Jótékonysági nyárzáró nap a Palatinuson Esemény

unicef_nyarzaro_2018_palatinus

Elérkezett a nyár vége, itt az utolsó esély a csobbanásra az iskolakezdés előtt. Ezúttal jó ügy érdekében mártózhatnak meg azok, akik augusztus 31-én pénteken felkeresik a Palatinus Gyógy- Strand és Hullámfürdőt. 2018. a Családok Éve is, ezért is tartja kiemelten fontosnak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., hogy segítse az UNICEF Magyarország munkáját. A társaság történelmi gyógyfürdői mellett számos olyan fürdőt üzemeltet, melyek az egész családnak kikapcsolódást, feltöltődést nyújtanak.

Hirdetés

Ilyen a tavaly óta egész évben nyitva tartó Palatinus fürdő is, melynek vendégei ezen a napon egy jó ügyet is támogatnak látogatásukkal. Maga a belépő díja változatlan marad, vagyis a fürdőzőknek nem kell a zsebükbe nyúlniuk azért, hogy a világ legelesettebb gyerekeit támogassák. A BGYH Zrt. azonban minden teljes árú belépő után 500 Ft adományoz az UNICEF részére. Az adomány ünnepélyes átadására 2018. szeptember 9-én kerül sor az idén 100 éves Gellért Gyógyfürdő születésnapi rendezvényén.

Az utolsó nyári péntek azért is különleges lesz, mert a jótékonysági akcióhoz számos sztár is csatlakozott, akik egy rövid meglepetéskoncerttel örvendeztetik meg a látogatókat. Csemer Bogi, Kozma Orsi és Oláh Gergő a délután folyamán érkezik, hogy egy egészen különleges színpadon, a hullámfürdő felett énekeljenek.   

Kozma Orsi számára nem idegen a vizes környezet, legújabb dala, a 7 nyár klipjét például szinkronúszókkal forgatta le. – Életem talán legboldogabb időszakát élem, erről árulkodik ez a vidám nyári sláger is. Örülök, hogy meglephetjük a Palatinus közönségét, hullámmedence mellett ritkán lép fel az ember, ez nekem is újdonság – mondta Kozma Orsi.

Oláh Gergőnek hetekkel ezelőtt született meg negyedik gyermeke, Anna, de így is vállalta, hogy fellépésével más gyerekeket segít. – Nyilván nehéz ilyenkor eljönni otthonról, mert szeretnék minél több időt a családdal tölteni, de tudom, hogy csodálatos feleségem van, aki kézben tartja az irányítást. A kislányunk szerencsére tündéri baba, alig sír, hagy bennünket pihenni, ami azért nagy könnyebbség – mondta az énekes.

Csemer Bogi a gyermekjogi szervezet régi támogatója. - Évek óta figyelemmel követem a UNICEF Magyarország munkáját. A saját szememmel láttam, hogy micsoda eltökélt, motivált emberek dolgoznak azért, hogy jobbá, könnyebbé tegyék gyermekek tízezreinek az életét. Számomra nem volt kérdés, hogy csatlakozom minden értékes kezdeményezéshez – mondta az énekesnő.

A vizes program egybeesik a globális víz világhéttel (augusztus 27 – szeptember 4), amelynek alkalmából az UNICEF és a WHO közös jelentést adott ki. A WASH program (Ivóvíz, közegészségügy és higiénia az iskolákban) keretében létrejött jelentés leszögezi: több millió gyerek jár úgy iskolába, hogy nem áll rendelkezésére ivóvíz, illemhely és szappan a kézmosáshoz. Jelenleg a világon négyből egy általános iskolában nincs ivóvíz hálózat, az iskolák 66%-ban pedig nem áll rendelkezésre megfelelő illemhely. Az UNICEF felhívja a figyelmet, hogy az iskolai egészségügyi feltételek megteremtése azért is fontos, mert ott olyan mintát tanulhatnak a gyerekek például a kézmosást illetően, amely egész életükben elkíséri őket.

 

További részletek, belépő árak >>>

 

- UNICEF Magyarország - 

Kapcsolat

Kapcsolódó

Mike Skinner & The Streets koncert 2025, Budapest [Akvárium Klub] Esemény

Mike Skinner & The Streets koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 22
A The Streets több, mint 10 éve fejezte be pályafutását, Mike Skinner nagyszabású, The Darker The Shadow The Brighter The Light című zenei és filmes projektje azonban ismét életre hívta a legendás brit garage, hip-hip formációt. Sőt, koncertezés terén is újra aktívak, így június 22-én itt a lehető

Molchat Doma koncert 2025, Budapest Esemény

Molchat Doma koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 26
A Molchat Doma fagyos és misztikus poszt-punk dalaival 2020-ban törte át az ismeretlenség jegét, amikor Bandcampen, majd TikTokon felkapták egy-egy dalukat. Noha a műfaj kedvelői és a kritikusok már korábban is dicsérték a fehéroroszországi formációt egyedi hangzásáért. A Molchat Doma most június

Allie X koncert 2025, Budapest Esemény

Allie X koncert 2025, Budapest

2025 Jun 28
Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem érdemes kihagyni június 28-i, A38 Hajós fellépését. Hosszú hallgatás és elszigeteltség után 2024-ben tért vissza a közönség elé Allie, hogy a Girl With No

Tom Jones koncert 2025, Budapest Esemény

Tom Jones koncert 2025, Budapest dátum

2025 Jun 28
Sir Tom Jones minden idők egyik legsikeresebb előadója, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan időtlen slágerekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb. A magyar rajongók most ismét élőben hallhatják ezeket a fantasztikus slágereket