Egy nappal hosszabb lesz az EFOTT Hír

EFOTT 2021 nyitónap

Hirdetés

A Velencei-tó partját idén már augusztus 10-én, kedden bevehetik az EFOTT fesztivál hetijegyesei. Ezen az előnapon ötállomásos vetélkedő, tábortűz, víziszínpadon tartott akusztikus és szárazföldi koncertek mellett még szülinapot is lehet ünnepelni Fluor Tomival és barátaival.

Az EFOTT szervezői a tavalyi kihagyás után, a Csak szabadon... szlogenükhöz híven amellett, hogy egy minőségi kikapcsolódást nyújtó fesztivállal készülnek, előtérbe helyezték a közösségi élmények felerősítését. A 0. napon párezres létszám mellett újraélhető lesz az összetartozás barátias légköre, amelyet különböző programok is segítenek: napközben egy ötállomásos EFOTT-olimpia hívja életre a csapatszellemet buborékfoci mérkőzéssel, rekeszépítéssel, MEFS akadálypályával, street workout kihívással és beerponggal, este pedig két helyszínen várja koncert a bulizókat.

A ráhangolódóknak víziszínpados akusztikus koncerttel, az egyből a mélybe ugróknak pedig Azahriah, a Soulwave és Dzsúdló fellépéssel kedveznek. Az este pedig Fluor Tomi és barátaié, akik a Wellhello frontemberének születésnapjára invitálják a fesztiválozókat. Szintén az összetartozás élményét hivatottak segíteni azok a különleges, erre a napra készült EFOTT-pólók, amelyeket minden egyes egyetemista a belépéskor ajándékba kap.

EFOTT 2021 infók, jegyek >>>

 

EFOTT

Kapcsolódó

Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír

Sziget 2025 - 0-24 buli, nem drágul a sör Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz

Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír

Művészetek Völgye 2025 - Franz Ferdinand live Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n