A repohár teljes ára visszajár a SZIN-en Hír

SZIN 2023 repohár

Hirdetés

Szegedi Ifjúsági Napok tizenöt évvel ezelőtt az első volt a hazai rendezvények közt, ahol bevezették a repoharat. Most abban is úttörő, hogy idén a poharak teljes betétdíját visszafizetik, ha kell, és a korábbi években vásárolt SZIN-es poharat is fel lehet majd használni.

A Szegedi Ifjúsági Napok már 2008-ban élharcosa volt a repohár bevezetésének, egy évvel később, a teljes fesztivál zöldítése miatt meg is kapta, első és azóta is egyedüli magyar fesztiválként, a fesztiválok környezettudatos tevékenységét minősítő Greener Festival Awards elismerést. Az eldobható, egyszerhasználatos poharak azóta teljesen eltűntek a nagyobb zenei fesztiválokról, óriási mennyiségű műanyaghulladéktól szabadítva meg a rendezvényeket.

SZIN repohár visszaváltás

A Coca-Cola SZIN - folytatva a hagyományokat -, idén is repohárban szolgálja ki a látogatókat, és - mint mindenhol – itt is betétdíjat kell fizetni az első pohárért, ami itt 700 forint lesz. A szegedi fesztivál azonban engedékeny abban, hogy akár az elmúlt két évben beszerzett, viszont csak SZIN fesztiválos poharakat is behozhassák a látogatók. A hozott vagy vásárolt repohár aztán folyamatosan cserélődik a SZIN-en a használt üresről, egy tiszta telire. „Az a tapasztalatunk, hogy a vendégek emlékként többnyire hazaviszik a SZIN dizájnos poharakat, mi pedig úgy döntöttünk, hogy újra visszahozhatják és újra használhatják ezeket” – mondta Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN főszervezője, „hiszen túl azon, hogy a repohár bevezetésével egyidőben eltűntek a pohárhegyek a fesztiválról, egy repohár akkor igazán környezettudatos termék, ha minél hosszabb ideig marad bent a rendszerben” – tette hozzá a főszervező. 

A fesztivál végén pedig, ha valaki úgy dönt, vissza is válthatja a poharat a Mastercard Visszaváltó Ponton, ahol a betétdíj teljes árát visszatérítik majd, készpénzmentes fesztiválként a Festipay- vagy bankkártyára. „Természetesen nálunk is vannak a repohár kezelésének költségei, az idén azonban a Mastercard segítségével meg tudjuk oldani, hogy a teljes ár a vendégek zsebébe kerüljön vissza” – tette hozzá a főszervező.

SZIN 2023 további infó, jegyek >>>

 

Szegedi Ifjúsági Napok

Kapcsolódó

Július 25-én indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése Hír

Indul az egynapos Metallica jegyek értékesítése A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előze

Sziget Szoho: ahol pacsiznak a friss előadók, az utcai kultúra, a hip-hop és a basszus zenék Hír

Sziget 2025 - Szoho Ikonikus városrészek - mint a londoni és New York-i Soho - élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget 2025 egyik új városrészét, a Szohot. Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik. Lesz felfedezni valónk bőven idén a Szigeten, ahol külön

Csak az éjszakai Sziget 2025 érdekel? Itt az éjszakai jegy! Hír

Éjszaka is szeretni fogjuk a Szigetet Idén a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, főként az újonnan létrejött Delta Districtnek köszönhetően, amely az elektronikus zenei bulik központja lesz. De a Nagyszínpad programjai után tucatnyi más színpadon is folytatódik a buli egészen hajnalig. A szervezők kedvezményes „éjszakai jegye

B MY LAKE 2025: önálló helyszínt kapnak a magyar divattervezők Hír

Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők a B MY LAKE fesztiválon Önálló helyszínen mutatkoznak be a magyar divattervezők az ország kedvenc elektronikus zenei butikfesztiválján, a B MY LAKE-n. Július 24. és 26. között a Velencei-tó partján több mint 70 hazai és nemzetközi DJ a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával gondoskodik a feledhetetlen ha