Elindult az MTPA rendezvényipari ösztöndíjprogramja Cikk

MTPA

Hirdetés

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány a rendezvényszektor megsegítésére a május végi Rendezvény ReStart konferenciáján ösztöndíjprogramot hirdetett felnőttoktatási szakmai képzőhelyek számára. A 2022 őszén induló program ösztöndíjas helyeire a Majdnem Híres Rocksuli, a MOE Rendezvényakadémia, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum és a WERK Akadémia képzésein lehet pályázni.

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány a rendezvényszektor támogatására jött létre. Célja, hogy összefogja a szektoron belül a különféle típusú rendezvények szervezőit és szolgáltatóit, és segítsen megismerni az iparág sajátosságait, megoldást találni annak átfogó problémáira. A Covid19-járványt követően az iparág egyik legsúlyosabb problémájává a munkaerőhiány vált. Erre reflektálva, az MTPA idei Rendezvény ReStart konferenciájának fókuszában a rendezvényipari szakemberképzés állt.

Emellett az MTPA jelenleg is zajló kutatásainak egyik célja annak feltérképezése, hogy a hazai intézmények milyen rendezvényipari képzési portfólióval rendelkeznek, azaz hol és mit tanulhatnak, honnan érkezhetnek a jövőbeni új „kollégák.” A kutatás eredményeként, az elérhető felsőoktatási, felnőttoktatási és szakképzésekről egy digitális rendezvényipari oktatási térkép is készül, amely ősszel lesz elérhető a RaKÉTa program részeként.

A képzési lehetőségek feltérképezése mellett pedig az MTPA úgy döntött, hogy a szakma segítésére ösztöndíjprogramot hoz létre: ennek keretében ösztöndíjas helyeket ajánlott fel rendezvényszervezői, illetve háttéripari képzésekre a partner felnőttoktatási intézményekben. Az MTPA RaKÉTa programján belül indulnak tehát a rendezvényipari képzéssel összefüggő projektek.

A RaKÉTa ösztöndíjprogramon keresztül idén ősztől a Majdnem Híres Rocksuli könnyűzenei menedzserképzésére, a MOE Rendezvényakadémia rendezvényszervező tanfolyamára, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum hangtechnikai képzésére és a WERK Akadémia rendezvényszervezői, illetve művészeti menedzser képzésére lehet jelentkezni. A partnerintézmények a felvételizőknek ajánlják fel az ösztöndíj-lehetőséget. MTPA-ösztöndíjas az lehet, aki felvételt nyer a partnerintézmények nevesített képzéseire - tehát a rendezvényszektorban kíván elhelyezkedni – és legalább folyamatban lévő felsőoktatási tanulmányokat folytat. A jelentkezés részletei az egyes partnerintézmények oldalán érhetők el.

Hosszútávon a szakirányú képzések bemutatásával és támogatásával, illetve egy fenntartható életpályamodell létrehozásával válhat újból vonzóvá a rendezvényipar a fiatalok számára. Az MTPA a RaKÉTa programmal igyekszik hozzájárulni az iparágat jellemző munkaerőhiány felszámolásához. A most induló ösztöndíjprogram olyan, a rendezvényszektorban már ismert és elismert képzésekre kínál helyeket, ahonnan nagy számban kerülnek ki a szakmában sikeresen elhelyezkedő végzett hallgatók.

További MTPA hírek, infók >>>

 

MTPA

Kapcsolódó

Sziget 2024: idén is várja az önkénteseket a fesztivál Cikk

Sziget önkéntesek Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába. A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal vár

2024-ben Dömösön folytatódik a Szeláví! Fesztivál története Cikk

Szeláví! Fesztivá 2024 Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén, Dömösön. Sátrazás a csillagok alatt, három nap önfeledt szabadság: idén is várja a kikapcsolódni vágyókat a Szeláví! Fesztivál. Június első hétvégéjén indítja a nyári fesztiválok sorát

2024-ben is fesztiváldömpinget hoz a Nagyon Balaton Cikk

Nagyon Balaton 2024 Több mint egy évtizedes fennállása óta a MOL Nagyon Balaton a hazai turizmus egyik legfontosabb védjegyévé vált. Az alapítók fontos feladatuknak tekintik, hogy a hazai és külföldi látogatók a sokszínű kulturális és gasztronómiai kínálat ismeretében szeressenek bele, látogassák meg és térjenek viss

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e