Két év után újra nagyfesztivál indul - mától Campus 2021! Hír
Hirdetés
Két éve nem volt Magyarországon nagy könnyűzenei fesztivál, éppen ezért is különleges, hogy a debreceni Nagyerdőn ma 14 órától megnyitja kapuit az ország egyik legnépszerűbb nyári rendezvénye a Campus Fesztivál.
Négy teljes értékű napon át várják a fesztiválozókat Debrecenben, a MOL Nagyszínpadot a PG Csoport és a Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész Pál István Szalonna bandájának közös produkciója nyitja meg, majd Szabó Balázs, Horváth Tamás és a Bagossy Brothers Company folytatja. Ami a teljes programot illeti a Campus idén is kitett magáért. 200 zenés formáció, több mint 1100 zenész 14 színpadon, megannyi magyar kedvenc látható majd a következő napokban műfaji korlátok nélkül, Ákos, Tankcsapda Majka & Curtis, Rúzsa Magdi, Punnany Massif, Kowalsky meg a Vega, Yamina, Saya Noé, 4S Street, T. Danny és még sokan mások.
A látogatók kényelmét 30 vendéglátóegység segíti, valamint számos egyéb szolgáltatás. A kerékpártároló 1000 bringát tud befogadni, de van taxiállomás, érték- és csomagmegőrző, változatos streetfood pontok, és visszatért a Job Street is, a legnagyobb régiós cégek utcája, az álláskeresők és állást kínálók találkozási pontja. A Nagyerdei Víztorony földalatti galériájában az irodalomé a főszerep, nem marad el a népszerű mozi sem, ahogyan az óriáskerék is visszatért Debrecenbe. A Campus kiemelt helyszíne az Egyetem Tér. Idén a Debreceni Egyetem 27 intézete kap bemutatkozási lehetőséget, például a Sporttudományi Intézet és a DEAC közös standján a sportot és az egészséges életmódot népszerűsítik, míg a Klinikai Központ az Országos Mentőszolgálat közreműködésével életmentési szimulációs bemutatókat tart. A Campus Art programjai a tradicionális technikákat 21. századi, trendkövető köpenybe öltöztetik, itt a kézzel történő alkotóprogramok mellett megjelennek performanszok, kortárs tánc, zsonglőrbemutató, szituációs színházi gyakorlatok is.
A Campus Fesztivál a zenei sokszínűség és a fesztiválozók igényeit kiszolgáló, mindenre kiterjedő szolgáltatások megteremtése mellett évről évre fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást is. Legutóbb a Campus nyitófogadásán, a VIP vendégek jóvoltából, több mint 7 millió forint támogatás gyűlt össze. Idén ismét nemes célt tűztek ki a szervezők! A 2021-es VIP fogadáson befolyt összeget, ezúttal a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi István Alapítvány számára ajánlják fel.
A fesztivál területe 10 hektár, összesen 8 km kordon és mobil kerítés veszi körül. A Campus Fesztivál sikerét évről évre a helyszín és a város adottságai is nagyban erősítik. A Nagyerdei Stadion, a Nagyerdei Víztorony környezete páratlan a hazai fesztiválpiacon, az ország legmodernebb strandja 50 m-re található a helyszíntől. A Campust az egyik legkomfortosabb hazai fesztiválként tartják számon. Fontos tudnivaló, hogy idén ismét a Pallagi út - Nagyerdei körút kereszteződésében található a főbejárat, valamint az, hogy rendezvény területére vendégként csak és kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal lehet belépni. (A 18. életévüket be nem töltött látogatók védettségi igazolvánnyal, vagy védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében tartózkodhatnak a fesztivál területén.)
Az idei a 13. Campus, országosan a legelső nagy hazai könnyűzenei fesztivál és alighanem a legnagyobb idén nyáron.
Páran a Campus 2021 fellépőiből:
► Tankcsapda ► Halott Pénz ► 30Y ► Intim Torna Illegál ► Paddy And The Rats ► Subscribe ► Brains ► Majka & Curtis ► Ákos ► Rúzsa Magdolna ► Vad Fruttik ► Wellhello ► Kowalsky meg a Vega ► Punnany Massif ► Follow The Flow ► Bagossy Brothers Company ► Horváth Tamás ► Szabó Balázs Bandája ► Péterfy Bori & Love Band ► Road ► Krúbi ► Depresszió ► Bëlga ► PASO ► Ivan & The Parazol ► Blahalouisiana ► BSW ► Leander Kills ► Margaret Island ► Irie Maffia ► Magashegyi Underground ► Esti Kornél ► Supernem ► ByeAlex és a Slepp ► Bohemian Betyars ► Fish! ► Anna & the Barbies ► Cloud 9+ ► Random Trip ► Hiperkarma ► Middlemist Red ► ColorStar ► Žagar ► ..
Campus Fesztivál 2021 részletes program >>>
Campus Fesztivál
Kapcsolódó
Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír
A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n
A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír
A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban.
A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo
Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Hír
Lionel Richie Say Hello To The Hits 2025 elnevezésű turnéjával július 17-én érkezik az MVM Dome-ba, ma pedig bejelentették az előzenekart is: Lionel Richie koncertje előtt a fiatal és tehetséges Iggi Kellyt hallhatjuk majd, aki édesanyja, a Kelly Family-ből ismert Patricia Kelly nyomdokaiba lépve
Csütörtökön indul a Budapest Ritmo 2025 Hír
Már nem kell sokat várni, hogy elstartoljon az év legizgalmasabb zenei utazását ígérő fesztiválja, a Budapest Ritmo. A 10. ünnepi alkalom olyan világsztárokat hoz el a közönségnek, mint Mali csillaga, Fatoumata Diawara, az anatóliai pszichedélia üstökösei, az Altın Gün és a fekete humorú melankóli