2022-ben sincs Liszt Ünnep jazz nélkül! Cikk
Hirdetés
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál a klasszikus és világzene, a tánc, az irodalom és a színház mellett kivételesen sokszínű jazzprogrammal is várja az érdeklődőket: az október 7-én kezdődő fesztivál programjában a hazai és nemzetközi zenei élet kurrens előadóművészei kaptak kiemelt helyet. A Modern Art Orchestra, Sherry Williams, Ravi Coltrane, Vincent Peirani, a Miklósa Erikával színpadra lépő Jazzical Trio és Oláh Kálmán koncertjei mind-mind azt bizonyítják, hogy a műfaj él és virul, sőt: akárcsak születésekor, ma is végtelen kreativitásra és fantáziadús koprodukciókra ösztönzi az alkotókat szerte a világon.
Már az eseménysorozat nyitókoncertje is szépen példázza, hogy a különböző műfajok jól megférnek egymás mellett: a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra Liszt Via crucis című művének átdolgozását adja elő a Szent István Bazilika fenséges terében. A nem mindennapi eseményen a jazz és a klasszikus zene olyan kiválóságait hallhatja a közönség, mint a ragyogó amerikai énekesnő, Sherry Williams, a nagyszerű magyar szoprán, Horti Lilla, a komponistaként és orgonaművészként egyaránt kiemelkedő Virágh András Gábor és a modern jazz egyik vezető személyiségeként számon tartott New York-i orgonista, Brian Charette. Ugyancsak Fekete-Kovács Kornél nevéhez fűződik a fesztivál egy másik jelentős koncertje Senza Nome címmel, amelyen a komponista-trombitaművész jazzkvintettre és zenekarra írt díjnyertes alkotása is felcsendül a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a hazai és nemzetközi jazzélet nagyszerű szólistái, Szakcsi Lakatos Róbert, Barcza Horváth József és Németh Ferenc, valamint a szárnykürtön és trombitán közreműködő Alex Sipiagin, a tenorszaxofonos Rick Margitza és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara előadásában.
A fesztivál unikális fúziós produkcióinak sorát gazdagítja a flamand–szintó Tcha Limberger és ifj. Sárközi Lajos koncertje a Magyar Zene Házában, amely a tradicionális cigányzene és az autentikus népzene irányából közelít Django Reinhardt világához. A fellépők nem kevesebbre vállalkoznak, mint hogy a kalotaszegi muzsika és a manouche jazz közös univerzumába kalauzolják a közönséget.
A Jazzical Trio a világhírű szopránnal, Miklósa Erikával készül rendhagyó dalprogramra: bár műsoruk gerincét megkerülhetetlen magyar zeneszerzőink – Liszt, Kodály, Bartók – népdalfeldolgozásai és a négyszeres Oscar-díjas német–amerikai komponista, André Previn szerzeményei alkotják, a bostoni Berklee Schoolban végzett zongoraművész, Káel Norbert átiratában a dalok a jazz hangzásvilágával megfűszerezve, eddig sosem hallott formában születnek újjá. A trió állandó tagjai, Oláh Péter nagybőgős és Lakatos „Pecek” András dobos mellett Kovács Miron csellóművészt is a színpadon köszönthetik majd a fesztivál látogatói.
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép fel a jeles amerikai szaxofonos, zenekarvezető és zeneszerző, Ravi Coltrane, aki – noha vezeték- és keresztnevét is világhírű muzsikusok után kapta –egyéni hangjával és megkérdőjelezhetetlen tehetségével írta be magát a modern jazztörténetbe. Ez alkalommal egy meglehetősen személyes műsorral készül: nem saját szerzeményeit hozza el a közönségnek, hanem pályafutása során először szülei, John és Alice Coltrane emléke és feledhetetlen zenei öröksége előtt tiszteleg egy egész estés műsorral három kiváló muzsikustársa, a szintén zenészcsaládból származó nagybőgős, Rashaan Carter, a virtuóz izraeli zongorista, Gadi Lehavi és az észak-kaliforniai jazzdobos, Elé Howell közreműködésével.
A Liszt-díjas Oláh Kálmán rendszeresen bizonyítja koncertjein, hogy a jazz és a klasszikus zene közötti átjárás nem csupán lehetséges, de zenésznek és hallgatóságának egyaránt inspiráló és üdítő kaland. Előadóművészként kísérletezett már mások mellett Bartók és Kodály műveivel, de a fesztivál névadójának életművéhez is szoros szálak fűzik: ezúttal Liszt emblematikus műveire írt reflexióit és parafrázisait ismerheti meg a közönség.
Irigylésre méltóan lezser, játékos és eleven: a francia harmonikás, Vincent Peirani és zenésztársai, az olasz gitáros, Federico Casagrande és a New Yorkban élő izraeli dobos, Ziv Ravitz olykor ringató, máskor sodró lendületű, popos hangzású dalait még azok is könnyedén megszeretik, akiktől a klasszikus jazz világa kissé távolabb áll. A zenekar legutóbbi lemezén sajátos hangszerelésben szólalnak meg olyan előadók slágerei, mint a Nine Inch Nails, Marilyn Manson vagy épp Bishop Briggs, akinek elképesztő TikTok-karriert befutott River című opusza kapott helyet a Jokers című, rövidesen a Budapest Music Centerben is hallható albumon.
A Liszt Ünnep 2022 programok és jegyek >>>
Liszt Ünnep
Kapcsolódó
75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk
Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti
Illúzió az Erkelben - Luis de Matos 2025 decemberében újra Budapesten! Cikk
2025 decemberében három napon át különleges előadás érkezik az Erkel Színházba. A világ egyik legismertebb illuzionistája, Luis de Matos új produkcióval tér vissza Budapestre – és vele együtt egy olyan színpadi élmény, amely egyszerre lélegzetelállító, meghökkentő és mélyen emlékezetes.
Az IMPOS
Újabb gyűjteménnyel tér vissza a szegedi Classic Car Show Cikk
Mintegy 5000 m2-es területen 150 Mercedes autócsodát ígér az idén május 10-11. között jelentkező Classic Car Show a szegedi Pick Arénában. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó rendezvény most - néhány nagy kedvenctől eltekintve – egy teljesen új gyűjteményt mutat be, az eddig nem látott autók közöt
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk
A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette