"Tenni, tenni, tenni!" - Jótékonysági koncertet szervez a Road, Down For Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra Hír
Hirdetés
Bő másfél hete a fókusz áthelyeződőtt a vírus-helyzetről, a keleti szomszédunkban zajló eseményekre. A ROAD zenekar, a DOWN FOR WHATEVER, JUHÁSZ MARCI és a BARBA NEGRA úgy döntött, hogy március 20-án, lehetőségeihez mérten segíteni AKAR.
A március 19-i, már teltházas ROAD koncert másnapjára, március 20-ra jótékonysági koncertet hirdetünk, amelynek teljes bevételét, beleértve a tiszteletdíjakat, vendéglátás forgalomból adódó összes bevételét, a Magyar Vöröskereszt számlájára utaljuk, ezzel segítve a szervezet humanitárius krízishelyzetben is végzett nélkülözhetetlen munkáját a határ innenső oldalán! A koncertnek a Budapest, XI. kerületében működő Barba Negra biztosítja a helyszínt.
A Magyar Vöröskereszt nagy tisztelettel és örömmel fogadta a szakma ezen felajánlását. Ezen a napon, a Barba Negrában, déli 12 órától a szervezet munkatársai adománygyűjtő ponton várják a tárgyi felajánlásokat is:
- tartós élelmiszerek (instant leves, pékáru, májkrém, azonnal fogyasztható és nem romlékony ételek)
- higiéniai termékek, bontatlan csomagolásban: szappan, tusfürdő, sampon, fogkefe, fogkrém, női intim termékek (betétek)
- csecsemőápolási termékek bontatlan csomagolásban: pelenka, bébiétel, egyebek
„Honnan van a bátorságod - Az erőd meg a kitartásod - Fejben már megvan a lépés - Menjél nincs kérdés”
"Tenni, tenni, tenni!" koncert program
-
12:00 // KAPUNYITÁS
-
14:00 // JUHÁSZ MARCI
-
15:00 // DOWN FOR WHATEVER
-
16:30 // ROAD
Jegyek a jótékonysági koncetre >>>
Barba Negra
Kapcsolódó
A Halott Pénz indítja az pünkösdi hétvégét Veszprémben Hír
Visszatér a kezdetekhez Járai Márk. A Halott Pénz énekesének karrierje Veszprémben indult, ezért is szereti annyira a várost, ahol örömmel lép fel az Európa Kulturális Fővárosa évében is. A zenekar az egész szezont végigkoncertezi, különböző kis rituálékat is kialakítottak már a hosszú utazásokra.
Folkkocsma hip-hop, belga csavarral - új dalt hozott a Góbé Hír
Különleges vendégelőadóval készült el a Góbé legújabb szerzeménye. A csavaros népi popzenében utazó srácok Oscar Beertennel, belga hegedűs-dalszerzővel fogtak össze, bőven merítve a skandináv folkból a Rebeka születésekor, a végeredmény pedig minden várakozással szembe menve egy pörgős kocsmai hip
Itt egy újabb AWS dal, május 26-án koncert a Parkban Hír
Friss dallal jelentkezett a május 26-án este a Budapest Parkban játszó AWS! A koncerten először láthatjuk Budapesten az új formációban tovább működő zenekart, a régi, jól ismert slágerek mellett pedig az új dalok is elhangzanak majd.
Stefán Tamás a zenekar énekese így nyilatkozott a ‘Ketten Képz
Idén újra lesz Live Nation Koncert Hét: Mötley Crüe, Tom Jones, Simple Plan, The Cult, Pantera és további koncertek az akcióban! Hír
A Live Nation 4 év szünet után ismét meghirdette nemzetközi akcióját Live Nation Koncert Hét elnevezéssel, amelynek keretében minden országban különleges ajánlatokkal várja a jegyvásárlókat a helyi Live Nation koncertkínálathoz kapcsolódóan. A 2019-ben bevezetett, és Magyarországon is nagy sikerre