Csütörtöktől Sziget 2023! Hír

Sziget Fesztivál hangulat

Hirdetés

Sziget egy vibráló, sokszínű fesztivál, egy életérzés, az év kihagyhatatlan pillanatainak gazdag tárháza, koncertözön és partifolyam, valamint megannyi kulturális élvezet – tudjuk ezt már jól. Európa egyik legnagyobb fesztiválja idén számos újítással érkezik, amit érdemes lesz személyesen is megtapasztalni. Most nézzünk a kulisszák mögé, mennyi minden rejlik amögött, hogy hat napig felhőtlenül szórakozhassunk.

1993. augusztus 19-én lépett be az első Sziget látogató, az akkor még Diáksziget néven indult, a rendszerváltás után igencsak hiánypótló rendezvényre, ahol 200 koncert, 80 film, 40 színházi előadás volt a programon az egy hét együttlét alatt, és amire összesen 43 ezer látogató volt kíváncsi. Azóta eltelt 30 év, a Szigetet már régóta Európa legjobb fesztiváljai közt tartják számon, de híre az öreg kontinens határain jóval túlmutat: a látogatók a világ több mint 100 országából érkeznek ilyenkor Budapestre, akár még a 18.000 km-re lévő Új-Zélandról is. Azért a legnagyobb piac még mindig Magyarország, ahonnan a Szigetre belépők száma az összes látogató közel felét teszi ki. A Szigeten pedig idén több mint 50 programhelyszín közül válogathatunk, ahol a nemzetközi felhozatalban 62 ország művészei lépnek fel különböző műfajokban és majd’ 200 magyar résztvevőt is láthatunk a változatos helyszíneken

„A Sziget a kezdetek óta folyamatosan szépült, fejlődött, évről évre különböző területeken hozott újításokat. Azonban - a két év kihagyás után - tavaly már annak is örültünk, hogy sikerült túlélni a sokakat el is lehetetlenítő, több fronton támadó nehézségeket” – mondta korábban Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. „Idén azonban ismét fejlődési pályára állunk, a fesztivál újra a régi fényében jelentkezik, sőt, számos kényelmi újítás és „szépészeti beavatkozás” teszi még vonzóbbá az idei Szigetet”.

Három hét alatt épül fel a 76 hektáron elterülő Szabadság Szigete, melynek napi befogadóképessége 90 ezer ember, a fesztiválon dolgozókkal és a látogatókkal együtt, ezzel a Sziget az ország kb. 10. legnagyobb városává válik erre a 6 napra. Ehhez mérten úgy alakítják ki a szolgáltatásokat, hogy az kényelmesen ellássa az ittlévőket. Van például mintegy 100 éttermi vendéglátó egység, változatos ételkínálattal, a hazai ízek mellett idén még bővebb nemzetközi konyhával és különböző vega, vegán és mentes ételekkel. A Sziget területén lévő „food court”-ok úgy lettek kialakítva, hogy bárki, 150 méteres körzetben találjon megfelelő kínálatot magának. Az ételt árusító egységekben található lesz ún. „budget food” 2.500 forintos áron és általában a vendéglátás árait úgy határozták meg, hogy ne legyen drágább, mint a fővárosban található hasonló kínálat.

A vendégélményt fokozzák a Szigeten kialakított VIP helyszínek, melynek élménye tavalytól a látogatók számára is elérhető. A megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad, a Mastercard FreeDome, a Ticketswap Colosseum és a Samasung Party Aréna mellett alakítanak ki.

Felépül egy városközpont, információs ponttal, ügyfélszolgálattal és panaszirodával. A Szigeten van csomag- és értékmegőrző, talált tárgyak osztálya, több helyen ATM automata, pénzváltó, kerékpármegőrző és számtalan egyéb kényelmi szolgáltatás. A fesztivál készpénzmentes övezet, fizetni saját bankkártyával vagy a feltöltött karszalaggal lehet, ez utóbbit akár online vagy készpénzzel és bankkártyával a helyszínen is fel lehet tölteni, ehhez igazodva a fennmaradt összeget vagy online automatikusan visszautalják, a készpénzes feltöltések maradékösszegét pedig a több ponton is felállított visszaváltó helyeken lehet visszakérni.

A Szigeten több kemping is áll a fesztiválozók szolgálatára, különböző szintű szolgáltatásokkal és figyelmet fordítva a kerekesszékkel érkezőkre is, a higiénés szolgáltatásokat és akadálymentesítést is szem előtt tartva, szerte a Szigeten.

