2 hét múlva kezdődik a VéNégy Fesztivál! Cikk

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót 2022

Hirdetés

Kilencedik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, amely az elmúlt tíz év alatt a visegrádi négyek legjelentősebb kulturális eseményévé vált.  Június 23. és 26. között Nagymaroson a cseh, szlovák, lengyel és magyar színházi élet izgalmas produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők. A félszáznál is több zenei program egyik legjobban várt eseménye a brit Morcheeba koncertje lesz. Napközben családi és természetjáró programok várják a fesztiválozókat, valamint a szervezők idén hagyományteremtő szándékkal elindítják a VéNégy Fesztivál és Művészeti Évzáró eseményt.

A fesztivál különlegessége, hogy a zenei programok mellett a kortárs színház és utcaszínház, valamint a Dunakanyar csodálatos természeti környezete is kiemelt fókuszt kap a program összeállítása során.

A célunk, hogy családbarát fesztiválként minél szélesebb körnek nyújtsunk izgalmas programokat. Idén először egy világsztár, a brit Morcheeba koncertezik a Dunakanyarban. Színházi előadásaink a visegrádi négyek izgalmas kőszínházi és kortárs utcaszínházi produkcióiból kerülnek ki, de bábszínházi előadások és VR-színház is színesíti a kínálatot. Napközben természetjáró túrákat szervezünk, és a legkisebbeket is izgalmas kikapcsolódási lehetőségek várják. Mindemellett a művészeti egyetemek hallgatóit megszólítva, a fesztivál első alkalommal ad helyet a VéNégy Fesztivál és Művészeti Évzáró eseménynek” - emelte ki Kis Domonkos Márk, a fesztivál igazgatója.

Idén a VéNégy Fesztivál négy színpadon, több mint 50 zenei programmal minden eddiginél színesebb zenei élményt kínál. A hazai zenélet krémje képviselteti magát, fellép többek között a Halott Pénz, Tankcsapda, Vad Fruttik, Bohemian Betyars, hiperkarma, Konyha, Elefánt, Platon Karataev, Ferenczi György és a Rackajam, Carson Coma, Irie Maffia, de érkezik Ausztriából a Russkaja, Lengyelországból a Cheap Tobacco, Csehországból az I Love You Honey Bunny, valamint Szlovákiából a 7PM Band. A VéNégy színpadon a Hangfoglaló Program díjazott csapatai – többek között a Hűvös, a HOCUSPONY, Yewo, Laiho, Damara, Zaekar – is koncerteznek. A fesztivál legvadregényesebb helyszínén, a VéNégy Parton pedig akusztikus zenekarok és dj-k váltják egymást. 

Június 23-án a Nemzeti Színház Fodrásznő című előadása nyitja a fesztivált, ahol a négy nap alatt 20 színházi programból válogathatnak a látogatók. Június 24-én a nyitrai Andreja Bagara Színház Örkény István Egyperces novelláin alapuló A remény hal meg utoljára című előadása lesz látható Peter Oszlík rendezésében. Ezt követően a cseh Moravské Divadlo Olomouc színház egy 5 táncelőadásból álló modern balett produkcióval érkezik, amelyet a Kijevi Balett közreműködésével külön a fesztiválra készítenek. A zárónapon mutatja be a lengyel Song of the Goat Theater William Shakespeare egyik legvéresebb és legerőszakosabb tragédiája, a Titus Andronicus által inspirált "Andronicus-Synecdoche" című előadását. A fesztivál szervezőinek célja, hogy minél többen részt vegyenek a színházi programokon, ezért a kedvezményes színházjegy megvásárlásával az előadás megtekintését követően a koncertek is látogathatóak. 

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón mutatkozik be elsőként a Szárnyas Szarvas Utcaszínház, amely látványos előadásaival tovább színesíti a fesztiválprogramot. Közép-Európa egyedülálló hőlégballonos előadásával várja nézőit az Artprom cseh utcaszínház társulata, illuzionista show-val érkezik a Kaukliar Szlovákiából, Lengyelországot a Teatr Snow társulat képviseli, míg hazánkat az Ars Sol Luna, akik a Bosch projekt című előadásukat hozzák Nagymarosra.

