a közösség szavazással döntse el, kit szeretne leginkább támogatni. A győztes szervezet ezzel egy úgynevezett jótékonysági goodie formájában kerül be az alkalmazásba. A jótékonysági közösségi program sikerét mutatja, hogy 4 év alatt több, mint 40 ezer ember csatlakozott a kezdeményezéshez Magyarországon és Németországban. Az 50 közösen megvalósított jótékonysági cél eredményeként 44,5 millió Ft támogatás került a segítő szervezetekhez.
Sajátos nevelési igényű gyerekeknek segíthetsz most, ha mozogsz
Az alkalmazásban a felhasználók sétával, biciklizéssel és mobilmentes autóvezetéssel pontokat, azaz cserkókat gyűjthetnek. Ezeket aztán a különböző kedvezmények mellett jótékonysági célok támogatására is fordíthatják, a jótékonysági goodie-k beváltásával. Az akció végén, a közösség által összegyűjtött pontokat a CHERRISK pénzre váltja és a szervezet részére bocsátja. A programban január 6-ig elérhető jótékonysági goodie beváltásával ezúttal a KIKAPCS. Alapítványt támogathatod. Az alapítvány küldetése, hogy kedvezményes kikapcsolódást és közösséget biztosítson azoknak a családoknak, amelyekben sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek élnek. A támogatásból az összes KIKAPCS. Család – vagyis legalább 450 ember – havi közösségi programjait szeretnék támogatni.
További információk a jótékonysági programról >>>
Cherrisk
Kapcsolódó
20. alkalommal versenyezhetünk a Fogaskerekűvel Cikk
Nincs tavasz Budapest kedvenc sportnapja nélkül, ráadásul ebben az évben komoly jubileumot ünnepel az Előzd meg a Fogaskerekűt hagyománya: kereken 20. alkalommal mérheti össze bárki magát a piros hegyi vasúttal.
A történet viszont nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk, hiszen a
Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert! Cikk
A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen dalszerzőtábort szervez május 12. és 15. között. A Budapest Park a kezdetektől fontosnak tartja, hogy a náluk fellépő produkciók mellett kiemelt figyelmet fordítson a feltörekvő előadókra is. A tehetséggondozó programjuk a t
Márciusban jön a Taste Balaton Fesztivál! Cikk
Márciusban a TASTE BALATON fesztivállal indul a tavasz a Balatonon, amikor már mindannyiunknak úgyis hiányzik, hogy kimozduljunk, zsizsegjünk, szabadba menjünk, új élmények felé nyissunk. Utóbbiból lesz bőven a fesztivál 10 napja alatt: március 7. és 16. között 25 fő helyszínen és izgalmas TASTE B
Új sorozatokkal várja a zenerajongó ifjakat a Müpa Cikk
A Müpa családi és ifjúsági programjain a hangsúly mindig az élményen van. A február 8-án debütáló Hangvár sorozat első előadásán a gyerekek különböző zenei formációkkal ismerkedhetnek meg, míg az Európa ízei sorozatban legközelebb Itália fogásai kerülnek terítékre.
A Müpa megnyitása óta fontos kü