Budapest Ritmo 2017 - Pénteken rajt! Cikk

Örömzenével, a közép- és kelet-európai térség legjobb világzenei előadóival, a világ különböző tájairól érkező izgalmas produkciókkal jelentkezik a Budapest Ritmo október és 6-8. között az Akvárium Klubban. Idén először átadnak a fesztiválról elnevezett díjat is egy világzenei szakembernek.

Hirdetés

A Budapest Ritmo-n 2017-ben is meghallgathatunk eddig nem látott, izgalmas együttműködéseket. Lajkó Félix a lengyel Vołosival hozza tűzbe a közönséget, a Söndörgő az Amsterdam Klezmer Banddel áll össze, Miczura Mónika, az Ando Drom egykori legendás énekesnője a tunéziai Jawhar-ral lép fel közösen, Harcsa Veronika pedig a Transglobal Undergrounddal és a Fanfara Tiranával lép színpadra.

Lajkó Félix a Vołosival való együttműködésről így beszélt: “Arra jön rá az ember, ha találkozik a Vołosival, hogy jó zenészekkel érdemes játszani, a kelet-európaiságukban pedig még van valami plusz, tehát nem kell magyarázkodni egymásnak, hogy miről van szó”. A magyar hegedűvirtuóz kie

meli, hogy Krzysztof Lasoń, a Vołosi tagja nagyon szeret olyan hegedűsökkel játszani, akik nem tudják, milyen stílusban játszanak. “Mondom, akkor jó helyen járunk, mert fogalmam sincs” – vallja be magáról Lajkó. Az interjú és egy kis betekintés a készülő műsorba >>> 

Lakatos Mónika és Rostás Mihály Mazsi koncertjén először hallható közös hallgató-lemezük anyaga. A hallgató dalok egyike Lakatos Mónika lenyűgöző hangján >>>

Itt lesznek Közép- és Kelet-Európa legjobbjai, Afrika legaktuálisabb előadói, felszabadult camp, fúziós folk-jazz örmény alapokkal, ska, soukous, afro-kubai dallamok, izraeli etno-pop, Radiohead és Nirvana oudon (arab lanton), Shefita előadásában. Utóbbiból egy kis ízelítő >>> 

A három nap alatt összesen 24 koncert varázsolja el a közönséget és a klasszikus koncertek mellett DJ-szettekkel is készül az idei Ritmo. A Budapest Ritmo a Hangvető és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közös rendezvénye.

Budapest Ritmo 2017 további részletek és jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: Budapest Ritmo

Kapcsolódó

Még több külföldi előadóval jön a VI. Boglart világzenei fesztivál és tábor Cikk

VI. Boglart világzenei fesztivál és tábor A VI. Boglart fesztivál idén is a Balaton partjára, a Babel Campbe várja a nép- és világzene kedvelőit. A Boglart különlegessége, hogy egyszerre világzenei fesztivál, népzenei kurzus és zeneipari fórum.  A fesztivál idén több külföldi előadóval készül, így táncra perdülhetünk a horvát Veja, az ész

4 nap múlva startol a Tribute Maraton 2025 Cikk

Tribute Maraton 2025 2025. június 6-án péntektől vasárnapig 54 világsztár legjobb nótái töltik majd be a Mátra alját - ugyanis az ország kedvenc tribute zenekarai a nagy elődök felejthetetlen műsorait hozzák el az észak-magyarországi fesztiválra, ami nem mellesleg a műfaj eddigi legnagyobb összejövetele lesz. Bár az

Vasárnap indul a SopronFest 2025! Cikk

Egész napos programsorozattal indul június 1-jén a SopronFest Június 1-jén hivatalosan is megnyílik az idei SopronFest. Budapest Bár koncert, kiállításmegnyitók, podcast beszélgetések Vitray Tamással, Rakovszky Zsuzsával, Cserbik Ritával és Lovasi Andrással, valamint egy különleges vacsora Rákóczi Ferivel is az egész napos programsorozat részei. A SopronFest

Na de mi is az, hogy tribute? - Közeleg a Tribute Maraton 2025 Cikk

Tribute Maraton 2025 „Tegye fel a kezét, aki vágyik rá, hogy élőben láthassa az ABBA-t, vagy tomboljon Jim Morrison mikrofonja előtt, de behelyettesíthetjük nyugodtan bármelyik örökzöld legendával a képletet. Jó belefeledkezni az álmodozásba, hogy mi lenne, ha csak egy estére is, de fel lehetne támasztani ezeket a z