EFOTT 2018 - John Newman az első fellépő! Hír

Hirdetés

Szép lassan valamennyi hazai nagyrendezvény mellé kapunk első körös neveket és ebbe a sorba immár a Velencét tartósan belakó EFOTT is beszállt, ugyanis a fesztivál megvillantotta első külföldi nevét a 2018-as etapra, mégpedig nem mást, mint a hazai közönség egyik kedvencét, a brit John Newman-t!

John Newmant a nyomorból való kitörés motiválta karrierje beindításához, és már 14 éves korában elkezdett zenével foglalkozni. 20 évesen aztán a nyüzsgő fővárosba, Londonba költözött, 2012-ben pedig elkészítette a már EFOTT-on is jártas Rudimental formációval első slágerét, a Feel the Love-ot, amely több országban hamar listavezető dal lett. A legnagyobb sikert mégis Love me again szóló slágerének köszönheti, ennek videóklipjével nyerte meg első zenei díját 2013-ban a Premios 40 Principales gálán. Ugyanebben az évben bezsebelte még a UK Music Video Awards legjobb brit dance videó kategóriájának első helyét is a Not giving in-nel. Klipjeit nem engedi ki a kezei közül, mindet ő rendezi – ami talán sikerének is kulcsa lehet –, emellett számos sláger dalszövegírójaként is bizonyította már tehetségét. Többek között olyan ismert előadók köszönhetnek sokat neki, mint Calvin Harris, Jessie J vagy Kygo.

A mindig tetőtől talpig elegáns szettekben megjelenő énekes már két nagylemezzel és megannyi dallal járja a világot, folyamatos teltházakat generálva, 2018 júliusában pedig várhatóan ismét meghódítja a magyar közönséget. Bár az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója sok meglepetést tartogat még az idei programkínálatot illetően, a bérleteladás mégis rekordot döntött már az early bird időszak alatt is:

A tervek szerint továbbra is a legkedveltebb hazai együttesekre koncentrálunk, de annyit elárulok, hogy John Newman mellett azért köszönthetünk majd még néhány világsztárt, valamint olyan magyar előadókkal is készülünk, akik nem csupán a fiatal célcsoport körében hódítanak. A Velencei-tó partját tovább szélesítjük, a tavaly már megnövelt területet idén Sukoró irányába is kiterjesztjük. Az eddig vándorló fesztivál letáborozásról azonban továbbra sem beszélhetünk, ugyanakkor tény, hogy a tópartot igen kedvelik a látogatóink, és az elmúlt évek tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy évről évre még jobbá és élhetőbbé tegyük a fesztivált. A lehetőségek adottak, idén még biztosan maradunk, a többi pedig a jövő zenéje 

– mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy adott év rendezvényhelyszínének döntésében nagy szerepet játszik az aktuális házigazda egyetem véleménye is. Az idei évben az Eötvös Lóránt Tudományegyetemmel közösen munkálkodnak a szervezői előkészületeken.

Az angol énekes és dalszerző fellépéshez egyelőre még nincs konkrét nap rendelve, de annyi biztos, hogy vele végre elkezdhetjük beírni az érveket az EFOTT 2018 mellé, ahová egyébként aktuális áron 24990 Ft-ért válthatjuk meg a hatnapos bérletet!

EFOTT 2018 további infók és jegyelővétel >>>

 

-FV-

Kapcsolódó

2024-ben is várja az önkénteseket a Kolorádó Fesztivál Hír

Kolorádó Fesztivál 2024 önkéntesek 2024-ben is megnyílt a jelentkezés a Kolorádós önkéntes csapatba, hogy a fesztivál minden területén serény kezek segíthessék, hogy minél felszabadultabban tudjon bulizni, kikapcsolódni Kolorádó népe. "Ahhoz, hogy Kolorádóban minden rendben menjen, létfontosságú egy lelkes önkéntes csapat – ehhe

Sziget 2024: szinte teljes a Party Arena is! Hír

Sziget 2024 - Party Aréna A Sziget Party Arena 2024-ben is az elektronikus tánczenék otthona, ahol a világ legjobb és legizgalmasabb DJ-i és producerei pörgetik a zenéket egész éjjel. Techno, minimál, trance, house, egyszóval megállás nélküli party vár téged itt. Fiatal DJ-k, nagy öregek, különleges formációk, live act-ek

Sziget 2024: teljes a Colosseum line-up Hír

Sziget 2024 - Colosseuzm A Sziget Colosseum új korszakba lép idén nyáron! A 360 fokos elektronikus zenei helyszínt újragondoltuk és exkluzív külsőbe öltöztettük, hogy a bulizás fogalma is egy teljesen új szintre léphessen! A helyszín nagyobb lett, a DJ pult pedig a tánctér közepén helyezkedik el, így garantált, hogy a le

Teljes a SopronFest 2024-es programja Hír

Sopronfest 2024 teljes fellépősor Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban – emelik ki a SopronFest 2024 szervezői. A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg. A SopronFest idején, május 11. é