Campus Fesztivál 2021 hivatalos közlemény a beléptetés kapcsán Cikk

Campus Fesztivál 2021  beléptetés

Hirdetés

Két éve nem volt Magyarországon nagy könnyűzenei esemény, éppen ezért is különleges, hogy a debreceni Nagyerdőn tegnap 14 órától megnyitotta kapuit az ország egyik legnépszerűbb nyári rendezvénye a Campus Fesztivál.

Már a nyitónapot  is hatalmas érdeklődés kísérte, a látogatók kizárólag védettségi igazolvánnyal léphettek be a rendezvény területére. A beléptetésre az utóbbi négy évvel megegyező beeresztő kapacitással készültek a szervezők, de miután egyszerre több ezer ember érkezett meg, szinte egyazon időpontban, ez fennakadást okozott a bejutásban, a várakozási idő jelentősen megnőtt.

A Campus Fesztivál szervezői – a kialakult beléptetési problémák miatt – az alábbi közleményt adták ki, részletesen ismertetve az okokat.

  • Az utóbbi négy évvel megegyező beeresztő kapacitással és személyzettel készültünk, annak ellenére, hogy a pandémiás helyzet miatt 30%-kal kevesebb belépő kelt el elővételben.
  • A pénztárak 14 órától már kinyitottak, a látogatók döntő többsége (83%) azonban – a korábbi érkezési szokásoktól eltérően – 18 óra után, egyszerre érkezett.
  • A védettségi igazolványok ellenőrzésének szigorából nem engedhetünk.
  • Sokan próbálkoztak a tavaly elmaradt fesztivál után visszaváltott, de papíralapon megmaradt – már érvénytelen – belépőkkel, ezzel jelentősen feltartva a sorokat.
  • A szerdai napra megvásárolt, de be nem váltott napijegyek érvényesek a fesztivál bármely napjára, illetve július 31-ig visszaválthatók az info@campusfesztival.hu e-mail címre írt levéllel (tárgy: jegyvisszaváltás).

Mindent megteszünk, hogy a bérletesek rohama után a következő napokban a beléptetés gördülékenyebb legyen, egyúttal kérjük, hogy a karszalagok átvétele kapcsán érkezzenek korábban a fesztiválozók, használják ki a pénztárak hosszú nyitvatartási idejét.

Campus Fesztivál 2021 részletes program >>>

 

Campus Fesztivál

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Új lemezét mutatja be Beton.Hofi az MVM Dome-ban Cikk

Beton.Hofi 2024 „Méltó befejezést és lezárást szeretnék életem eddigi legkedvesebb projektjének, avagy a mixtape trilógiának. comic sins, Playbánia, 0, ezt látom egybe, ezzel kelek és fekszem. Nekem a minden a 0 most” – meséli Beton.Hofi, akinek készülő albumát két újabb dal, a Holnap megállnak az órák és a 16 to