A Nagyon Balaton megdobbantotta a Balaton Szívét Cikk

Balaton Szíve

Hirdetés

A MOL Nagyon Balaton csapata szerda reggel Zamárdiban, a Balaton vizében építette fel a Balaton Szíve című alkotást. A 10 méter magas piros szív, tihanyi panorámával a háttérben az idei, igencsak felemásra sikeredett balatoni nyár jelképe.

“2020-ban szinte az összes balatoni fesztivál elmaradt vagy csökkentett üzemmódban valósult meg. Ezzel a mindenki által ismert jelképpel mindazoknak üzenünk, akik velünk együtt rengeteget  dolgoztak az idei fesztiválok előkészületein. Azt kívánjuk nekik, hogy 2021-ben újra együtt fesztiválozhassunk a Balatonon." - mondta el Fülöp Zoltán, a MOL Nagyon Balaton programsorozatot szervező VOLT Produkció vezetője.

"A MOL Nagyon Balaton közel 30 balatoni eseményéből idén nem bulizhattunk a VeszprémFesten, a Balaton Soundon, a B my Laken. Nem lehettünk ott a KeszthelyFesten vagy az Evernessen. A tervezetthez képest máskor, más méretben valósulhat meg a Művészetek Völgyét pótló Völgyhétvége-sorozat, a Paloznaki Jazz Piknik helyetti Paloznaki Jazz Napok, a májusról októberre csúszó NN Ultrabalaton.” - tette hozzá Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója. 

“Az összes partnerünket, a balatoni események szervezőit és azok közönségét várjuk most Zamárdiba egy fotóra, a Balaton Szívével a háttérben.” - mondta Lobenwein Norbert. A Balaton Szíve vasárnapig vár mindenkit Zamárdiban, ahol ezekben a napokban a STRAND és a B my Lake fesztiválok helyett a SzabadSTRAND “minifesztivál” zajlik. A házigazdák szeretnék, ha minél több fotó készülne a Balaton Szívénél #molnagyonbalaton hashtaggel.

 

Nagyon Balaton

Kapcsolódó

Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál Cikk

Jön a Csak a Mentes Őszi Fesztivál - 2025.09.20-21. MoMSport Becslések szerint ma Magyarországon több, mint 500.000 ember érintett gluténérzékenységben és több, mint 70.000 fő él cöliákiás diagnózissal – sokan közülük anélkül, hogy tudnának róla. Míg a gluténérzékenység (nem cöliákiás gluténérzékenység, NCGS) különböző kellemetlen tüneteket eredményez – pél

Perdül a kolo, fújják a rezesek - szerb örökség a Múzeumkertben Cikk

Džumbus Trio - PONT Fesztivál 2025 Október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében. Napközben a kreatív foglalkozások mellett idén a sodró ritmusokon és a balkáni dallamokon lesz a hangsúly - bárki megtanulhat kol

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Cikk

Lendülj mozgásba a Lupa Beachen! Sportos közösségi feltöltődésre hívja a mozgás szerelmeseit a Lupa. Szeptember 13-án három szabadidősportban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők saját korosztályuk és felkészültségű szintjük szerint. Ehhez a naphoz csatlakozott a Sportból JELes Alapítvány „Közös tér – sport, ami összeköt” prog

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon Cikk

Több mint 250 féle sör és 30 főzde a 9. Belvárosi Sörfesztiválon 2025. szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A SPAR idén is saját standdal, a SPAR Sörházza