Nem lesz Yungblud koncert a Volt Fesztiválon Hír
Hirdetés
A VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadának egyik - csütörtökre várt - nemzetközi sztárja, Yungblud betegség miatt kénytelen volt lemondani soproni koncertjét, így változik a színpad aznapi programja.
„Elég pocsékul éreztem már magam az európai turné vége óta, végül orvoshoz fordultam” – írja Yungblud, akit a doktor - torokgyulladás miatt - három napos hallgatásra kötelezett. „Teljesen ki vagyok bukva, hogy emiatt nem tudok fellépni a VOLTon” – tette hozzá az ifjú énekes, bár nagyon várta, hogy itt indíthassa a fesztiválszezont. „Bármit szívesen megtennék, hogy felléphessek, de azt mondták, hogy ha most nem pihenek, súlyosbodhat a problémám.”
A fesztivál szervezőinek az utolsó pillanatban tehát át kellett alakítani a Telekom Nagyszínpad csütörtöki programját. Dzsúdló kezd, ahogy ez eredetileg is volt, utána a Punnany Massif lép be programsorba, majd a Follow The Flow koncertezik az esti sztár, a Bring Me the Horizon előtt. Az így megváltozott Beko színpad programját pedig a soproni kötődésű Moby Dick egészíti ki.
Volt Fesztivál 2022 program >>>
Volt Fesztivál
Kapcsolódó
INOTA 2023: látványos fényművészeti program a fesztiválon Hír
A kortárs elektronikus zenészek hosszú sorát felvonultató első INOTA Fesztivál nem csak a füleken keresztül, de az emberi test legtöbbet befogadó érzékszervén át is feltüzeli majd az idegpályákat: fényművészeti program ekkora méretű ipari komplexum területén és ilyen léptékben még nem jelent meg M
Idén újra lesz Live Nation Koncert Hét: Mötley Crüe, Tom Jones, Simple Plan, The Cult, Pantera és további koncertek az akcióban! Hír
A Live Nation 4 év szünet után ismét meghirdette nemzetközi akcióját Live Nation Koncert Hét elnevezéssel, amelynek keretében minden országban különleges ajánlatokkal várja a jegyvásárlókat a helyi Live Nation koncertkínálathoz kapcsolódóan. A 2019-ben bevezetett, és Magyarországon is nagy sikerre
Tom Odell, Morcheeba, Chet Faker vagy Lost Frequencies ingyen? - Ezt (is) hozza a Felező Fesztivál! Hír
Június 14. és 18. között ötnapos örömünnepre várunk mindenkit Veszprémbe és a Bakony-Balaton régióba, hogy színes programkavalkáddal megünnepeljük az EKF programév első félévét és felkészüljünk a címviselés hátralevő hat hónapjára.
Az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő városoknál már hagyomá
Megvolt a 'főpróba' - Indulhat a Gyárkert-nagyüzem! Hír
A veszprémi Gyárkert KultúrPark már a nyitóhétvégéjén megmutatta, hogy hol találja a közönség a legjobb bulikat egész nyáron. Erről a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozatot, a Strand Fesztivált, a ZamJam fesztivált, valamint a SopronFest eseményt is szervező, a területen tapasztaltnak számító szak