Vasárnap a Rock the Planet csapat ráncba szedi az A38 Hajó környékét Hír

A38 Hajó és a Rock the Planet szemétszedés - 2021. november 7.

Hirdetés

Szedd magad akciót indít az A38 Hajó és a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kampánysorozat stábja. A hajó környékét november 7-én vasárnap tisztítják meg az eldobált szeméttől ismert hazai zenekarok és a közönség közreműködésével.

Hiánypótló kezdeményezés indult idén nyáron, Magyarországon: zenészek, zeneiparban dolgozó fiatalok fognak össze a bolygó-védelemért. A Rock the Planet project lényege hétköznapibbá és trendivé tenni a környezettudatosságot. A csapat tagjai egytől-egyig zenészek, újságírók, sajtósok, fesztiválszervezők, akik a szívükön viselik a bolygó sorsát, mert fontos számukra a jövőjük.

A július óta futó kampánysorozathoz csatlakozik most a budapesti koncertélet nagyszerű képviseletében az A38 Hajó stábja, hiszen földrajzi helyzetük – vagyis a folyón való lét – miatt még inkább fontosnak tartják a környezetvédelmet és a mindennapi tudatosságot. A november 7-i szemétszedéshez pedig többek között olyan aktívan tevékenykedő zenekarok társulnak, mint a hajó eheti jubiláló fellépője, a 15. születésnapját nagykoncerttel ünneplő Képzelt város csapata, vagy az éppen egészen friss lemezével turnézó IDEGEN zenekar, továbbá a november közepén új klippel jelentkező MAYFLY funk szupergroup, és a budapesti illetékességű metálbanda, a D Λ R K M E S S legénysége is beáll majd a buliba, akik amúgy szintén most dobbantottak nagyot egy ütős EP-vel.

A cél ezen a – remélhetőleg napsütötte - vasárnap délutánon, hogy amennyire csak tudjuk, megtisztítsuk az eldobált hulladéktól, szatyroktól, konzervdobozoktól, műanyag palackoktól, és ki tudja még miféle, a köveken hánykolódó dologtól az A38 környékét. Az összegyűjtött szemétből a nap végére pedig egy igazán egyedi pop up installáció készül majd a helyszínen.

  • Találkozó: 2021. november 7-én vasárnap, 14:00-kor az A38 Hajó hídjánál.

  • Esőnap: 2021. november 14, vasárnap, ugyanebben az időpontban (Az eseményt borús időben is megtartják, csak durván szakadó eső miatt léphet életbe az esőnap.)

Rock the Planet infók, hírek >>>

 

Fotó: Bakó Mihály 

Rock the Planet

Kapcsolódó

Alice Cooper kiadta az ukázt: július 18-án irány a Hollywood Vampires koncert! Hír

Alice Cooper Először érkezik Magyarországra a Hollywood Vampires és egy felejthetetlen koncerttel szeretnék meglepni a rockzene rajongóit. A legendás banda tagjai között található Johnny Depp, Alice Cooper, Joe Perry (Aerosmith) és Tommy Henriksen. A Hollywood Vampires nem csupán egy rockzenekar, hanem élő le

Balaton Sound 2023: óriási ledfalat és új arculatot kap a Nagyszínpad Hír

Balaton Sound 2023 mains tage LED visual Friss látványvideó és képek láttak napvilágot, melyekből kiderül, hogy a szervezők milyen vizuális megújulásra készülnek idén a zamárdi szabadstrandon. Azt már tudjuk, hogy a zenei felhozatal rendkívül erősre sikerült, most lássuk, mi mással varázsol el minket június 28. és július 1. között a Hein

Új dalt hozott a június 8-án nálunk is fellépő X Ambassadors Hír

X Ambassadors koncert 2023 Az X Ambassadors olyan slágerekkel tört be a toplistákra, mint az Unsteady vagy a Renegades és azóta is megbizható tempóban hozzák az újabb és újabb slágereket. Most pedig itt a legújabb, a Happy People, amely egyben egy új, kollaboratív kislemez projektnek is a része. Az X Ambassadors június 8-án

Újra van Nagyterem a Dürer Kertben! Hír

Dürer KErt új nagyterem Hosszas várakozás után végre birtokba veheti a közönség és a zenekarok a Dürer Kert Nagytermét! A zenerajongóknak a Live Nation már a nyitás utáni első héten olyan nemzetközi előadókat szállít, mint az Anti-Flag és a Less Than Jake, valamint a Voivod és a Crowbar, de a közeljövőben a megújult Nagy