Minden eddiginél fiatalabb a fesztiválok közönsége Cikk
Hirdetés
Nagyjából tíz évvel ezelőtt még néhány kivételtől eltekintve igazi ritkaságnak számított, hogy valaki akár több országon vagy kontinensen át is utazzon egy-egy fesztiválért, a legtöbb nagyrendezvényt a helyi közönség tartotta el, mára azonban az olcsó fapados repülő- és buszjáratoknak is köszönhetően több helyütt megnövekedett a külföldi látogatók száma, sőt akadnak olyan országok is, ahol jóval több a külhoni fesztiválozó. Erre a trendre alapozva jött létre 2011-ben a Festicket nevű jegy- és szállásértékesítő oldal, mely több mint ezer nemzetközi fesztivállal szorosan együttműködve kínál utazáscsomagokat, így pedig rengeteg információhoz is hozzájut a fesztiválturizmussal kapcsolatban, melyről 200 ezer vásárló adatai és felmérések alapján most egy infografikát is készítettek. A fesztiválozók összesen 30 országból vettek jegyet vagy foglaltak szállást a Festicketen keresztül, illetőleg mindannyian 1970 és 2000 között születtek.
Az adatokból kiderült, hogy 2016-ban Portugália és Spanyolország volt a két legnépszerűbb célország, de szorosan követi őket Norvégia és Belgium is, mind a négy ország négyszeres növekedést tudott produkálni 2015-höz képest, tehát mindössze egy év alatt. A legtöbb országban még a helyiek alkotják a fesztiválközönség nagy részét, Spanyolországban és Olaszországban azonban ez már átfordult és az egész piacot tekintve több a külföldi látogató, mint a helyi, nemcsak egy-egy rendezvény esetén.
Elsősorban a fesztiválszervezők és a helyi gazdaság szempontjából érdekes infóként az is kiderült a felmérésből, hogy a külföldi fesztiválozók 40%-kal költenek többet, mint a helyiek, illetve talán az egész infografika legfontosabb része az, mely rámutat, hogy az európai fesztivállátogatók átlagos életkora minden eddiginél alacsonyabb. Közel 70%-ot alkotnak a 21 és 30 év közöttiek, melynek 37%-a 21 és 25 év között van, ami viszont igazán meglepő, hogy a 16-20-as korosztályból is kikerül 16%. A közönség Franciaországban és az Egyesült Királyságban a legfiatalabb, itt az utóbb említett korosztály 33 és 32 százalékot tesz ki. A fiatalodás meglátszik a fesztiválok programkínálatán is, egyre többen fordulnak a 20 alatti közönség felé, ami a korosztályok közti szakadék miatt érezhetően feszültséget kelthet az idősebbekben, hosszabb távon pedig elképzelhető, hogy nagy számban jöhetnek létre új fesztiválok ennek a korosztálynak a kiszolgálására, a brit piacon ez már egyértelműen látszik kirajzolódni, ahol mint kiderült, a legnagyobb számban járnak fesztiválokra a 20 alattiak.
A Festicket az európai fesztiválpiac értékéről is kiadott egy előrejelzést, ez alapján továbbra is folyamatos növekedésre számítanak, jelenleg 2,3 milliárd euróra becsülik a piac értékét, 2020-ra pedig 4,1 milliárd eurót prognosztizálnak.
A Festicket teljes infografikáját további részletekkel ide kattintva lehet elérni.
Szöveg: Fesztiválok Városa
Forrás: Festicket, Festival Insights
Fotó: Tom Martin / Leeds Festival
Kapcsolódó
Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk
A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va
Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk
Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong
2025-ben is különlegességek a Művészetek Völgye Fesztiválon Cikk
Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem véletlenül birtokolja ezt a titulust. Könnyűzene mellett mindig rengeteg programmal lehet találkozni a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármasban, amiből most több nevet meg
2026 októberében újra Budapesten a World of Hans Zimmer koncertshow Cikk
2026-ban a The World of Hans Zimmer – A New Dimension című előadás ismét bejárja Európa legnagyobb arénáit, köztük az MVM Domeot is 2026. október 24-én! A műsor kurátora és producere Hans Zimmer, azonban ő nem lép fel személyesen az előadáson.
Hans Zimmer világa már számtalanszor lenyűgözött mink