Közös kulturális értékek-célok, veszprémi fellépők, szívesen látott vendégek a visegrádi országokból: a közös pontok miatt döntött a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, hogy részt vesz az idei VéNégy Fesztiválon. A fesztivál TheaterWagen elnevezésű helyszínén a VEB 2023 EKF szervezésében gyermekeknek szóló előadások, koncertek és készségfejlesztő játékok várják az érdeklődőket. A Hangjáték, az Örömdobolás Francia Danival, a Kabóca bábszínház két produkciója, valamint a Kijube zenekar koncertje már az idén is hívják a fesztivál vendégeit Európa 2023-as Kulturális Fővárosába, Veszprémbe és a 116 csatlakozott településre.

Június 24-én az ÁRTÉR elnevezésű helyszínen rendezik meg a Recharging Culture nemzetközi konferencia a V4 országok kulturális szakembereinek részvételével. Az eseményen azt fogják vizsgálni, milyen strukturális és finanszírozási modellek léteznek az egyes országokban, valamint nemzetközi szinten.

Hagyományteremtő céllal, a fesztivál első alkalommal ad otthont a VéNégy Fesztivál és Művészeti Évzárónak.  A rendezvény célja, hogy hosszútávon egy erős közösség alakulhasson ki a színművészeti, táncművészeti, képzőművészeti, MOME-s és zeneművészeti egyetemi hallgatók között, akik minden évben együtt, egy 4 napos összejövetellel, közös bulival zárják a tanévet. Az ÁRTÉR elnevezésű helyszínen napközben nyári szabadegyetem keretei között szemináriumokkal, beszélgetésekkel is várják a hallgatókat.  A szabadegyetemen többek között L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, és Rátóti Zoltán, a Színház és Filmművészeti Egyetem Rektora is előadást tart.

Idén sem maradhat el a színházi workshop a VéNégyen. A visegrádi négyek országainak meghívott művészei, június 16. és 30. között dolgoznak majd közösen.  A műhelymunka vezetője Juraj Bielik, a nagyszombati Ján Palárik Színház művészeti vezetője lesz. A workshop témáját Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója adja. A résztvevők nemzetközi szakemberek közreműködésével dolgozzák fel a költő életpályáját és műveit, reflexiókat és válaszokat keresve jelenünkre.

Június 23. és 26. között Nagymaroson minden eddiginél több programmal és helyszínen várják a fesztiválozókat.  Akik egy igazi családbarát fesztiválra vágynak vízparti környezetben, de mégis közel Budapesthez, azoknak érdemes a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót választani. 

VéNégy Fesztivál 2022 infók és jegyek >>>

 

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

 

Kapcsolódó

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va

2025-ben is várja az önkénteseket a Sziget Fesztivál Cikk

Sziget Fesztivál önkéntesek A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén immár tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik segítségükkel hozzájárulnak a Sziget és megannyi más hazai fesztivál vagy arénás koncert megvalósításához. „Önkéntesként egy teljesen új szemszögből élheted át a fesztivált, miközben e

Müpa nyár 2025: a Morcheeba, Youssou N’Dour, Kurt Elling, Eliane Elias és Cory Wong is érkezik Cikk

A Morcheebával és Kurt Ellinggel robbantja be a nyarat a Müpa Legfrissebb lemezével érkezik a triphop három évtizede meghatározó zenekara, a Morcheeba, a jazz egyik legnagyobb hatású formációja, a Weather Report dalait idézi meg zenekarával Kurt Elling, új albumával tér vissza Nyugat-Afrika kulturális nagykövete, Youssou N’Dour, de az érzéki brazil jazz-zong

2025-ben is különlegességek a Művészetek Völgye Fesztiválon Cikk

Búra alatt Mély Levegő - Új nevek a Művésztek Völgyében Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem véletlenül birtokolja ezt a titulust.  Könnyűzene mellett mindig rengeteg programmal lehet találkozni a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármasban, amiből most több nevet meg