Kialakítottak egy 0-24 órában elérhető egészségügyi központot is a fesztivál idejére, benne több mint 200 fős személyzet, orvosokkal, ápolókkal, helperekkel és mentőautókkal valamint a hozzájuk tartozó személyzettel. A Sziget „kórházban” a kisebb sérülések és egyéb panaszok ellátása mellett akár röntgenvizsgálatot is tudnak végezni. A biztonságra a nap 24 órájában többszáz fős biztonsági és további rendvédelmi szolgálat ügyel és egy tűzoltócsapat is szolgálatot teljesít. Az irányítást ellátó ún. vezetési törzsben részt vállalnak meteorológusok, tűzoltók, fegyveres erők képviselői, valamint operátorok.

Idén a közösségi terekből eltűnnek a mobil wc-k, helyükbe vízöblítéses toalettek kerülnek, mintegy 1000 angol wc-vel, dekoratív konténer-blokkokban felállítva. Az angol wc-k folyamatos működését 70 db szivattyú biztosítja, egy ilyen méretű fesztivál mobil wc „mentesítése” nemzetközi szinten is egyedülálló teljesítmény, mint ahogy a portalanításhoz használt, körforgásos, a folyóból, jelen esetben a Dunából származó víz használata is.

A Hajógyári-sziget talaját védendő, lefektetnek mintegy 25.000 mműanyag és további 5.000 m2 alumínium utat.

A Sziget előtti napokban nagy mennyiségű, mintegy 70-80 mm-nyi csapadék hullott, területet a szervezők 80 ember részvételével 3 nap alatt 10 munkagéppel és 7 szivattyúval mentesítették. És felkészültek a szervezők a tavaly nagy gondot okozó esetleges szállóporra is, ezt a folyamatos „szürkevizes” öntözés mellett egy új pormentesítő anyaggal oldják meg.

Tovább folyik a fesztivál „zöldítése” is. Ez tetten érhető lesz például a vendéglátó egységekben is, de minimalizálják a robbanómotoros közlekedési eszközök használatát, a legszükségesebb ilyen járműveken kívül a Szigeten dolgozók is csak elektromos vagy emberi erővel hajtott járművel közlekedhetnek. Alapvetés, hogy a különböző járművek a lehető legkisebb mértékben zavarják a fesztiválozókat, ennek érdekében idén egy új közlekedési tervet is készítettek a Sziget idejére. A környezetvédelemhez tartozik, hogy a III. kerülettel határos galériaerdő melletti részt - az ott lévő védett flóra miatt - idén is lezárják, igazodva a főváros és a WWF által végrehajtott természetvédelmi területté való átminősítéshez.

Idén lényegesen látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik. Visszatér a rendkívül népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom, lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget immár ikonikusnak számító K-hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már újra díszbe borul a Szabadság Szigetére vezető híd. És szerte a Szigeten 60 km-nyi fényfüzér, 8000 db dekor izzó és 40 óriási „falmosó” lámpa teszi látványosabbá az éjszakai fesztiválozást.

A Sziget legnagyobb színpada, a Nagyszínpad 10 nap alatt „nőtt ki a földből”, alapterülete több mint 1.000m2 és 600 m2-es LED fal tölti be a színpad hátterét. A Samsung Party Aréna nézőtere 4.000 m2, a Freedom presented by Mastercard sátra több, mint 10.000 fős befogadó képességű, míg a TicketSwap Colosseum 3.000 raklapból épül fel. A legkisebb sátor pedig mindössze 4 m2-es.

És hogy ezek a számok milyen élményeket szolgálnak a valóságban, azt augusztus 10-15 között meglátjuk.

Sziget 2023 további infó, jegyek >>>

Sziget 2023 részletes program >>>

 

Sziget Fesztivál

Kapcsolódó

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Hír

Iggi Kelly, a Kelly Family egyik tagjának fia melegít be Lionel Richie előtt Lionel Richie Say Hello To The Hits 2025 elnevezésű turnéjával július 17-én érkezik az MVM Dome-ba, ma pedig bejelentették az előzenekart is: Lionel Richie koncertje előtt a fiatal és tehetséges Iggi Kellyt hallhatjuk majd, aki édesanyja, a Kelly Family-ből ismert Patricia Kelly nyomdokaiba lépve

Csütörtökön indul a Budapest Ritmo 2025 Hír

ndul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo Már nem kell sokat várni, hogy elstartoljon az év legizgalmasabb zenei utazását ígérő fesztiválja, a Budapest Ritmo. A 10. ünnepi alkalom olyan világsztárokat hoz el a közönségnek, mint Mali csillaga, Fatoumata Diawara, az anatóliai pszichedélia üstökösei, az Altın Gün és a fekete humorú melankóli