Balaton Sound 2023: részletes időbeosztás és hazai fellépők Hír
Hirdetés
Már kedvünkre válogathatunk a bőséges zenei kínálatból, hogy június 28. és július 1. között mely DJ set-ek és show-k ne maradjanak ki a nyár megújuló, élményekkel teli beach-fesztiválján, Zamárdiban. A rendkívül erősre sikerült nemzetközi sor mellé már a hazai zenei szcéna sztárjai is csatlakoztak. A Sound pedig újra felvette „leánykori nevét” és mostantól Heineken Balaton Soundnak szólítjuk.
„Az elektronikus zenei műfajok sokszínű kínálatával és gazdagodó egyéb programokkal megújuló fesztiválunk egy új időszámítást indít ebben az évben” - kezdi a bejelentést Filutás Anna , a Sound projektvezetője. „Ezt a törekvésünket segíti és erősíti, hogy tíz év után visszatér hozzánk - névadó támogatóként - a világ legismertebb sör márkája, a Heineken, akikkel közösen minden eddiginél nagyobb élményekkel készülünk a látogatóink számára” – tette hozzá, a mostantól Heineken Balaton Sound vezetője.
Balaton Sound 2023 - Nagyszínpad
Közben a nagyobb programhelyszínek zenei kínálata is teljessé vált és kiegészült a sokak által várt magyar headliner zenekarokkal. Eszerint a Heineken Balaton Sound Nagyszínpadon lép fel az első napon Hardwell, KSHMR, Kungs és Yves V. Másnap érkezik Tiesto, Ofenbach, Regard valamint a Goodboys. Pénteken itt lesz Armin Van Buuren, Vini Vici, a Halott Pénz és Justus. A Sound zárónapján Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Majka és Blasterjaxx lép fel ezen a helyszínen. A nagyszínpad hivatalos afterparty sávjába érkezik Riton, Joel Corry és Alle Farben.
Balaton Sound 2023 - B Stage
A B my Lake nevével fémjelzett alternatív elektronikus zenei szcéna legnagyobb színpada, a B Stage fellépői lesznek, az első napon Charlotte De Witte, Enrico Sangiuliano, Indira Paganotto, Mateo & Spirit, Raul Young, Kitti Kay, Bernathy live, Dave Wincent. A második napon Carl Cox, Joseph Capriati, Stella Bossi, Anfisa Letyago, Tinlicker live, Shabaam b2b Episode1 aka Aladarus, Indigo Theory live. Pénteken lesz Adam Beyer, Sam Paganini, Dubfire, Satori live, Hot X, SanFranciscoBeat és Mirmur. A zárónapon pedig Artbat, Pan-Pot, Argy, Gioli & Assia live, Fred Lenix, Metha, Denes Toth és Avika.
Balaton Sound 2023 - My Stage
A kisebb underground elektronikai helyszín, a My Stage powered by Jack Daniels az alábbi nevekkel rukkol elő: Sebastian Leger, NTO live, Jeremy Olander, Pöli, Garay & Jaffa Surfa, Lenny Lenox, Octile. Jön Charlie Sparks b2b Parfait, Clara Cuve, Cera Khin, dtnb. & and/or, Nakrasia, CRB, Sonic Rain. És elérkezik a péntek, amikor itt fellép Joris Voorn, Agents Of Times, Coeus, Philipp Straub, Marwan, Dubecticut & Robert Makai, Justrice. A Heineken Balaton Sound utolsó napján pedig itt lesz Layla Benitez, Amèmè, Paula Tape, Secret Factory, Mulya, SouveQ és Lerm.
Balaton Sound 2023 - Fusion Stage
Az már korábbról ismert, hogy új színpaddal is színesedik a Sound idei kínálata, ahol ikonikus party brandek váltják majd egymást naponta. Első napon a Masquerade bemutatja: Claptone, Nora en Pure, Tini Gessler, Ferreck Dawn és Andrea Lane. Másnap érkezik a Next Level, olyan nevekkel, mint Tschami, Dimension, Matroda, Sullivan King, Dublic & B'Andre - special basshouse DJ set, Nosphere & Skrude és Gemcamp & Bevild. A következő napon a Rave Culture terepe lesz ez a helyszín, itt lép fel Will Sparks, W&W, Dubvision, AXMO és Olly James. A Sound utolsó napján a Q- dance bemutatja: Sub Zero Project, Ran-D, TNT, Frontliner Rebelion, Sefa Hosted by Villain
Balaton Sound 2023 részletes program >>>
Balaton Sound
Kapcsolódó
2025-ben ingyenes lesz a Bondoró Fesztivál Hír
Nagy újdonságokkal és a már jól megszokott módon vidám, színes programkínálattal tér vissza Balatonalmádiba a Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál, amit ez évben már hetedik alkalommal rendeznek meg a szervezők. Az utcás kalapozást nemzetközi mintára bevezető fesztivál ráadásul ez évtől már in
Friss neveket hozott az INOTA Fesztivál 2025 Hír
Az INOTA Fesztivál innovatív megközelítésével új fejezetet nyitott a magyar fesztiváltörténelemben, és 2025. augusztus 28–30. között jön a folytatás az ország egyik leglátványosabb ipari területén. A szervezők most további előadókat jelentettek be a már egyébként is izgalmas nemzetközi és hazai sz
Liszt Ünnep 2025: megérkeztek az első fellépők Hír
Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a
Magyar Zene Háza X MOME - Jön az Intermezzo Fesztivál 2025! Hír
Harmadszorra is Intermezzo! A Magyar Zene Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közös audiovizuális fesztiválján május 24-én a zenei fellépőkön túl izgalmas programok és installációk is várják a látogatókat. Érkezik többek között Indigo és Blaize, az Acoustic Minimal Techno Party, Mákó Ro