Hip hop a Balaton Sound 2019-en Cikk

Hirdetés

Évek óta erősít a hip hop és a rokon stílusok frontján a Balaton Sound, ennek eredménye idén pedig már egy igen markáns szeletet kihasító ritmus-adag a július 3. és július 7. közötti etap felhozatalában!

Kapásból szinte minden napra jut egy nagyszínpados világsztár a tágan vett szcéna fő csapásvonalából, amelyet július 3-án a kolumbiai reggaetown nagyágyú J Balvin, július 4-én az amerikai mainstream hip hop egyik legaktuálisabb neve, Future, július 6-án a dancehall jamaikai királya Sean Paul és végül július 7-án pedig szintén egy amerikai ritmus-sztár G-Eazy képvisel majd!

Természetesen a listának koránt sincs vége a fő helyszínnél, hiszen akad még szemezgetnivaló az Arénában is, ahová a stílus nemzetközi mezőnyének szépreményű újoncai futnak be! Mindjárt 3-án kapunk egy dupla észak-amerikai dózist: Ski Mask the Slump God USA-ból, Killy pedig Kanadából hoz majd friss rímeket a Dreher Arénába. Július 5-én ismét az említett kontinensről fut be Buddy, klasszikus R&B-vel fűszerezett ritmusokkal, majd utána az egyre nagyobb hírnevet magáénak tudható Denzel Curry mozgatja át az Arénát.

Az amerikai duplázás marad a szombati nap mottója is a Dreher Arénában, ahol ezen az estén a legfrissebb hip hop ízeket villantja majd MadeinTYO, a stafétát pedig az üstökösként a mumble rap élvonalába landoló Desiigner veszi át. A zárónapon brit oldalról mutatja be az újvonalas ritmizálást Yxng Bane, aki mellé ezúttal két hazai csapat a Punnyan Massif  és a Halott Pénz szegődik majd!

Balaton Sound 2019 – hip hop előadók:

  • 07.03, 19:30: Ski Mask The Slump God, Dreher Aréna

  • 07.03, 20:00: J Balvin, Nagyszínpad

  • 07.03: 21:15: Killy, Dreher Aréna

  • 07.04, 20:00: Future, Nagyszínpad

  • 07.05, 19:30: Buddy, Dreher Aréna

  • 07.05: 23:15: Denzel Curry, Dreher Aréna

  • 07.06, 20:00: Sean, Nagyszínpad

  • 07.06, 21:15: Madeintyo, Dreher Aréna

  • 07.06, 23:15: Desiigner, Dreher Aréna

  • 07.07, 19:30: Punnany Massif, Dreher Aréna

  • 07.07, 20:00: G-Eazy, Nagyszínpad

  • 07.07, 21:15: Yxng Bane, Dreher Aréna

  • 07.07, 23:15: Halott Pénz, Dreher Aréna

 

Balaton Sound 2019 jegyelővétel >>>

Balaton Sound 2019 további infók >>>

 

-fv-

Kapcsolódó

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to

Coldplay, Tool, Slash, Lenny Kravitz, Depeche Mode, Sting, FFDP, Corey Taylor, LP, ... 2024-ben is kitesz magáért a Live Nation csapata Cikk

Live Nation koncertek 2024 - Coldplay 2024-ben sem kell nélkülöznünk Budapesten a világsztárokat, hiszen már biztosan bulizhatunk Lenny Kravitz, a The Rose, a Thirty Seconds To Mars és Sting koncertjére, Slash idén Myles Kennedy & The Conspirators csapatával tér vissza hozzánk, a Coldplay tripla koncertet ad a Puskás Arénában, de