A Road visszajár, a Hooligans pedig debütál Magyarország legnagyobb rock-házibuliján! Cikk

Road - Tábor Fesztivál

Hirdetés

Nem éppen kellemes hangulat uralta az élőzene világát az elmúlt két évben. A Tábor Fesztivál (vagyis az egykori Zorall Sörolimpia) pedig ugyanúgy megszenvedte a covid-ot, mint sokan mások. A szervezők helyzetét ráadásul az sem könnyítette meg, hogy pont ebben az időben változott a fesztivál neve is. Mégis, mindezek ellenére sikerült életben tartani az ikonikusnak számító tóparti rockszeánszot: 2020-ban egy pazar hangulatú, családias, 500 fős mini kiadást tartottak, 2021-ben pedig maximálisan igyekeztek, hogy újra a régi fesztiválélményt nyújthassák a közönségnek.

Így, lassan visszalopakodva a normális hétköznapokba, természetesen idén sem maradhat ki az alsóörsi rockfesztivál a nyárból: a hazai keményzenei paletta képviselőinek túlnyomó része jelen lesz az augusztus végi balatoni dübörgésen. Színpadra lép majd többek között a Tankcsapda, a Road, a Mobilmánia, a Lord, a Leander Kills, a Depresszió, Nagy Feró és a Beatrice, a Pokolgép, a Sing Sing, az Alvin és a Mókusok, valamint természetesen a Zorall és még tényleg nagyon sokan mások...

A több mint 30 zenekar, 4 napon keresztül, 3 színpadon szórakoztatja majd a nyár, a fesztiválok, és persze a rockzene szerelmeseit! A rengeteg fellépő között persze vannak olyanok is, akiknek ez lesz a legelső bulijuk a Tábor Fesztiválon - megkérdeztük őket, hogyan készülnek az alkalomra:

A modern metal stílusban alkotó Down for Whatevernek éppen egy hónapja jött ki a Pásztor Annával közös, izgalmas új trackje, a régen várt nagylemezük pedig már komolyan úton van:

Izgatottan próbálunk az első Tábor Fesztivál bulinkra – és egyet biztosan ígérhetünk is: pokoli hangulatot varázsolunk!“

De nem csak ők az egyetlen újoncok ebben az évben, a Hooligans is idén debütál majd:

„Habár Alsóörs egyáltalán nem ismeretlen terep számunkra, tény és való, hogy a Tábor Fesztiválon első alkalommal koncertezünk augusztus 25-én. Ennek megfelelően tesszük oda magunkat, hogy itt is méltón megmutathassuk a legutóbbi, Zártosztály lemezünk anyagát – de az estéből természetesen a korábbi nagy Hooligans dalok sem maradhatnak ki! Egy szó mint száz, már alig várjuk a találkozást!”

Persze többségben azok a zenekarok vannak, akik már jó ideje visszajáró vendégek az egykori Sörolimpián, a Road például elárulta miért bírja annyira ezt a fesztivált:

„Minden évben mi vagyunk a finálé Alsóörsön, vagyis az utolsó este mi vagyunk a felelősek azért, hogy úgymond feltegyük a pontot az i-re, és még egyszer utoljára felrobbantsuk a színpadot - imádjuk ezt a szerepet!”

Gyere el Te is Magyarország legnagyobb rock-házibulijára augusztusban a Balaton partra! Elővételes jegyek a ROCK1.hu online hálózatában kaphatóak!

Tábor Fesztivál 2022 infók >>>

 

Tábor Fesztivál

Kapcsolódó

orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Cikk

orbit először hozza el lebegős dalait Budapestre Gondtalan nyarak nosztalgiája a barátokkal a folyóparton, álomszerű képek és atmoszférikus szintik találkoznak orbit dalaiban, aki ezeket a pillanatokat ragadja meg hamarosan érkező debütáló lemezében is. A fiatal német producer a kisvárosi hangulatból és a természetből szőtt álomvilágát Budapestr

Clucth, 1000mods, Bokassa: stoner rock ünnep 2025. december 5-én a Barba Negrában Cikk

Clutch koncert 2025 A Clutch azonos című 95-ös lemeze 2025-ben ünnepli harmincadik születésnapját, ennek apropóján a zenekar nagyszabású európai és észak-amerikai turnéra indul, mely Budapestet is érinti, egészen pontosan december 5-én a Barba Negrában. A lemez - mely tulajdonképpen irányba tette a csapatot és az el

A Pentatonix Budapesten indítja 2026-os európai turnéját Cikk

Pentatonix koncert 2026 A Pentatonix ötöse újradefiniálta az a capella műfaját, népszerű feldolgozásaikkal és saját dalaikkal. A csapat fennállása óta több mint 10 millió lemezt adott el, több milliárdszor játszották le dalaikat, összegyűjtött 3 Grammy-díjat és világszerte milliókat bűvöltek el énekhangjukkal és kreativi

Közel 670.000 ember bulizott 2025-ben a Budapest Parkban Cikk

Budapest Park látkép 2025 Rendkívül sikeres évadot zárt vasárnap hajnalban a Budapest Park. A tizennegyedik szezon nézőszáma 7 %-kal múlta felül a tavalyi látogatók számát. A szabadtéri kulturális komplexum tehát nemcsak stabil, erős pozícióját tartja, hanem évről évre újabb beruházásokkal, fejlesztésekkel és a szolgáltatá