alparfeszt_2017_logo

Alpárfeszt 2017 Tiszaalpár, Magyarország

alparfeszt_2017_fejlec

Az Alpárfeszt hiánypótló zenei fesztivál Magyarország szívében. 2017-ben harmadik alkalommal rendezik meg a szervezők Tiszaalpár település mellett underground zenei fesztiváljukat, amely kezdetben térségi, baráti zenekarok összejövetele volt. Az első rendezvény fergeteges hangulatot hozott, és underground rock zenei körökben gyorsan országos hírre tett szert. Ennek köszönhetően a második fesztiválra már számos zenekar jelentkezett, melyek közül a ,,javát” válogathatták ki a szervezők a fix alapot jelentő baráti bandák mellé. Mára kijelenthetjük, hogy az Alpárfeszt a honi underground krémjét vonultatja fel, sőt Szerbiából is érkeztek zenekarok 2016 nyarán az alpári erdő ölelte rétre - a községtől viszonylag távol eső erdőséggel övezett mezőnél ideálisabb helyszínt nem is találhattak volna a szervezők egy rockzenei fesztiválra.

Hirdetés

A 2016-os nyári rendezvény után rögtön gőzerővel indultak újra a szervezési munkálatok. Az ország minden területéről jelentkeznek zenekarok fellépési lehetőséget remélve, valamint a fesztiválozók részéről is jelentős az érdeklődés a 2017-es Alpárfesztre. Ráadásul ezen a nyáron a sok közkedvelt magyar underground banda mellett egy külföldi zenekar is érkezik a Tisza partra: Svédországból a The Embodied a skandináv metál hangulatát hozza el a hazai nyárba.

További infók:

 

Sajtóanyag: Alpárfeszt

Kapcsolat

  • Alpárfeszt 2017 időpont:
    Kezdete:
    2017 Jun 29 10:00
    Vége:
    2017 Jul 01 23:59
    Tiszaalpár külterület:
    Tiszaalpár ,

 

időpont 29.jún 30.jún 01.júl
15.00 Kis Türelmet Killer Mendez Nest of Plug
16.00 Xtigmatic LEM Northern Revival
17.00 Acid Victoria Red Swamp Barbears
18.00 Wishes Witch Bone Garden Nova Prospect
19.00 Baron Mantis Sequence Vendetta INC
20.00 Black Honey KIES Dungaree
21.00 Billog Dystopia The Embodied
22.00 The Void Don Gatto Apey and the Pea
23.00 Lost Continent Warchief The Southern Oracle
00.00   Midnight Special Stubborn
01.00     Over my dawn
02.00     Let the cigar die

 

Hamarosan! 

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>