Szigetelő Fesztivál - jótékonysági koncert a gödöllői Trafo megsegítésére Cikk
Hirdetés
Szigetelő Fesztivál néven jótékonysági koncert lesz május 28-án a gödöllői Trafo Clubban. A nap folyamán 11 magyar hardcore/punk zenekar fog fellépni, hogy a teljes bevétellel segítsék a bajba jutott szórakozóhelyet. A befolyó összegből a hely tetőszigetelését fogják megcsinálni.
A gödöllői Trafo Club még április közepén fordult segítségkéréssel a vendégeihez, mondván: a működésük ellehetetlenült. A nyílt levélből kiderült, hogy a covid alatti időszakban a megtakarításuk elfogyott, a rezsiár növekedésével pedig egy jelentős tartozásuk keletkezett. Ezért a nyilvánossághoz fordultak annak érdekében, hogy a köztartozást ki tudják fizetni, és a hely gépészetét az áramfogyasztás csökkentése érdekében korszerűsítsék.
A Trafo Club fennállása óta rengeteg kulturális eseménynek, gyerekprogramnak, és legfőképp könnyűzenei koncertnek adott otthont. Így aztán az elmúlt hónapban rengetegen segítették a házat, többek közt licitálásra felajánlott relikviákkal és jótékonysági koncertekkel. Így tesz most az AKM Management is, akik már korábban is szerveztek jótékonysági fesztivált, például 2010-ben a tiszai árvízkárosultak megsegítésére. A koncertszervező cég ezúttal a FISH! zenekarral karöltve hozott létre egy eseményt május 28-ra Szigetelő Fesztivál néven. A Trafo Clubban 11 hardcore/punk zenekar fog fellépni, nevezetesen az Another Way, a Beerzebub, a Counter Clockwise, a FISH!, a Kies, a Mirror, a Subcribe tagokból álló Rage Against The Machine tribute zenekar, a Satelles, a Stubborn, a Tiansen és a Touch. Minden együttes 30 percet lesz színpadon, és a teljes bevételt a Trafo Club kapja, melyet a ház tetőszigetelésére költenek.
- Az enyhe lejtésű beton tetőre anno fa szigetelés került, ami az évek folyamán elkorhadt – mondta el Pecze Péter, a Trafo Club tulajdonosa. - A hungarocell jelenleg ázik, ezért szükség van rá egy zárórétegre. Ezzel elérjük azt, hogy a fűtési szezonban nem szökik ki a meleg az épületből. A tetőszigetelés anyag- és munkaköltsége nagyjából egymillió forint.
A fesztiválra a jegyértékesítés elkezdődött. Az elővételes belépő 4000 forintba, a helyszíni jegy 5000 forintba kerül.
Trafo Club
Kapcsolódó
Az első Hangadók lépnek fel szerdán a Dürerben Cikk
Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek színpadra. Az after party előtt a koncerteket az ország talán egyik legizgalmasabb producere és a program egyik mentora, iamyank zárja majd új, 360° rave set-
Live Nation koncertek 2025: tavaszi, nyári és öszi helyzetkép Cikk
Nem tétlenkedett a 2025-ös évre sem a Live Nation Magyarország csapata, és már a tavasz első sugarai is egy igen impozáns koncertsoron csillanhatnak, a nyár és az ősz pedig már most igen dúsnak ígérkezik, pedig még garantáltan nem is teljes az idei lajstrom.
Tavasztól befutnak a nagy nemzetközi t
Újra a Budapest Park színpadán A GRUND - vígszínházi fiúzenekar Cikk
A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron június 29-én visszatérnek a Budapest Parkba. Dés László és Geszti Péter közönségkedvenc betétdalai mellett hazai és nemzetközi feldolgozás
Cinematrip: egyedülálló látvány és életre kelő Honeybeast-univerzum Cikk
November 28-án a Müpában telt ház előtt mutatta be a Honeybeast Cinema Trip elnevezésű produkcióját, amelyet tavaszi turnéjukon még öt állomásra visznek el.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.