Nem lesz Yungblud koncert a Volt Fesztiválon Hír

Yungblud elmarad - volt 2022

Hirdetés

A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik - csütörtökre várt - nemzetközi sztárja, Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét, így változik a színpad aznapi programja.

„Elég pocsékul éreztem már magam az európai turné vége óta, végül orvoshoz fordultam” – írja Yungblud, akit a doktor - torokgyulladás miatt - három napos hallgatásra kötelezett. „Teljesen ki vagyok bukva, hogy emiatt nem tudok fellépni a VOLTon” – tette hozzá az ifjú énekes, bár nagyon várta, hogy itt indíthassa a fesztiválszezont. „Bármit szívesen megtennék, hogy felléphessek, de azt mondták, hogy ha most nem pihenek, súlyosbodhat a problémám.”

A fesztivál szervezőinek az utolsó pillanatban tehát át kellett alakítani a Telekom Nagyszínpad csütörtöki programját. Dzsúdló kezd, ahogy ez eredetileg is volt, utána a Punnany Massif lép be programsorba, majd a Follow The Flow koncertezik az esti sztár, a Bring Me the Horizon előtt. Az így megváltozott Beko színpad programját pedig a soproni kötődésű Moby Dick egészíti ki.

 

Volt Fesztivál 2022 program >>>

 

Volt Fesztivál

Kapcsolódó

Sziget 2025: 0-24 órás élménykínálat idén ...ja, és nem drágul a sör! Hír

Sziget 2025 - 0-24 buli, nem drágul a sör Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat. A fesztivál megújult programstruktúrával, kreatív megoldásokkal és 0-24 órás élménykínálattal készül. Több helyszín költözik, miközben a fesz

Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír

Művészetek Völgye 2025 - Franz Ferdinand live Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n