BTF 2017 - Ewert And The Two Dragons az A38 Hajó színpadán A38 Hajó, Budapest

Öt év után újra Budapesten lép fel az észt Mumford & Sons, az Ewert And The Two Dragons! Az eleinte Sting-, Radiohead- és Jeff Buckley-feldolgozásokat játszó baráti társaság hamar elkezdett saját számokat írni – álomszép indie-folk dalaikkal pedig hamar megtalálták az utat a közönség szívéhez. Eddigi három lemezük tele volt a hatvanas-hetvenes évek trubadúrjainak a hatását magán viselő törékeny slágerekkel, amelyekhez tökéletesen passzol majd az A38 Hajó intim és meghitt koncertterme.

Hirdetés

Az észt Ewert and the Two Dragons kétség kívül a Baltikum egyik legmenőbb aktuális zenei exportja, akik mára meghódították Európát is. A hatvanas-hetvenes évek folk-trubadúrjaiért (Simon & Garfunkel, Donovan) rajongó trió (az énekes Ewert Sundja, a gitáros Erki Pärnoja és a dobos Kristjan Kallas) 2009-ben jelentette meg The Hills Behind The Hills című, álomszép indie-folk dalokból összeállított bemutatkozó lemezét, majd Ivo Etti basszusgitárossal kiegészülve koncertezni kezdett. A zseniális színpadi produkciónak köszönhetően hamar elnyerték a környező országok közönségének és szakíróinak szívét, sorra aratták az elismeréseket, és a legnagyobb balti fesztiválokon léptek fel. A hat évvel ezelőtt megjelent második album (Good Man Down) óriási sikere – az év legnagyobb példányszámban eladott észt lemeze lett – pedig már a nagyobb nyugat-európai koncertszínpadokra is eljuttatta a zenekart. A holland Eurosonic fesztiválon adott két teltházas fellépés után sorban álltak a fesztiválszervezők az öltöző előtt, törékeny folk-popjukkal pedig szép lassan eljutott a kontinens minden sarkába. A két éve megjelent Circles pedig még jobban megszilárdította a zenekar helyzetét abban a ligában, amiben például a Fleet Foxes vagy a Mumford & Sons is játszik.

Ewert Sundja bevallása szerint már elkezdtek dolgozni az új számokon, így valószínűleg eddig nem hallott dalok és régi klasszikusok is lesznek tehát a setlistben, így minden adott egy újabb különleges hangulatú, intim klubkoncerthez.

Ewert And The Two Dragons @ A38 Hajó jegyelővétel >>>

 

Sajtóanyag: A38 Hajó

 

Kapcsolat

  • Esemény ideje:
    Kezdete:
    2017 Apr 22 20:00
    Vége:
    2017 Apr 22 23:00
    A38 Hajó:
    Budapest ,
    1117 Magyarország ,

Kapcsolódó

[ELMARAD] Volt Fesztivál 2023 Esemény

„Sajnos, a bizonytalan gazdasági helyzetben jelenleg nincs lehetőségünk a VOLTot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta” „A Telekom VOLT Fesztivál egy igazi „love brand”, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye, nekünk is szívügyünk, azonban már az idei sop

[ELMARAD] Hello Ugar 2022 Esemény

A megnövekedett költségek arra a döntésre kényszerítettek minket, hogy abba kell hagynunk az idei fesztivál megszervezését. Sajnos olyan mértékkel kerülne többe az idei fesztivál, amit már nem bírunk sem megfinanszírozni, sem kitermelni. Ne haragudjatok! Természetesen a bérletek árát mindenkine

[ELMARAD] Rockmaraton Fesztivál 2022 Esemény

Lassan két éve húzódik ez a járványhelyzet, ami alapjaiban forgatta fel az életünket. A 2019-es teltházat követően még eufórikus örömben terveztük a több évtizedes munkánkat megkoronázó 30. jubileumot - mindhiába. A bizonytalanság, a szakmaiatlan kormányzati döntések és ésszerűtlen szabályozás

[ELMARAD] Lakeside Weekend 2022 Esemény

2022-ben egy kisebb, Lakeside Weekend Fanatics nevű rendezvény kerül megrendezésre a Lakeside Weekend helyett új helyszínen, Kunfehértón július 7. és július 10. között.  További részletek, infók >>>