A BUSH 2021-ben ismét megmozgatta Budapestet Cikk

BUSH 2021 - Mörk

Hirdetés

A Budapest Showcase Hub hatodjára is megmutatta, hogy nem kell nyugatra menni, ha izgalmas előadókat szeretnénk hallani és két napra idehozta a kelet-európai régió legizgalmasabb friss produkcióit és szakembereit. Egy év kihagyás után most ismét a személyes találkozásoké és az élő zenéjé volt a főszerep. A naptárba pedig máris beírhatjuk a jövő évi BUSH dátumát: találkozzunk 2022. október 19-21-én!

Bár a nyár kezdetétől a koncertek és a fesztiválok ismét visszatértek az életünkbe, ugyanez kevésbé volt elmondható a nemzetközi eseményekről és látogatókról a sokszor bonyolult és bizonytalan utazási szabályok miatt. Most azonban a Liszt Ünnep részeként megrendezett, a kelet-európai régió zenészeire fókuszáló fesztivál és zeneipari konferencia, a BUSH ismét nemzetközi hangokkal töltötte meg Budapest klubjait. Sőt, a környező országokon túl még az USA-ból és Angliából is érkeztek vendégek.

„Meg tudtuk mozgatni a várost! Az új helyszínek, mint a Turbina vagy a megújult Gödör látszólag könnyedén válnak a budapesti éjszakai élet stabil pontjaivá és imádták az emberek az ott fellépő zenekarokat. A Rumbach Zsinagóga egészen egyedi atmoszférája újabb éteri dimenziókba emelte az ott fellépők (Barabás Lőrinc és Niklas Paschburg) zenéjét, és őrült hullámvasút volt utána egyből a Központ alagsorában zúzni a stroboszkópos élő technóra. Érezhető volt azonban az újabb hullám is, mert több nagyon várt koncertet kellett lefújnunk, és számos kolléga kényszerült lemondani az útját az utolsó pillanatban. Ezzel együtt is több, mint 12 országból jöttek össze zenekarok és vendégek” – foglalja össze az idei BUSH tapasztalatait Horváth Renátó, a rendezvény társalapítója. – „Sokuknak ezek voltak a hosszú bezártság után az első offline találkozásai, az első koncertjei. Általuk pedig másokon is kézzelfogható volt egy kis eufórikus szabadság érzés.”

Mindeközben a két nap alatt a zeneipari konferencián az elmúlt időszak tapasztalatai mellett, sok-sok menedzser bevonásával kerestük a megoldásokat az előadók pandémia utáni érvényesülésére három különböző fórumon is. A közös diskurzusok mellett az NFT technológiáról szóló panel, valamint a SYNCH workshop bizonyult különösen népszerűnek, de számos, jövőbe mutató megbeszélés is lezajlott a Fészek falai között. Ki tudja, talán pont itt nyíltak ki fontos külföldi kapuk valamely hazai előadó számára…

Egy azonban biztos: a BUSH jövőre is visszatér, reményeink szerint még szabadabban, ismét háromnapos fesztiválként 2022. október 19-21. között.

 

Budapest Showcase Hub

Kapcsolódó

75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk

SopronFest 2025 Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti

SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk

SopronFest 2025   A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va