Több mint 17 millió forint gyűlt össze az UNICEF Segélykoncerten Hír

Összefogott a zenész szakma és a közönség a gyerekekért. Vasárnap este több ezres tömeg előtt nyolc élvonalbeli együttes és előadó lépett fel a Budapest Park x UNICEF Segélykoncerten. Az eseményt a nézők akár otthonról is nyomon követhették, hiszen az estét a Budapest Park Facebook-oldalán élőben is közvetítették, sőt, a képernyők előtt ülők akár otthonról is adakozhattak. A jegybevételből (92,9%), szponzorációs támogatásokból (7%) és a segélyvonalból (0,1%) összesen 17 285 123 Ft gyűlt össze, amely teljes egészében az UNICEF legnehezebb sorsú gyerekekért végzett munkáját támogatja.

A Live Aid mintájára szervezett eseményen zenélt a Bagossy Brothers Company, Blahalouisiana, Caramel, Lóci játszik, Magna Cum Laude, Parno Graszt, Punnany Massif és a Supernem, akik mind lemondtak a fellépti díjukról a jó ügy érdekében, csakúgy mint a műsorvezető Istenes Bence, aki az esemény kedvéért utazott haza Németországból. A különleges, slágerparádés szettel érkezett zenészek meglepetéseket is tartogattak – így például Mező Misi egy dal erejéig beugrott a Parno Graszthoz is. Fellépett még Felméri Péter, aki az Apák napján tartott koncerten stílusosan az apaságról stand-upolt, a Tudás 6alom Csoport egy beatbox produkciót adott elő, Nyáry Luca és Kemény Zsófi pedig slammelt a színpadon. A Segélykoncert közepén a Starlight Dance Company tánciskola koordinálásával 140 gyermektáncos látványos flashmobot mutatott be.

Hirdetés

A koncertre több száz gyermekvédelemben, gyermekkórházakban, állami nevelőintézetekben, gyermekotthonokban dolgozó szakember kapott tiszteletjegyet a szervezőktől, akik így kívánták megköszönni az egész éves gyerekekkel, gyerekekért végzett munkájukat.

A Budapest Park és az UNICEF Magyarország a Segélykoncert életre hívásával is azon dolgozik, hogy fejlessze idehaza az adományozási kultúrát és erősítse a jótékonykodás tradícióját. Jelenleg a világ és a térség számos szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró országa is előbb jár ezen a téren. Az adományozási hajlandóságot tekintve Magyarország a 120. helyen áll a 144 országot rangsoroló listán. A magyaroknak köztudottan hatalmas a szíve, azonban a hagyományok hiánya miatt a jótékonykodást sokan a gazdagok kiváltságának tartják. Ezen a nézeten próbál változtatni a Budapest Park x UNICEF koncert, hiszen a kisösszegű adományok is hatalmas változást képesek hozni egy-egy rászoruló gyermek életébe. Egyetlen jegy árából, vagyis 4-5 ezer forintból az UNICEF képes egy rászoruló kisgyermeket egy hónapon át ellátni tiszta ivóvízzel, élelmiszerrel és gyógyszerrel.

Az idei globális célkitűzések, vagyis a több mint 4 millió alultáplált gyermek megsegítése, a 10 millió gyermek beoltása kanyaró ellen, valamint a 35,7 millió gyermek egészséges ivóvízzel ellátása mellett a jegybevétel támogatja az UNICEF Magyarország hazai hátrányos helyzetű fiataloknak szóló programjait, valamint kiemelten a gyerekkereskedelem elleni küzdelmet.  

“Fantasztikus közönségünk volt, akik úgy segíthettek ezúttal rengeteg rászorulón idehaza és globálisan is, hogy közben egy különleges és igazán magas színvonalú rendezvényen bulizhattak. Nagyon nagy szeretettel, hittel és lelkesedéssel csinálta végig a szervezést és lebonyolítást az UNICEF, a fellépők és a Budapest Park csapata, amit ezúton is köszönök!” – mondta el a Park történetében is mérföldkőnek számító eseményről Pálffy András, a Budapest Park alapítója és stratégiai igazgatója.

„Hatalmas öröm volt látni, hogy ennyi embert megmozgatott a gyerekek ügye. Köszönjük a Budapest Parknak, akik azonnal a kezdeményezés mellé álltak, anyagilag és szakmailag is mindent megtettek a koncertért. A rendezvénnyel járó valamennyi költséget is átvállalták, mint például a helyszín és a többszáz fős személyzet fenntartása, a rezsi, a marketingköltségek és a különböző kiegészítő szolgáltatások ára a biztonsági személyzettől a takarítókon át a mentőszolgálatig. Még maga a személyzet is gyűjtést szervezett nekünk. Köszönjük a fellépőknek, a közönségnek és a támogatóknak, hogy mind összefogtak a jó cél érdekében” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. 

A 13600-as adományvonal továbbra is él, a szám hívásával, vagy sms írásával (UNICEF kód:32) 250 forinttal támogathatja a szervezetet.

 

Budapest Park további programok >>>

 

Budapest Park

Kapcsolódó

A Barba Negrába költözik a Guano Apes koncertje Hír

Guano Apes 2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alá

A Budapest Park kulisszái mögé visz a Blahalouisiana vadonatúj videója! Hír

Blahalouisiana 2024 Budapest Park nyitó Április 25-én a Blahalouisiana koncertjével indítja útjára tizenharmadik évadát a Budapest Park. Hetekkel a nyitás előtt, a teljes átalakulás közepette azonban már beköltözött egy estére a zenekar, és magukkal hozták természetesen a hangszereiket is. A szórakozóhelyen forgott live session videó tö

A Söndörgő új lemezét mutatja be az Eiffel Műhelyházban Hír

Söndörgő lemezbemutató 2024 A Söndörgő zenéjében egyszerre keveredik a tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága. A nemzetközi világzenei színtér egyik legsikeresebb hazai zenekara karrierje során most egy új mérföldkövet ünnepel, idén nyáron megje

A Postmodern Jukebox, Dee Dee Bridgewater és a Take 6 is a Müpába látogat 2024-ben Hír

Postmodern Jukebox 2024 Müpa Három vadonatúj produkcióval bővül a Müpa 2024-es programkínálata, és mindhárom a jazz és a könnyűzene nemzetközi élvonalából érkezik a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A legendás énekesnő, Dee Dee Bridgewater és kvartettje mellett Budapestre látogat hozzánk a legtöbb Grammy-jelölé