alkototabor_2019_logo

Alkotótábor 2019 - ÚJ HELYSZÍN Esemény

alkototabor_2019_fejlec

A minimal zenék rajongóinak piros betűs ünnepe, az Alkotótábor 2019-ben is kínál pár nagyon laza és baráti napot a stílus jegyében, és július 25. és július 28. között, immár a 16. alkalommal, ismét a passzos ritmusoké lesz a főszerep a természet lágy ölén, ezúttal új helyszínen, a Bér melletti Virágospusztán. A szervezők közleménye a helyszínváltozás kapcsán:

"Drága Alkotósok,

Hirdetés

Sokan érdeklődtetek az elmúlt hetekben az idei Alkotótáborral kapcsolatban, így most röviden leírnánk a legfrissebb és egyben legfontosabb fejleményeket a 16. táborunkkal kapcsolatban.

Szántódpuszta hányattatott sorsa állagának teljes leromlásához vezetett. Az elmúlt években erőnkhöz mérten próbáltuk azokat az infrastruktúrális hiányosságokat pótolni, amelyek az Alkotótábor megrendezéséhez nélkülözhetetlenek, de nyílván ez a terület egészéhez, állapotához mérten csepp volt a tengerben. Ennek az állapotnak látszik véget vetni egy olyan pályázat, amelyből Szántódpuszta felújítása 2019. folyamán elkezdődik, mindez pedig azzal a következménnyel jár, hogy ebben az évben biztosan nem tud helyet biztosítani számunkra.

(...) Az igazság viszont az, hogy a változáson - nevezetesen, hogy a Tábor másfél évtizedes története során immár 5. helyszínére költözik -, egyáltalán nem kesergünk, sikerült ugyanis olyan új otthonra lelnünk, amely minden szempontból az eddigi legideálisabbnak tűnik. (...)"  Teljes közlemény itt >>>

Alkotótábor 2019 line-up

Ben Buitendijk // Deepchord // Edit Select // iO // Jacidorex // Pablo Bolivar // S3A // …

Kapcsolat

Ben Buitendijk, Deepchord, Edit Select, iO, Jacidorex, Pablo Bolivar, S3A, Adx, Aga2L, Alexandr, Andd, Atomik, Baco + Li, Beko - live, Ben Perényi, Bernáthy + Zságer - live, Beta, Blez, Bolla, Bronksi, Cardwell, Chrom, Coloboma - live, Crimson, Ct Kidobó, Daniel Ban, Dork, Electric Boutique, Eril Fjord, Erro, Falcao, Ferenc Vaspoeri - live, Fiba, Flixion + Martin M, Galactic Jackson, Garpo - live, Gnork, Grema - live, Isu, Hi, Igor Prpc, Jaffa Surfa, Lau, Lensky, Manek, Marlos Space, Mesterházy, Mill, MirMur, Muttley, Octile, Panoramic Barrier, Peter Bernath, Peter Helecz, Po:Ti, Rajek, Ramin Sayyah – live, Reload, Roland Handrick, Roocha, Route - 8 pres. Dj Ciderman, Siblicity - live, Sinko, Subotage, Tolnai, Tolo, Viktor Udvari, Vrko - live, Wuki , Zol - live

Alkotótábor 2019 jegyárak:

  • bérlet: 8000 / 9000 / 10000 / 12000 / 15000 Ft

  • szállás 84000 Ft-tól (4 éjszakára, min 3-főre)

  • pénteki napijegy: 8000 Ft

  • szombati napijegy: 9000 Ft

  • vasárnapi napijegy: 4000 Ft

Alkotótábor 2019 jegyelővétel >>>

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>