Nagyszabású jótékonysági koncertet ad a Medikus Zenekar a Müpában Cikk

A Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján gyógyuló gyermekeket támogatja a Medikus Zenekar március 10-i, nagyszabású jótékonysági koncertjével. A klinikán kezelik az ország minden második leukémiás, illetve daganatos betegét, a jegyekből befolyó összeget teljes egészében az intézmény javára ajánlják fel. A koncert bevételéből a gyermekek klinikai körülményeit szeretnék javítani, az összeget egy játszótér építésére fordítják. A MÜPA Bartók Béla Hangversenytermébe szervezett koncert a 250 éves Semmelweis Egyetem jubileumi rendezvénysorozatának kiemelt eseménye. A Semmelweis250 – International Medic Orchestra Tour különlegessége, hogy a Medikus Zenekar nemzetközi produkciót hívott életre, a hazai zenészekhez pályázat útján az egyetem külföldi partnerintézményeinek orvostanhallgatói is csatlakoznak.

A Semmelweis Egyetem a 2019/2020-as tanévben ünnepli alapításának 250. évfordulóját, amely előtt jubileumi rendezvénysorozattal tiszteleg. Ennek részeként az egyetem Medikus Zenekara 2020. március 10-én nagyszabású jótékonysági koncertet ad a Müpában. Az előadás különlegessége, hogy ez alkalommal a Mahler szimfónia előadásához az egyetem külföldi partnerintézményeinek hallgatói is csatlakoznak: Lengyelországból, Romániából, Szlovéniából, Németországból, Hollandiából, Olaszországból, Ausztriából, Svájcból és Spanyolországból is érkeznek fiatal zenészek.

Hirdetés

A zenekar az elmúlt években több nagysikerű jótékonysági koncertet is adott, idei felajánlásukkal a II. számú Gyermekgyógyászati Klinikát támogatják. A jegybevételből játszóteret alakítanak ki, ahol rendezett körülmények között játszhatnak együtt kicsik és nagyobb gyermekek egyaránt.

A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai klinikájának épületegyüttesében kezelik az ország minden második leukémiás, illetve daganatos betegét. A speciális betegellátás különleges igényeket követel meg, melyeknek az ott dolgozók kiváló minőségű eszközökkel, legjobb tudásuk szerint igyekeznek megfelelni. A megépülő játszótér megvalósítása része annak a megújulási folyamatnak, mely az elmúlt években az immár 135 éves klinikán elkezdődött, és amelynek fő célja, az intézményben ápolt gyermekek kórházi ápolásának, gondozási körülményeinek javítása. A játszótér korszerű, gyermekbarát és időtálló elemei, ütéscsillapító burkolata, integrált kialakítása, valamint a kialakított kellemes zöld környezet lehetővé teszi majd, hogy sérült és egészséges gyermekek együtt játszanak biztonságos körülmények között.

A 250. jubileumi koncertre összeállított előadással a Nemzetközi Medikus Zenekar idén márciusban külföldi turnéra indul: Nagyszombaton (03.12-én), Prágában (03. 14-én) és Krakkóban (03. 16-án) vendégszerepelnek koncertprogramjukkal.

A Semmelwis250 – International Medic Orchestra Tour koncertprogramja:

  • Liszt Ferenc: Les Préludes – szimfonikus költemény
  • Gustav Mahler: I. D-dúr, szimfónia “Titán”

 

Medikus Zenekar jótékonysági koncert jegyek >>>

 

Fotó: Kovács Attila

 

Semmelweis Egyetem

Kapcsolódó

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban Cikk

35. születésnapját ünnepli az Irigy Hónaljmirigy 1990 mámoros szilveszter estéjén összeállt nyolc kan, hogy együtt parodizálják ki a hazai és külföldi slágereket, az azóta eltelt évtizedek alatt pedig milliókat nevettetek meg koncertjeiken és a tévé képernyőjén keresztül. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom ar

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Cikk

Tanítványok és mesterek – ők lesznek a vendégek a Söndörgő 30. születésnapján Kevés olyan zenekar létezik, amely 30 éves fennállását ünnepelheti, noha a legidősebb tag is csak a negyvenes évei elején jár. A Söndörgő azonban ilyen: a tagok együtt nőttek fel zenélés közben, most pedig egy őrületes 30. születésnappal, mestereikkel és tanítványaikkal közösen ünneplik a kerek év

2026 októberében újra Budapesten a World of Hans Zimmer koncertshow Cikk

World of Hans Zimmer koncert 2026 Budapest 2026-ban a The World of Hans Zimmer – A New Dimension című előadás ismét bejárja Európa legnagyobb arénáit, köztük az MVM Domeot is 2026. október 24-én! A műsor kurátora és producere Hans Zimmer, azonban ő nem lép fel személyesen az előadáson. Hans Zimmer világa már számtalanszor lenyűgözött mink