Campus 2023: jön Parov Stelar, ATB, Tommy Cash, a Stoned Jesus, a Kerala Dust és Minelli is Hír
Hirdetés
Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Ebből az alkalomból szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér a debreceni Nagyerdőre. Az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő ‘electroswing’ stílus elsőszámú úttörője zenekarával, július 21-én érkezik a jubileumi Campusra.
Ausztria legismertebb művészének külföldi karrierje Magyarországon indult el, azóta évről-évre eljön hazánkba, ráadásul nem először jár Debrecenben, 2011-ben már a fesztivál nagyszínpados fellépője volt. A Campusra látványos, vizuális élményekben gazdag, lélegzetelállító műsorral készül, melyhez tökéletesen eredeti és összetéveszthetetlen hangzás, jellegzetes zenei világ párosul majd.
Ezzel kialakult a Campus idei nagyszínpadának headliner-sora, Parov Stelar mellett a német sztár-dj Robin Schulz, valamint a sanzon, a jazz és a soul stíluskeverékében utazó francia díva, ZAZ is az idei fesztivált erősíti. Mindkét előadó listavezető, slágereiket milliók követik és hallgatják világszerte, Schulz július 20-án, míg Zaz július 22-én lép fel a fesztiválon.
A világsztárok mellett néhány további izgalmas nemzetközi előadó neve is nyilvánossá vált. A Campuson lép fel André Tanneberger - közismert nevén ATB - a német DJ fenomén, aki a '90-es évek óta folyamatosan a nemzetközi elektronikus zenei szcéna elitjébe tartozik. Jön Kelet-Európa legőrültebb rappere, az észt származású Tommy Cash, az ukrán stoner-rock ikon Stoned Jesus zenekar, a technot élő hangszerekkel és pszichedelikus rockkal és blues-zal vegyítő angol Kerala Dust, valamint a dance-díva Minelli, aki 2021-ben a ’Rampampam’ című slágerével azonnal feliratkozott a nemzetközi slágerlistákra.
A Campus Fesztivált idén tizenötödik alkalommal rendezik meg, a jubileumi évre a szervezők számos extrával és meglepetéssel készülnek. A hat legnagyobb zenei programhelyszín felhozatala immár napi bontásban elérhető, ebből is kirajzolódik, hogy a Campus a legváltozatosabb és legbevállalósabb zenei kínálatú fesztivál lesz, amely a populáristól az undergroundig minden ízlést kielégít. Tavalyhoz hasonlóan önálló színpadot kap a Z generáció kedvenc stílusirányzata, a hiphop, a rap és a trap világa. Egyedülálló módon kiemelt helyszínen várja a látogatókat a rock- és metalzene a hazai színtér állócsillagaival, élő rock-, metal- és blueslegendákkal és új tehetségekkel. A csemegékben bővelkedő zenei kínálat mellett az egyéb művészeti ágak iránt érdeklődők sem fognak unatkozni, összesen négyszáznál is több program szerepel a kínálatban.
A 2023. július 19-én kezdődő jubileumi rendezvény négy este páratlan nagyerdei környezetben, az ország legjobban felszerelt és legárnyékosabb fesztiválhelyszínén várja majd a látogatókat. A Campus ma már Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseménye, amelyre az indulásakor még csak mintegy 27 ezren, tavaly pedig összesen már 116 ezren látogattak el. A rendezvény az évek során folyamatosan bővült. Sokan emlékezhetnek még rá, hogy 2001-ben Vekeri-tó Fesztiválként indult az esemény, majd 2007-ben - elnyerve az Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozójának (EFOTT) rendezési jogát - már sokkal nagyobb léptékben valósult meg a Debrecentől néhány kilométerre található Erdőspusztákon. 2008-ban még ugyanezen a helyszínen, de már Campus Fesztivál néven várta a látogatókat, 2009-ben pedig a Nagyerdőre költözött és azóta a Debreceni Egyetemmel karöltve, Debrecen városának támogatásával (a járványhelyzettel terhelt 2020. év kivételével) minden nyáron egyre több és több ember számára biztosított biztonságos, színvonalas és felszabadult kikapcsolódási lehetőséget.
Campus 2023 részletes program >>>
Campus Fesztivál 2023 infó, jegyek >>>
Campus Fesztivál
Kapcsolódó
2025-ben ingyenes lesz a Bondoró Fesztivál Hír
Nagy újdonságokkal és a már jól megszokott módon vidám, színes programkínálattal tér vissza Balatonalmádiba a Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál, amit ez évben már hetedik alkalommal rendeznek meg a szervezők. Az utcás kalapozást nemzetközi mintára bevezető fesztivál ráadásul ez évtől már in
Friss neveket hozott az INOTA Fesztivál 2025 Hír
Az INOTA Fesztivál innovatív megközelítésével új fejezetet nyitott a magyar fesztiváltörténelemben, és 2025. augusztus 28–30. között jön a folytatás az ország egyik leglátványosabb ipari területén. A szervezők most további előadókat jelentettek be a már egyébként is izgalmas nemzetközi és hazai sz
Liszt Ünnep 2025: megérkeztek az első fellépők Hír
Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai. Christian Löffler, Compagnia Finzi Pasca, Arvo Pärt 90, Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a
Magyar Zene Háza X MOME - Jön az Intermezzo Fesztivál 2025! Hír
Harmadszorra is Intermezzo! A Magyar Zene Háza és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közös audiovizuális fesztiválján május 24-én a zenei fellépőkön túl izgalmas programok és installációk is várják a látogatókat. Érkezik többek között Indigo és Blaize, az Acoustic Minimal Techno Party, Mákó Ro