Balaton Sound 2022: Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike, Carnage, Marshmello és Alesso is az első körben Hír
Hirdetés
A Sziget, Volt és Sound hármasból már csak a Balatoun Sound volt adós az első körös, 2022-es nevekkel. Ma, nagyon sok rajongó örömére végre le is rótta eme tartozását a fesztivál, olyan érkezőkkel, mint például Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike, Carnage, Marshmello, Alesso vagy Rubin Schulz.
A nagy visszatérők mellett olyan „elsősoundozók” is elfogadták a fesztivál meghívását, mint a kazah, vasúti mérnökből lett Grammy–díjas dj, Imanbek, a Dj Mag top 100 világranglistán negyedik helyre berobbant Alok vagy a friss brit awards díjazott Becky Hill. A műfaj egyik legnagyobb klasszikusaként számontartott techno dj, Paul Kalkbrenner is fellép majd idén nyáron Zamárdiban, akit hamarosan további nevek követnek az underground elektronikus zene képviselői közül.
“A kezdetektől arra törekedtünk, hogy a szolgáltatások, a látvány és a zenei felhozatal egyaránt nemzetközi mércével mérve is a legjobbak közé sorolja a fesztiválunkat. Ennek jegyében a két kihagyott év után olyan visszatérést terveztünk, ami felejthetetlen lesz a fesztiválbeach történetében” – mondta Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője.
A járvány okozta kényszerszünetben a szervezők újabb három évre megállapodtak Zamárdi városával a folytatásról, így tehát június 29. és július 2. között újra visszatér a fesztiválélet a Balaton déli partjára. A bejelentéssel szinte egy időben egy ’early bird’ akció - 4napos bérlet 63900 Ft, a 3napos bérlet 55900 Ft - keretében megkezdődik a fesztivál belépőjegyeinek értékesítése, melynek során 72 órán keresztül kedvezményes áron juthatnak bérletekhez, kempingjegyekhez a fanok. Jegyek a Sound weboldalán már vásárolhatók.
Balaton Sound 2022 eddigi nevek:
-
06.29: Martin Garrix, Lost Frequencies, Yellow Claw, Carnage, Becky Hill, Moksi
-
06.30: Dimitri Vegas & Like Mike, Paul Kalkbrenner, Jonas Blue, Alok, Malaa, Modestep Live
-
07.01: Marshmello, Timmy Trumpet, Imanbek, Dillon Francis, Nervo, Sikdope
-
07.02: Alesso, Robin Schulz, Vini Vici, Paul van Dyk, Topic, Blastoyz
Balaton Sound 2022 infók, jegyek >>>
Balaton Sound
Kapcsolódó
Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír
Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz
Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m
Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír
Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n