A Pusztahang elhozta Debrecen legizgalmasabb májusi hétvégéjét Cikk

Hirdetés
Mintegy kétezren látogattak el a Pusztahang első nagy rendezvényére, a Pusztahang Alkotótáborra május 14-én és 15-én. Az eseménynek a Nagyerdei Víztorony adott otthont. A szervezők izgalmas koncertek mellett workshopokkal, művészetközi programokkal is várták a látogatókat.
Pénteken kora délután már kezdetét vette az Alkotótábor, melyet a Vigh Levente, a MODEM fotósának workshopja nyitott meg. A délutánból este lett, a programot pedig a Lázár Tesók, a Platon Karataev, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, a BanZaj ernyője alatt az Arkas és a Band in the Pit folytatta, de éjszaka a JÜ, a Folk Attack és a Magic Track is fellépett, valamint főműsoridőben az OTL tehetségei, filo, gyuris és slowgod is fergeteges hangulatú koncertet adtak a Víztorony szabadtéri színpadán. Mindezen túl Áfra János spoken word estje izgalmas, a debreceni költőtől eddig még nem látott zenei kalandra hívta a résztvevőket, akik meg is töltötték a H2O Galériát.
Szombaton jóga és a MODEM kortárs művészeti pedagógiai előadása várta a kora délután érkezőket, ezt követően a DESZ és a Csokonai Színház közreműködésében nyílt színházi tréninget tartott Marton Sándor és Vranyecz Artúr és exkluzív, az Euphoria által ihletett táncelőadással készült az iRAWEN. A szabadtéri színpadon Kemény Zsófi és Agócs Marci, a Jazzbois, Lill Frakk, Ress és Kapitány Máté voltak a hangulatfelelősök.
“Ez volt a Pusztahang első nagyrendezvénye, ahol izgalmas helyi és országos produkciókat tudtunk elhozni. Ezzel is erősítve a Pusztahang célját, hogy nem csak hasonló gondolkodású embereket, de izgalmas zenei és egyéb kulturális projekteknek is egy találkozási pontot alkossunk. A Víztorony nagyon hálás helyszíne volt az eseménynek. Azt gondoljuk, hogy egy sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, ahol nem csak a kikapcsolódni, szórakozni, feltöltődni vágyó vendégek, de a fellépők is jól érezhették magukat.” - mondta Süli András, a szervezet társalapítója.
A Pusztahang 2019 óta dolgozik az igényes, debreceni zenei kultúráért. Bár a kezdeti időszakot nagyban hátráltatta a pandémia, de mostanra több kisebb rendezvényt is maga mögött tudhat az öntevékeny szervezet. A közösség a Debrecenben már meglévő alternatív zenei kezdeményezéseknek biztosít egyfajta ernyőfunkciót, valamint saját rendezvényein keresztül is arra inspirálja a kultúrafogyasztókat, hogy közelebb kerüljenek a város alternatív erőtereihez.
“Úgy éreztük, hogy a város és a régió megérdemel egy olyan eseményt, ahol országos ismertségű alternatív zenei előadók, változatos műfajok és kortárs művészeti törekvések érnek össze, s egy ilyen környezetben találhatnak egymásra igényes kulturális programokra vágyó emberek. Fiatalok, családosok és idősebbek egyaránt. Az Alkotótábor tanulsága az, hogy a számításaink bejöttek, az igény valós, mi pedig a jövőben igyekszünk még többet tenni azért, hogy az érdeklődőkből aktív résztvevők váljanak.” – mesélte Énekes András Előd, a PusztaHang másik alapítója és szervezője.
A rendezvényt a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02275 azonosító számú projekt keretében az Endorfin Egyesület valósította meg.
Fotó: China Tibor
Pusztahang
Kapcsolódó
Perdül a kolo, fújják a rezesek - szerb örökség a Múzeumkertben Cikk
Október 11-én egy teljes napot tölthetnek az érdeklődők a szerb hagyományok bűvkörében, az ingyenes PONT fesztivál családi és esti programjain, a Liszt Ünnep keretében. Napközben a kreatív foglalkozások mellett idén a sodró ritmusokon és a balkáni dallamokon lesz a hangsúly - bárki megtanulhat kol
JazzFest Budapest Ősz 2025: Marcus Miller, Keyon Harrold, Bill Evans és Kenny Garrett is a fővárosba érkezik Cikk
2026-ban a világ a jazz történetének egyik legnagyobb alakját, Miles Davist ünnepli születésének 100. évfordulója alkalmából. A JazzFest Budapest őszi programjában különleges koncertsorozat idézi meg az örök újító, a műfaj határait folyamatosan tágító zenész szellemiségét. Egykori zenésztársai, Ma
Hétvégén jön a La Boum 2025! Cikk
Augusztus 29–30-án ismét élet költözik a pusztazámori Öregtölgy Kastélyba: érkezik a La Boum, a nyár legkülönlegesebb, családias hangulatú fesztiválja. A mindössze 700 főt befogadó “kastélyházibuli” immár ötödik alkalommal hozza össze a zenekarokat és a közönséget – kordonok és backstage nélkül, e
Masszív sikerrel zárt a STRAND Fesztivál 2025 - Jövő évi dátum szeptember elején Cikk
Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban a STRAND Fesztivál. A 2013-ban indult, idén négynaposra bővült program mára a Balaton Régió legnagyobb és egyben a legtöbb turistát vonzó eseményévé nőtte ki magát, amelyre idén közel kilencvenezren érkeztek a tóhoz. Ráadásul egy olyan időpontban, amely a ba