Campus Fesztivál 2018 - több mint százezren buliztunk Debrecenben! Hír

Hirdetés

Akon, Republic, Pixa, Zagar és még jó pár zenés program zárta a Campus Fesztivál idei kínálatát. Vasárnap reggel véget ért az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei esemény Debrecenben. Ami a látogatói számot illeti, várakozáson felül, az egy évvel ezelőtti Campus jubileumot is meghaladva, idén, 108 ezren szórakoztak a négy nap alatt. 

Miklósvölgyi Péter a Campus Fesztivál igazgatója megerősítette, hogy ennyire jól szervezett és sokszínű, izgalmas programokban bővelkedő fesztiváljuk még nem volt. „Minden várakozásunkat felülmúlta az idei Campus Fesztivál, köszönhetően annak a bizalomnak, hogy jelentősen megnövekedett azoknak a fesztiválozóknak a száma, akik úgy gondolták, hogy valamennyi nap érdemes kilátogatni.”–összegezte a főszervező.„A látogatói szám növekedése mellett kitűzött célunk volt, hogy egy olyan biztonságos, barátságos, kulturált fesztivált szervezzünk meg, amelyen nem csak a nagyszínpados koncertek dominálnak, hanem a nap minden szakában családok és különböző korosztályok találják meg a nekik tetsző, érdekes programokat. A kitűzött cél sikerült, elmondhatjuk, hogy a nagyszínpados programok mellett, valamennyi programhelyszínünket nagy érdeklődés kísérte, legyen az a Családok Éve Liget, Egyetem Tér, színházi előadás, irodalmi sátor.

19 programhelyszín, 18 közérdekű helyszín, 30 attrakciós pont, összesen közel 70 helyszínnel készültek a szervezők. A legkomolyabb változás mégsem a programhelyeket érintette, a szervezők a fesztivál főbejáratának áthelyezésével, egy sokkal tágasabb, szélesebb bejutási lehetőséget biztosítottak, a Nagyerdei Stadion déli oldalának megnyitásából adódóan pedig több tér jutott a fesztiválozóknak.

A Campuson továbbra is a zenéé volt a főszerep, idén rekordszámú, több mint kétszáz hazai koncert volt. A legtöbben a Scooter műsorára voltak kíváncsiak, nézőszámban a pénteki nap volt a csúcspont, amikor a Tankcsapda és a Punnany Massif is fellépett, a zárónapon pedig teltházas nézőtér előtt koncertezett Ákos és az amerikai R&B énekes Akon is.

Idén 11. alkalommal vett részt saját helyszínnel és színpaddal a Debreceni Egyetem a Campuson. Az Egyetem Tér minden évben a leglátogatottabb nappali rendezvényhelyszín a fesztiválon, idén is több ezren keresték fel az egyetemi standokat és programokat. Összesen 16 faházban 30 egyetemi egység mutatkozott be az Egyetem Téren.

A Campus Fesztivál szervezői oldalról, nem csak a felhőtlen bulizás vagy szórakozás megteremtéséről szól. Minden évben kitűzött cél volt a társadalmi szerepvállalás, jótékonyság, a nagyerdei környezet megóvása. Most a Nagyerdei Kultúrparkkal közösen, a Dreamnight rendezvénysorozathoz csatlakoztak. A fesztivál szervezői adománygyűjtő számlát nyitottak, az így összegyűlt 4 millió forint már jó alap, hogy az ebből szervezett nagyszabású programmal feledhetetlen élményt szerezzenek a hátrányos helyzetben lévő kisgyermekek számára. Az adománygyűjtő akció a fesztivál után is él, ennek részleteiről később számolnak be a szervezők.

A Nagyerdő, a Nagyerdei Stadion, a Nagyerdei Víztorony, a több száz világító installáció és buli helyszín páratlan környezetet teremtett a debreceni eseménynek. A közönség egyértelmű visszajelzése alapján pedig elmondható, hogy a Campus látványvilága országosan is egyedülálló, lenyűgöző volt. A takarítás és bontás vasárnap reggel elkezdődött, hogy a Nagyerdei Stadion környezete rövid időn belül eredeti állapotába kerülhessen.

 

Campus Fesztivál 2019: július 17-21. 

 

- Campus Fesztivál -

Kapcsolódó

Fekete Zaj 2020: újabb underground fellépő-pakkot kapott a fesztivál Hír

Fekete Zaj Fesztivál 2020 A Fekete Zaj 2020 tartja ígéretét, és rendre hordja a friss neveket az egyre teljesebb képet mutatót fellépősorba, amely túlzás nélkül a hazai underground áramlatok egyik egyik legszínesebb gyűjtőhelye lesz a nyáron. Ezúttal is csupa különlegességet tálaltak a szervezők: a mindig kísérletezo

EFOTT 2020: születésnapi kedvezmény a hétvégén Hír

EFOTT 2020 szülinapi kedvezmény Akcióval ad lökést a júliusnak az EFOTT, mégpedig a fesztivál 1976-os rajtjának a jegyében: a rendezvény a 45. születésnapja alkalmából 19,76% kedvezményt ad a bérlet és kempingjegy csomag vásárlása esetén ezen a hétvégén, azaz július 4-én és július 5-én. Mint az már tudjátok, azEFOTT 2020-ra ren

Július 4-én jön a VOLT-film! Hír

Volt Fesztivál filmbemutató A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban

EFOTT 2020: a brit Five! is ott lesz Velencén Hír

EFOTT 2020 - Five! A szervezők bejelentették, hogy az amerikai rapper, Flo Rida mellé még egy nagy nemzetközi meglepetés érkezik: az EFOTT-on lép színpadra a híres fiúbanda, a Five is! A 45. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója idén a Velencei-tó északi partján, a VVSI Evezőspályánál 2020. au